Nem vagyok babonás, de azt az alapigazságot, miszerint a baba születése előtt nem szabad a kicsinek vásárolni, nagyonis komolyan vettem. Így bár nem úsztuk meg a születés utáni heteket rohangálás nélkül – de nyugodt volt a lelkiismeretem.
Persze nem eszik olyan forrón a kását: a néphiedelem csak a berendezett gyerekszobát érinti, a ki nem tett dolgokra nem vonatkozik. Nem szokás betárazni az összes lehetséges apró ruhadarabot, a zenélő körhintácskát a kiságy fölé, vagy az első kiscipőt a vadiúj gyerekszekrényke polcára még akkor sem, ha így elkerülhetetlen, hogy az első hetek ide-oda rohangálással telnek majd. Kétségtelenül hasznos lenne, ha a kórházból hazaérkezve már minden katonás rendben sorakozna a helyén, mégis, kevesen választják ezt a megoldást, még akkor is, ha néhány holmit jó előre beszereztek. Ezek inkább gondosan elpakolva várják kis tulajdonosuk érkezését.
Magam a gardrób mélyén gyűjtögettem az ajándékba kapott ruhácskákat, kiscipőket, takarót, kis csörgőt, és egyebeket. Csak a könyvekben felsorolt babakelengyét tettem külön a csomag tetejére. Emlékezetes pillanatok voltak, amikor a mikroszkopikusnak tűnő rugdalózókat és kisingeket pakolgattam ide oda, azt tippelve, hogy vajon mekkora az ideális újszülött konfekciómérete, lévén, hogy konkrét csecsemőt csak egyszer fogtam kézbe, ráadásul pólyástul, ami csalóka emlékeket hagyott bennem. Óriási pocakkal térdeltem a ruhakupac mellett, és egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy ezeket egy valódi gyermek fogja viselni hamarosan.
Sok színes, s olykor talán túlságosan is felzaklató fantáziája van a terhes asszonyoknak, ezek közé tartozik többek között a „vajon hogyan zajlik majd a szülés”, de a békésebb gondolatmenetek nagyrészét a „vajon hogy fog kinézni a bébi” tölti ki.
Csodálatosképpen a terhesség folyamatában van két fontos rész: az első, amikor realizálódik a terhesség valódisága, egyeseknél már jóval azelőtt, hogy konkrétan elkezdenék érezni a kis lábak rugdosását a hasukban. A kicsinek beszerzett dolgok első hulláma valószínűleg erre az időszakra tehető.
A másik időszak, amikor már olyan nagynak és közelinek érezzük a gyerkőt, hogy hirtelen világossá válik: akárhogy is, de most azonnal be kell szerezni egy kiskádat, mert pillanatokon belűl szükség lehet rá.
A vásárlást fékező babona hatása alól természetesen mentesül néhány dolog: ezek közé tartozik a pelenkázó, a kiságy, a hozzávaló ágyneművel, néhány textilpelenka és törölköző. A kiskád és a babakocsi lehetnek még az „induló készletbe” kerülő dolgok, de ha a babakocsi még túlságosan nagy falatnak ígérkezik lelkileg, egy kölcsön-mózeskosár praktikus lehet a kicsi majdani hazaszállításához.
Az, hogy ezeket a beszerzéseket még fürge kismamaként, vagy a vége felé közeledve, hatalmas bálnaként anyahajóként lavírozvatesszük meg, az saját döntésünk, babonásságunk mértékétől is nagyban függ nyilván, de alapvetően itt is a középutas megoldás tűnik az ideálisnak. Biztosan vannak olyan kismamák, akik az utolsó hónapban is fürgék, és fittek, mint a gazella, akiknél sem légszomj, sem hőhullám, sem hányinger, sem egyéb, izgalmasabbnál izgalmasabb tünet nem jelentkezik, őket egyrészt irigylem, másrészt nekik ezek az utolsó hetek is rendelkezésre állnak a beszerzések lebonyolítására. Még ha netán el is késnek vele, legalább egy percig sem nyomasztotta őket, hogy esetleg túl korán, tús sok mindent felhalmoztak.
Ismerek olyan szülőpárost, akik egyszerűen cselezték ki a babonát, ők beszereztek egy komplett gyerekszobányi holmit, majd az egészet szépen leparkírozták a nagyszülőknél. Egy plüssmaci figyelt csak ott a komód sarkán, és emlékeztette őket arra, hogy egyszercsak fordulniuk kell a kisbusszal egyet. Ez a feladat természetesen a férjre hárult, midőn eljött az idő, és a feleség egy aprócska túlélőhátizsákkal bevágtatott a kórházba, hátrahagyva urát a gyermekholmiktól mentes lakásban. A kis jövevénynek így apu rendezte be a kuckóját a legjobb tudása szerint a kispárnahuzattól a szoptatósarokig. Bizonyára hajtós pár napja lehetett.
