Ha dolgozni szeretnél, ezt a 7 kérdést tedd fel magadnak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A tapasztalatok szerint a legtöbb anya sorsa az álláskeresés lesz – mit tehetsz azért, hogy ezt elkerüld? Segítünk.

Mit tegyél, ha szeptemberben munkába szeretnél állni? Még csak a nyár elején járunk, de sokan már most az őszt tervezgetik: a gyerekek kirepülnek, kezdődik az óvoda, a bölcsőde, az anyukák pedig a babázással töltött évek után visszamennének dolgozni. De hogyan és hova? Új sorozatunkban Vida Ágnes segít eligazodni a kérdések között.

Hogyan, hova?

Ideális esetben szívesen látnak azon a munkahelyeden, ahonnan GYES-re mentél, ebben az esetben is érdemes azonban felvenni a kapcsolatot a munkahelyeddel (ha az elmúlt években nem tartottad volna velük a kapcsolatot) és megérdeklődni, mikor, hogyan, milyen feltételekkel tudsz visszatérni.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis az anyukák 47%-a nem tud ugyanarra a munkahelyre visszamenni, ahonnan elment szülni. Az évek során a cég átalakulhat, megszűnhet, de még gyakoribb az az eset, amikor a pozíciódba felvesznek egy embert, akit nem szeretnének kirúgni csak azért, mert te visszatérsz.

Legyél proaktív!

Ezért kell hónapokkal korábban felhívni a céget és megkérdezni, mi változott, hova tudnak felvenni, mit tudnak ajánlani. Nem ritka az az eset, amikor csak más helyre tudnak felvenni a cégen belül. És arra is fel kell készülni, ha a cég csak a kötelező 30 napra tud visszavenni, aztán elbúcsúztok egymástól – ne legyél félénk erről beszélni, ha azt érzed, hogy nagyon nem tudnak neked helyet biztosítani, akkor nyugodtan kérdezz rá őszintén, mik a terveik, jobb, ha előre fel tudsz készülni az álláskeresésre.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb anyuka sorsa idővel az álláskeresés lesz, még akkor is, ha a korábbi állásába visszaveszik, mert gyakran kiderül, hogy a kisgyermekes életmód nem egyeztethető össze a korábbi munkatempóval, de gyakori az a helyzet is, amikor az anyuka az otthon töltött évek alatt felismeri, hogy valami egészen mással szeretne foglalkozni, mint korábban.

Hogyan érdemes nekiállni a munkakeresésnek, ha szeptemberben kezditek az ovit?

Első lépésként, mielőtt állásportálokat kezdenél böngészni, indíts tervezéssel! Ha végiggondolod mit és hogyan szeretnél, mi lenne az ideális neked és a családnak egyaránt, akkor sokkal jobb eséllyel indulsz neki az álláskeresésnek, mintha vaktában lövöldöznél:

1. A korábbi pozíciódban szeretnél elhelyezkedni vagy valami egészen újat keresel?

Lehet, hogy eddig vezető beosztásban voltál, de most szívesebben dolgoznál kisebb teher alatt, vagy eddig sokat kellett utaznod a munkád miatt, de most egy helyhez kötött munkát vállalnál inkább. Ha tudod, mit keresel, könnyen a keresés.

2. Milyen munkakört szeretnél ellátni?

A régi szakmádhoz térnél vissza vagy szakmát váltasz? Sokan tanulnak az otthon töltött évek alatt, új diplomát, másik szakmát szereznek. De az is lehet, hogy az eddigi foglalkozásodon belül szeretnél most egy másik területtel foglalkozni (például nyelvtanárként a gyerekek helyett most felnőtteket oktatnál szívesebben)

3. Milyen céget keresel (kisvállalkozások, nagyobb cégek, állami szervezetek, civil szervezetek stb.)?

Egészen mások egy kisebb vagy egy nagyobb cég elvárásai az alkalmazottakkal szemben és másként lehet az ilyen állásokat is megtalálni. A kisebb cégeknél gyakrabban van szükség igazi „mindenesekre”, sokkal sokrétűbb és összetettebb feladatokat kell ellátni egy-egy alkalmazottnak, de személyesebb a kapcsolat a tulajdonosokkal, ezért rugalmasabban állhatnak egy kisgyermekes anya időbeosztásához.

