Az anyám 16 éves volt, amikor engem szült, és lemondott rólam a kórházban. Haza sem vitt.
Azt, hogy örökbe fogadták, legtöbbször megmondják a szülők a gyereknek. De mit kezd ő ezzel az információval? Van értelme megkeresni az igazi anyját, szüleit? Vagy csak egy újabb csalódás előtt áll? Sorozatunkban az örökbefogadással kapcsolatos kérdéseket feszegetjük.
"Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a szüleimet, mindenáron meg akartam ismerni a szülőanyámat. Persze érdekelt az is, hogy ki vagyok és honnan jöttem, de a miért foglalkoztatott leginkább" – meséli még mindig felindultan Anna.
"Miért döntött úgy a szülőanyád 23 évvel ezelőtt, hogy elhagy?" – kérdezem. Nehezen nyílik meg. Látszik, hogy nem könnyű erről beszélnie, még akkor sem, ha mindenki tudja róla a falujában, hogy örökbefogadott gyerek. A szülei ugyanis szőkék, kék szeműek, ő pedig barna hajú, barna szemű, félig roma. Az anyját pedig soha nem látták gömbölyödő pocakkal, mégis, egyszer csak gyereket tologatott az utcán.
Mindig is izgatott a miért. Talán azért, mert erről soha nem beszéltek anyuék, ők sem tudtak ugyanis semmit. Nekik is csak annyit mondtak, hogy az anyám 16 éves volt, amikor engem szült és lemondott rólam a kórházban. Haza sem vitt.
És végül találkoztál vele?
Hosszas kutatás után igen. A gyámhivatal segített. Amikor 19 évesen bementem, és elmeséltem a történetemet, egy ügyintéző mindent megtett, hogy felkutassa az anyámat. Ez azonban nem jelentette azt, hogy amikor megtudta a címét, automatikusan közölte velem. Engedélyt kért az anyámtól, hogy megadhassa nekem is az elérhetőségét. Rettegtem, álmatlanul forgolódtam éjszakánként, mi van, ha nemet mond, ha másodszor is elutasít. De nem. Váltottunk néhány semmitmondó levelet. Végül találkoztunk személyesen is egy budapesti kávézóban. Egymástól függetlenül ugyanazt rendeltük. Ekkor tört meg a jég, talán mert láttuk, csak hasonlítunk egymásra. Kívülről mellesleg egy cseppet sem rá ütöttem. Szebb lehetett nálam fiatalon, de már megöregedett. Elmondta, hogy egy ismeretlen fiútól teherbe esett, és nem tudott megtartani. Nem értem, miért nem, de nagyon sok idő után már azt mondom, elfogadtam a döntését.
Azóta milyen a viszonyotok?
Semmi különös. Ír a születésnapomra és mindkét névnapomra: a nevemet ugyanis megváltoztatták anyukámék, amikor hozzájuk kerültem. Az eredeti is szép, de nem én vagyok.
A szüleid mit szóltak, amikor keresni kezdted a gyökereidet?
Szerintem nem esett nekik jól, de számítottak rá. Mindenben segítettek, hogy teljesüljön a kívánságom és megtaláljam. Egy örökbefogadó szülőtől tudom, hogy ma már sokkal egyszerűbb a titkos örökbefogadásnál is utánanézni a másiknak. Amikor ugyanis hozzájuk került a kisfiuk, megkapták a gyerek eredeti TAJ-számát, sőt nekik kiküldték az eredeti születési anyakönyvi kivonatot és lakcímkártyát is, azon pedig sok adat van. Az internet és a közösségi portálok világában ennyi háttérrel nem nehéz tájékozódni.
Segített a találkozás? Vagy csak felkavart?
Segített. Előtte azt hittem, megkérdezek majd fontos dolgokat, például, hogy milyen betegségeket örökölhettem tőlük, hoztam-e az allergiámat, kik a nagyszüleim, de valahogy akkor nem tűntek érdekesnek. Azt viszont megtudtam, hogy van két testvérem, akik nem tudnak rólam. Szíven ütött. Az is, hogy az anyám sem nekik, sem a férjének nem beszélt rólam, és az is, hogy a féltestvéreimet megtartotta. Persze, tudom, idősebb volt, stabil kapcsolatban, de akkor is. Engem meg szóra sem méltatott az új életében. A szüleim szerint csak félt a szégyentől, nem merte vállalni a döntését. Lehet. De ez nem menti őt fel.
