Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A borsót és a spenótot visszacsempésztem, a brokkolinak még a szagát sem bírja. Én sem, de azért neki azt mondom, hogy finom.
Kicsi Lányt minden érdekli, ami nem függ össze az evéssel. Imádja a számítógépet nyomogatni, összenyálazni a megkaparintott mobiltelefont, a tartóból kirángatni, majd megcsócsálni az újságokat. De enni nem akar. Illetve nem érdekli az ügy. Mondanám, hogy fényevő, de ennyire azért nem rossz a helyzet. Hiszen a céklát és a körtét imádja. A többit hagyjuk.
Egészen addig azt hittem, hogy minden gyerek így eszik, amíg meg nem láttam egy ismerősöm lányommal egyidős fiát kanalazni. Tátotta a száját, ment be a kaja, pár perc alatt végeztek is. Kicsi lány is nyitja a száját (első csel a részéről), belerakom a kaját, és tartom a kanalat (én is cselezek ám), hogy ami kicsorog, azt visszalapátoljam. Nem tudom, hogyan lehetséges, de majdnem mindig több jön vissza, mint amennyi bemegy (ő nyerte a cselversenyt). Majd, hogy megbizonyosodjon róla, hogy semmi kaja nem maradt a szájában, gyakran bele is túr. Aztán ami a kezére ragadt, azt rákeni a hajára, szemöldökére, állára. Így már örülök annak is, ami csak a kanálba folyt vissza, azt sem kell leszedni a gyerekről az etetés végén. Egységnyi idő alatt szinte soha nem végzünk: az a tejpép, amit a főzelékbe teszek tej helyett, megolvad. Egyszer azért megkérdezném a gyártót, hogy miért, hiszen amikor elkészül, megáll benne a kanál. Fél óra múlva meg folyik, mint a nyavalya.
Aztán jött a csodaszék
Sima etetőszék, de mintha varázserővel bírna, ott minden lemegy. Még a spenót is. Pedig az zöld. És én egy időben megesküdtem volna, hogy a színek alapján dönti el, kell-e neki vagy sem. Minden jöhetett, ami bordó és krémszínű volt, és semmi, ami zöld. Így a brokkoli, spenót, borsó lekerült a listáról. A borsót és a spenótot visszacsempésztem, a brokkolinak még a szagát sem bírja. Én sem, de azért neki azt mondom, hogy finom. Ja, és még én fogadtam meg, hogy soha nem hazudok a gyereknek. Hehe.
Azt már a gyerek nem tudja, hogy micsoda dilemma, hogy milyen ételt adhatok neki. Miután nem volt tejem, már 3,5 hónapos korában kezdtük a hozzátáplálást. Tudom, mindenki négy hónapot mond, a mi gyerekorvosunk a 3 hónap mellett kardoskodott, ez volt a középút. Próbálok a bébiételeken megadott számokhoz igazodni. De ez sem elég, hiszen mindenhol más a rendszer. Nálunk almával kezdődik a ,,szilárd" étel bevezetése, Németországban például zöldséggel, mondván ne szokja meg a gyerek az édes ízt. A tenger mellett élők hallal indítanak. Vannak viszont hangzatos nevű bébiételek, mint például hawai csirke. Ha anyuka szereti az ananászos pipihúst, biztosan a gyerek is imádni fogja. De egyáltalán, szabad-e déligyümölcsöt adni? A védőnő szerint tilos. A gyerekorvos szerint is, kivéve a banánt, de egy éves korig azt is csak bébiételben. Máshol simán adják gyümölcsként is, pedig állítólag aprómagvas, mint például az eper, ezért allergizál. Tiszán innen allergizál, Dunán túl meg nem? Hogy is van ez? Meg azt is megmagyarázhatná valaki, miért van az, hogy a hivatalosan nulla százalék cukrot tartalmazó bébiételben sokkal finomabb, intenzívebb ízű például a krumpli, mint amit én veszek meg és reszelek le a gyereknek. Mondjuk tök mindegy, így sem, úgy sem eszi nagyon lelkesen...
