Használd ki a nyári gyümölcskínálatot!

Olvasási idő kb. 4 perc

Az 1-3 éves gyerekek közel fele nem jut hozzá a szükséges C-vitaminhoz. A friss gyümölcsök rendszeres adásával pedig könnyen fedezhető a szükséglet.

A nyári gyümölcsszezon változatossága mutatja, hogy milyen évszakban is vagyunk, ha a hőmérséklet mást is sugallna. Érdemes kihasználni ezt az időszakot, mert a frissen szüretelt idénygyümölcs napi többszöri fogyasztásával feltöltheted az egész család szervezetének raktárait. Gyümölcsöző tippek a Magyar Gyermekorvosok Társaságától.

Kevés a vitamin

A kisgyermekek számára (és persze szüleiknek is) különösen fontos a kellő mennyiségű nyers gyümölcs fogyasztása, hiszen a bennük rejlő vitaminok és ásványi anyagok létfontosságúak a gyermekek fejlődéséhez. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának tavaly végzett kutatásából sajnos, az derült ki, az 1-3 éves gyermekek közel fele (44%) nem kap eleget a védekezőképesség fenntartásához és a vas felszívódásához szükséges C-vitaminból, egynegyedük (24%) pedig már kórosan keveset fogyaszt belőle.

Gyümölcsökkel kezdheted!

A hozzátáplálás kezdetén, 6 hónapos kor körül 1-1 kiskanálnyi gyümölcspürét vagy a gyümölcs préselt levet adunk (a hazai gyakorlat szerint), azonban ez a mennyiség egy éves korra általában eléri, majd meg is haladja a 200 grammot. Ez nem is olyan sok, hiszen egy alma és egy tálka ribizli, de két őszibarack is bőven biztosítja ezt a mennyiséget. A legtöbb gyerek kedveli a gyümölcsöket azok enyhén édes vagy épp savanykás íze miatt. Egészséges gyerekek esetében nincs is felső korlátja a gyümölcsfogyasztásnak, ha kívánja, egye. Ha valamiért mégsem lenne kedvelt csemege a gyümölcs, akkor is érdemes naponta többször is kínálnod a különböző fajtákat. A tálalást is variálhatod, például adhatod pürének egy kis zabpehellyel, de szeletelve, karikára vágva vagy éppen (1 éves kor felett) tejjel, tejalapú gyerekitallal turmixként is elkészítheted. Ha puhább gyümölcshúst szeretnél adni, rövid ideig párolhatod is vagy a sütőben is megsütheted (az almaés a körte nagyon jó erre). A cukros édességek helyett a sült körte vagy alma javasolt az étkezés végén, ezeket akár tejpépbe is keverheted.

A szezonális a legjobb

Amikor csak lehetőséged van, a hazai éghajlaton termő gyümölcsök kínálatából válasszál. Minden gyümölcs más vitaminban és ásványi anyagban gazdag, ezeknek a mennyisége pedig akkor a legnagyobb, ha azokat érett állapotban szedik, és ezt követően minél kevesebb ideig tárolják, illetve utaztatják. Az elfogyasztott gyümölcs vitamintartalma a konyhai feldolgozás során is változik. Mivel a legtöbbjük hőérzékeny, a nyers gyümölcs fogyasztása a legcélszerűbb. Érdemes tudnod, hogy a legkíméletesebb ételkészítési eljárás a párolás, hisz sok értékes vitaminból így veszik el a legkevesebb. A gyümölcsdarabokat keverheted natúr joghurttal vagy tejalapú gyerekitallal is, az utóbbi biztosítja, a megfelelő kalciumbevitel mellett a vas és más ásványi anyagok fogyasztását is. Természetesen a napi tápanyagszükséglet 100%-os biztosításához szükség van még zöldségekre, gabonafélékre, tejtermékekre és húsokra is. A gyümölcsök csupán D- és B<sub>12</sub>-vitamint nem tartalmaznak, de ha sokféle termésből fogyaszt a gyermeked az év során, akkor a többi vitaminból a napi szükségletének nagy része fedezhető. Ami pedig a "hiányzó" vitaminokat illeti, elsődleges B<sub>12</sub>-forrásnak a húsokat és a tejtermékeket tekinthetjük.  A D-vitamint pedig elsősorban a napfény hatására állítja elő a szervezetünk, de megtalálható a tojássárgájában, vajban, halolajban, májban és a tejalapú gyerekitalokban is.

A rost is számít

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szüksége van gyümölcsökre, hiszen szinte minden összetevőjét hasznosítja a szervezetünk. Rosttartalma már fiatalkorban is hozzájárul a bélrendszer megfelelő működéséhez. A rostok alatt az emberi szervezet számára emészthetetlen növényi részeket értjük, ezek adják a széklet tömegét, ezért is javasolható a rostban gazdag táplálkozás a székrekedésre hajlamos gyermekeknél. A rostoknak több fajtája létezik, mindnek más és más miatt látjuk hasznát. Például bélhurut esetén a pektin segítheti a gyógyulást azzal, hogy vizet megkötve gélt képez. Ez a gél bevonva az irritált nyálkahártyát nyugalomba helyezi azt, így enyhítve a panaszokat. A legismertebb pektinforrás az alma, pépesre reszelve szokták adni a hasfájásra panaszkodó gyerekeknek. A joghurtokból jól ismert prebiotikumok is a rostok közé tartoznak, ezek olyan anyagok, amelyek a vastagbélben élő jótékony hatású probiotikus baktériumoknak szolgálnak táplálékul, így elősegítik az egészséges bélflóra fenntartását. A rostok közé zárt gyümölcsnedv hozzájárul a szervezet hidratálásához, erre a nagy melegben szükség is van.

Igyon gyümölcsöt!

A gyümölcsök és azok préselt levei fontos szerepet játszanak a gyermekek folyadékszükségletének kielégítésében. A kisgyerekek testsúlykilogrammonként 100-150 ml folyadékot igényelnek. Ez egy átlagos súlyú kisgyereknél napi kb. 1-1,5 liter folyadékot jelent. Az, hogy valójában mennyit isznak meg, nagyban függ a külső hőmérséklettől, valamint az elfogyasztott ételek víztartalmától is. Különösen kánikulában kell gyakran kínálni őket a számukra megfelelő innivalóval, mert még nem minden esetben jeleznek szomjúságot.  Jó kiindulópont a napi 0,5 liter tej, tejalapú gyerekital, a fennmaradó mennyiség pedig legyen főként víz vagy cukrozatlan, koffeinmentes gyümölcstea. Kisebb arányban kaphatnak gyümölcs- vagy zöldséglevet is.

Minél színesebben

A gyümölcs- és zöldségfélékben számos antioxidáns hatású anyag megtalálható, amelyek a kutatások szerint védik a szervezetünket a káros szabad gyökök ellen. Ilyesfajta védelemre már a kisebb gyerekeknek is szükségük van. A környezeti ártalmak, a stresszel teli nagyvárosi életmód mindenkire hatással van, életkortól függetlenül. Ennek mérséklésére a bogyós gyümölcsöket emelhetjük ki, ugyanis az élénk színüket adó polifenoloknak remek antioxidáns hatása van. A bogyós termések szezonja sajnos rövid, addig is szemezgessétek az áfonyát, szedret, ribizlit és málnát!

Forrás: Kisbögre és Tudomány Hírlevél, Magyar Gyermekorvosok Társasága

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

JudiEt
JudiEt
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.