Másik kedvenc esetem az a havernőm, aki gondosan összegyűjtött egy kis ruhapakkot születendő Danikájának a hosszú hónapok alatt, körbe körbe járva az ismerősöket, akik felajánlották a kinőtt holmikat. Ez nagyon jó és bio megoldás, a kis bébicuccok alig-alig kopnak el, és máris ki vannak nőve, szóval bőven van belőlük raktáron. Főleg, ha a kistestvér ellenkező nemű, mint az elsőszülött. Szóval Danikának lett is aranyos ruhatára, csupa világoskék, autómintás kisfiúcucc. Csakhogy Danikából egyszerre Johanna lett, mert valahogy el lett nézve az ultrahang. Persze a meglepetés akkora volt, hogy az első napokban fel sem merült a gyors ruhacsere egy vadiúj, rózsaszín kollekcióra.
Sarkalatos kérdés még, hogy mik azok a dolgok, amelyek esetleg hasznosak lehetnek később, de még nem vagyunk biztosak benne. Remek példa a bébiőr, melyet pesti lakásban lakó barátnőmtől örököltünk (ő soha nem használta), nálunk pedig, a vidéki ház nagy kertje miatt a leghasznosabb cucc, a délutáni alvások idején. Ilyesmik valószínüleg – a légzésfigyelő kivételével, ha valaki igényt tart rá – többnyire feleslegesek, ráérünk akkor beszerezni, amikor már látjuk, hogy ez vagy az a kütyü valóban megkönnyítené az életünket.
Első gyermeket váró kismamáknak szuper program lehet már tapasztalt kisgyermekes családok látogatása terepfelmérés céljából, illetve a családtagok aprólékos meginterjúvolása: mi az, ami kell, mi az, amiről csak írnak, de fölösleges, illetve mi hol és hogyan legyen majd a legjobban a kezünk ügyében. Miként kell átrendezni a fürdőszobát úgy, hogy minden elférjen, az ablakhoz, vagy inkább a fal mellé állítsuk a bölcsőt, és száműzzük e a szobanövényeket. Ha pedig már titokban vettünk egy garnitúra rózsaszín katicamintás kisinget, akkor azt melyik szoba hanyadik szekrényfiókjába tegyük, hogy a legkényelmesebben előkaphassuk a fürdetés után. Tehát, miként a titkosügynököknél is: nem csak a felszerelés makulátlansága, de a megfelelő mennyiségű és alaposságú háttérinformáció gyűjtése is elengedhetetlen a bevetés sikeréhez!
Ami szerintem nagyon fontos babona ide, vagy oda,- az az, hogy jóelőre legyen berendezve a lakásban, akár a hálószobában, vagy a leendő gyerekszobában egy kis meditációs, heverészős, hangulatosan megvilágított kuckósarok, ahol van egy kisasztal, vagy éjjeliszekrény, amire legalább egy csésze tea és egy telefon, meg néhány hasonló létfontosságú holmi elfér. Itt lehet üldögélni terhesen, lehet tökéletesítgetni, olyan dolgokkal körberakni, amik jó, ha kéznél vannak.
Úgy beállítani egy olvasólámpát, ahogy a legjobb nekünk. Ide huppanhatunk le a picivel, amikor halálosan kimerülten, de boldogan és megkönnyebbülten hazaszédelgünk a kórházból. Itt nem zavar senki, és nyugodtan, felpolcolt lábakkal, párnából és takaróból rakott fészekben szépen végig tudjuk gondolni, hogy: akkor most hogyan is tovább...? Hová is tettem a cumisüveget, a pelusokat, a fürdetőkrémet, a melltartóbetétet, a legkényelmesebb melltartót, a szoptatóspárnát, a melegebb rugdalózókat, a kis plédet, amit az unokatesómék hoztak, és egyáltalán, miért nincs még megágyazva a kiságyban? Most hová tegyem le a picit, hát mindjárt elalszik, jajj, hogy az újszülöttosztályon valahogy minden olyan flottul ment...! Jesszus, a feje tetején áll itt minden, hogy lesz ebből rendes lakás, ahol minden a helyére kerül?!
A válasz nyilván egyszerű: soha. De bízzunk benne: a második bébinél vérprofik leszünk, és már mindenünk megvan, amire egy újszülöttnek szüksége lehet. (Vagy nem, de ez már egy másik történet.)
