Iskolaválasztás 2. - A legeslegjobb suli

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gombóc Artúr jut eszembe, aki mindenféle csokoládét szeret. Így vagyok én a sulikkal. Kevés kivételtől eltekintve mindegyiknek látom az előnyeit.

Gombóc Artúr jut eszembe, aki mindenféle csokoládét szeret. Neki teljesen mindegy, jöhet a tej-, ét-, mogyorós, ostyás, rizses, töltött vagy töltetlen csokoládé. Így vagyok én a sulikkal. Kevés kivételtől eltekintve mindegyiknek látom az előnyeit.

(előző rész)

Fotó: Silke Gerstenkorn

Lelki szemeimmel előre tekintek, tudom, nincs messze az idő, amikor középiskolát választunk. A jó középiskola belépője pedig a jó általános iskola. Mostmár aztán nem vádolhatom magam azzal, hogy nem vagyok egy tudatos anyuka. A középiskola lehet 4, 6 vagy 8 osztályos, és ha például az utóbbiba szeretne majd a gyerek járni, akkor az első osztállyal már a gimit, sőt, elgondolni is rettenetes, egyenesen a továbbtanulást befolyásoljuk.

Vannak aztán a tagozatos sulik. Egyik jobbnak tűnik, mint a másik. Egyes tanítók úgy vélik, hogy szinte születésünkkor megmutatkozik a gyermekeink tehetsége, nem korai tehát, ha eldöntjük, milyen tagozatra járjon a mi kis elsősünk. Az angol a legtutibb szak, ez Magyarországon még mindig jó befektetésnek tűnik. Csak reménykedem, hogy a választott sulinkban nem félévente cserélődnek majd az angoltanárok. A sporttagozat is jól hangzik, főként egy olyan energikus srácnak, mint a mienk, de félő, hogy a napi edzések mellett sosem tanul meg írni és olvasni. A zenei tagozat is jól hangzik, ha nem is lesz zeneművész a gyerekből, de a fegyelmet és a figyelmet játékosan tanulhatja.

Vagy nézzünk inkább egy alapítványi iskolát? A tandíjért cserébe kiváló lehetőségeket nyújtanak, igaz, nem kevés pénzért, és a legtöbb ilyen sulihoz a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban órákig tart eljutni a lakásunktól.

A sulikeresgélés hónapokig tartó bizonytalanságából kezd elegem lenni, új szempontokat fogalmaztam meg, mérlegeltem, és magamban összegyűjtöttem a TOP 5 sulikeresési tippet, ami megkönnyíti a választásunkat:

1.     Legyen az iskola pár percre az otthonunktól! Ha van ilyen, akkor egészen 7.00-ig alhat a fiam, és még reggelizésre is lesz időnk. Nem beszélve arról, amikor majd elfelejtjük, hogy ünneplőben kellett volna menni, és 10 perc alatt hazarohanhatok a fehér ingért.

2.     Járjon egy osztályba a legjobb ovis barátjával! Állítólag nincs fontosabb az érzelmi biztonságnál. Milyen jó is lesz az, amikor Dávid fiam és barátja, Misike egy padban ülhetnek. Egymást erősítik, az biztos.

3.     Tágas tornaterem és iskolaudvar. Ha oktatási miniszter lennék (ami nem valószínű), akkor rendelettel minimalizálnám a kötelező tornaórák és rohangálásra szánt idő számát. Ez a mostaninak legalább a háromszorosa lenne. Hogy is lehet egy 7 éves gyereket arra kötelezni, hogy délelőtt 4x45 percet üljön fegyelmezetten a padok között? Kedves szülőtársak, érdemes kipróbálni.

4.     Angoltanulás elsőtől. Nem várok csodát, tudom, hogy sajnos nem az általános iskolában tanul meg középfokon a gyerek angolul. (Huh, de milyen sokba fog kerülni a különóra...) Egyébként meg miért is nem elég 8 év tanulás egy nyelv elsajátításához??? A kérdésem álnaiv, tudom, tudjuk a választ. Azért, mert nem jól tanítják! De én reménykedem, mert most azt játszom, hogy én vagyok a sulievő Gombóc Artúr.

5.     Kedves tanító néni. A tanító néniknek látatlanban is bizalmat szavazok, az agresszorok kimentek már a divatból, nem jó gyerekcsalogatók ebben a fejkvótás iskolafinanszírozási rendszerben.

Minden más szempont háttérbe szorult. Nem érdekel innentől, hogy hagyományosan vagy szóképekben tanul majd olvasni a fiam, hogy németet és oroszt is lehet tanulni az iskolában, hogy a drámaszakörrel szerepelhet a nemzeti ünnepeinken. Szerencsére van a szomszéd utcában egy iskola, tágas a tornaterem, szép az épület, a tanító néni szőke, kék szemű és kedves. A fiammal többször arra sétálunk, ilyenkor elmondom neki, hogy ide fog járni. Szuper hír, hogy néhány barátjával együtt kezdik a tanévet. Ez lesz a legjobb... - de ő ezt még nem tudja. Egyelőre azt hiszi, azért jár majd suliba, hogy a természetről sok-sok érdekességet tanuljon.  Megnyugodtam. Nem is értem, miért aggódtam eddig.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Éva
Éva
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.