A szerelem sötét verem, pláne négy és fél évesen

Olvasási idő kb. 3 perc

Eff persze anyát venné el a legszívesebben, csak fél, hogy mire ő felnő, addigra anya túl öreg lesz. És talán már nem is fog annyira tetszeni neki.

Ó, igen. Bonyolult és felkavaró, megindító és leírhatatlan és halálos. Ja, és ha ovisokról van szó, akkor azért egy kicsit vicces is.

Valahol meg sokkal inkább magasabbröptű, mint a felnőtteknél, hiszen a testiség az nem igazán része a dolognak. Vagy legalábbis nem úgy, az biztos.  Mert persze a szelekció alapja azért a legtöbbször az, hogy a másik szép. Vagy esetleg népszerű. De még ha egymás között vagyunk is Effel, csak férfiak, akkor sem szokott – és gondolom gondolni se gondol rá – olyanokat mondani, hogy jaj de ezt vagy azt csinálnám az éppen aktuális csajjal.

És persze az egészet valami iszonyatos titkosság is övezi.

Vagy csak ő szégyenlősebb az átlagnál. Mindenesetre az első szerelemről suttogva értesültem. Hogy ő márpedig az L. nevű ovistársát fogja feleségül venni. Ez még a múlt szemeszterben volt, mert persze a monogámia az ismeretlen fogalom ezeknél. Az idei szerelem már más, de érdekes módón egy újabb L.

Ciki

Vannak a szerelmi életnek, a másik nemmel való kapcsolatfelvételnek nehezen emészthetőbb vetületei is. Mint például az, hogy egy lánynak meg kell fogni a kezét. Hááát, az tényleg elég gáz. Az oviban indult néptánc. Én eleve nem voltam valami nagy híve annak, hogy Eff járjon rá, de végülis ugrabugra a dolog, hadd szóljon. Igen ám, csak hogy ott meg kellett volna fogni egy lány kezét!!! Uramisten! Úgyhogy Eff két perc múlva sírva rohant ki, hogy neki ez nem megy. Még ha fiúkkal kellett volna együtt táncolni (tombolni), akkor talán. De így... Én természetesen nem bánom.

Esküvősdi

Egy időben a téren az egyik kislánnyal rendszeresen esküvőset játszottak. Állítólag még meg is csókolták egymást. Annak a szerelemnek vége. De engem meg Á-t folyton piszkál, hogy miért nem házasodunk össze? Mert be kell valljam vadházasságban élünk. De nagy a nyomás. Eff meg ráadásul már az esküvői öltönyét is kitalálta: világító transzformeres jelmez. Ezt meg azért kár lenne kihagyni. Amúgy meg Eff – micsoda szívet melengető sztereotípia – természetesen anyát venné el a legszívesebben, csak attól tart, hogy mire ő felnőtt lesz, addigra Á már túl öreg lesz hozzá, és talán már nem is fog annyira tetszeni neki. Úgyhogy talán mégiscsak meghagyja nekem.

A szerelemért mindent

Eff szerelmei amúgy nem csupán a szexuális töltet hiánya miatt plátóiak. Hanem azért is, mert a csajok, akikre szemet vet, le se tojják, vagy éppen már valaki másba szerelmesek. Pedig amikor az udvaron játszanak, akkor visz a lánynak selymi-homit, sőt, akár nedveset is (a gyengébbek kedvéért: száraz és nedves homokról van szó). És elég meggyőző a csajozós dumája is.

Vendégkislány van nálunk, Eff pedig, kapásból a tárgyra térve megkérdezi tőle, hogy megnézi- e a szobáját? Aztán meg durván belecsapva a dolgokba egyesült erővel úgy szétpakolnak, hogy be se lehet nyitni, a rendrakás meg egy fél napig tart.

Ilyen a szerelem 4 és fél évesen.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

NMB
NMB
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.