Míg egy nagyobb cégnél pontosabb a munkaköri leírás, de gyakoribb a túlóra és kevésbé rugalmas a cég az egyéni igényekkel szemben. Te melyik közegben érzed magad jobban?

4. Hogyan tudod majd megoldani a gyermekkel összefüggő helyzeteket (betegség, nyári szünet, beszoktatás, ki fogja hozni-vinni a gyereket az oviba)?

Ezeket a kérdéseket előre válaszold meg magadnak, hiszen bármelyik felvételi beszélgetésen felmerülhet. Egyik ismerősöm egyedülálló anyaként az óvodás gyermekével keresett állást, és bizony a felvételi beszélgetésen feltették neki a kérdést, mit fog csinálni, ha beteg a gyerek. Sokan ilyenkor csak hebegnek, habognak, vagy azt mondják „majd megoldjuk” (amiből a munkáltató rögtön kihámozza, hogy „táppénzre fog menni”). Ő viszont részletesen elsorolt több megoldást is, kire tudja bízni a beteg gyereket, kit tud hívni, hova tudja elvinni. Felvették.

5. Milyen munkaidőt tudsz vállalni?

Lehet, hogy a bölcsőde vagy az óvoda első éve betegeskedéssel fog telni, vagy nehezen szokik be a gyermek. Ha tudod, hogy ő gyakran beteg, vagy ha módod van rá, hogy fokozatos legyen az átmenet, akkor megteheted, hogy az első évben csak 4 vagy 6 órában dolgozol majd. Leggyakrabban a kereskedelemben találhatsz részmunkaidős helyeket.

6. Miben vagy a legjobb?

Ha egy álláshirdetésben azt írják, hogy „jó kommunikációs képességgel rendelkező”, akkor még a legintrovertáltabb álláskereső is azt mondja, hogy ő erre képes, hiszen nagyon jól tud beszélgetni másokkal :) Így kerülhet egy boltba a pult mögött elbújó eladó, akiből harapófogóval sem lehet kihúzni a válaszokat, nemhogy magától adná el a terméket. Lehet, hogy ugyanő kiválóan teljesítene egy irodában, vagy a könyvelésen, ahol nem kell emberekkel foglalkozni. Ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyél a valódi képességeiddel:

-      Csapatjátékos vagy vagy magányos farkas?

-      Az irodai munkát kedveled inkább vagy szeretsz szervezni, egyik helyről a másikra menni, „nyüzsögni”, emberekkel találkozni?

-      Szívesen és gyorsan tanulsz új dolgokat?

-      Vezető vagy, aki gyorsan a csapat élére áll bármilyen helyzetben, vagy inkább szeretsz a háttérben dolgozni?

-      Bírod az állandóan változó körülményeket és az állandó tűzoltást? És a monoton munkát?

7. Biztosan alkalmazott szeretnél lenni?

A legtöbb nő a gyermekvállalás után ismeri fel, hogy valójában nem szeretett alkalmazott lenni és a női vállalkozások többsége is ebben az időszakban születik. Szabadúszóként gyerekek mellett is rugalmasabb időbeosztásban dolgozhatsz. Érdemes tehát körülnézni, milyen alvállalkozói munkákat szerveznének ki cégek, amiket el tudnál látni, ha pedig tudsz angolul, érdemes körülnézni a freelancer oldalakon is, ahol számtalan egyszeri szabadúszó feladatra keresnek embereket, többnyire informatika, grafika, tördelés területen.

A cikksorozat következő részében elmondom, hogyan marketingezd magad a munkaerőpiacon, hogy ne csak egy legyél a sok jelentkező közül, hanem maguktól keressenek a munkaadók

Vida Ágnes

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

gazdagmami.hu
gazdagmami.hu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.