Egy éven keresztül tartott a rettegéssel teli időszak, amikor úgy éreztem, hogy egy időzített bombával élek együtt. A hisztériás roham bármikor és bármi miatt kitörhetett. A hisztikezelés művészete 1. rész.
Amikor a kétéves gyerekem még nyomát sem mutatta a hisztizési szándéknak, nagyon elbíztam magam. Lám, lám, milyen jó természete van – mondogattam magamban. Aztán két és fél évesen jött el a haddelhadd. A hisztikezelés művészete 1. rész.
Egy éven keresztül tartott a rettegéssel teli időszak, amikor úgy éreztem, hogy egy időzített bombával élek együtt. A hisztériás roham bármikor és bármi miatt kitörhetett, szerencsére azonban viszonylag ritkán jutottunk el az igazán kezelhetetlen helyzetekig.
A két és három éves kor közötti időszakot, nem véletlenül nevezik dackorszaknak, sőt az angol nyelvterületen ez a „terrible two”, azaz a borzalmas kétévesek ideje. A kisgyerek ilyenkor még nem tudja elég választékosan kifejezni magát, vágyai, akarata előrébb jár annál, amire képes. Ez a belső konfliktus pedig sokszor torkollik sírós-kiabálós jelenetekbe.
Persze a nehéz helyzeteket számos tényező erősítheti, valószínűbb, hogy kialakul a feszültség, ha a gyerek fáradt, éhes vagy kimerült. Nálunk a nyár vége és a karácsony körüli időszak ilyen, amikor elég egy apró kis szikra, hogy elromoljon az egész nap.
Minden anya tudja, hogy a legsikeresebb hisztikezelési módszer, ha mi magunk nyugodtak tudunk maradni. Persze, ez működik is az első 10 percben, addig jó esetben lecseng a tombolás. Én közben mantraszerűen mondogatom, hogy „hagyd abba” illetve, hogy „nyugodj meg”. Ezzel nem csak a gyereknek, hanem magamnak is közvetítek egyfajta álláspontot. És igyekszem sosem és sehogy sem odaadni azt a tárgyat, aminek megszerzéséért rendszerint kitört a baj. Mert a hiszti legtöbbször egy tárgy megszerzése miatt szokott elkezdődni, akár a boltban, akár itthon. És sajnos vannak dolgok, amiket ugye egyszerűen nem lehet.
A legfontosabb, hogy senkiben és semmiben ne keletkezzen károsodás. Rugdosni, dobálni és verekedni még akkor sem szabad, ha valaki a leghisztisebb állapotába kerül. Lefogni, fizikai erőszakkal kezelni a helyzetet nem éppen ésszerű, hiszen csak az ellenállást növeljük ez által. Jó viszont, ha ilyenkor el tudjuk különíteni a gyereket, lefektetni például az ágyára, befordítani a sarok felé vagy egy puha fotelbe ültetni. Minél ingerszegényebb a környezet, annál valószínűbb, hogy gyorsan megnyugszik a csemete.
Ugyanilyen hatékonysággal alkalmazható a figyelemelterelés művészete is, egy váratlan grimasz, nevetés, bármilyen meglepő esemény elterelheti a gyerek figyelmét. Fontos azonban, hogy ez ne egy ajándék, egy tárgy legyen, amivel próbálkozunk, mert ez csak erősíti a későbbi hasonló helyzetek kialakulásának valószínűségét.
A fentieket figyelembe véve úgy érzem ép ésszel és bőrrel küzdöm át magam a második csemetém hisztis időszakán. És még csak egyetlen egyszer kellett bevetnem – az amúgy nagyon elítélt – hidegzuhanyos módszert. Erre egyáltalán nem vagyok büszke, de vannak esetek, amikor minden anyai elvet felad az ember és a kétségbeesés veszi át a hatalmat. Szerencsére tényleg ritkaságszámba megy nálunk az ilyen típusú problémamegoldás...
