különóra - Dívány

Még azok a szülők is, akik egyébként zászlajukra tűzik, hogy nem terhelik túl a gyereket, hajlamosak a létfontosságú mozgást jelentő sport mellé egy-egy idegen nyelvi különórát beiktatni gyermeküknek, mert nyelvtudás nélkül ma már nem megy, és hát persze, az volna az igazi, ha azért egy hangszerrel is megismerkedne a gyerek. Hol van az igazság? Van-e arany középút? Kioltja-e egyik a másikat, vagy éppen erősíti egymást a szabadidős tevékenység és a tanulás?

Nincs olyan gyerek, aki valaha járt valamilyen sportra, különórára, nem kötelező rendszeres aktivitásra, aki ne akarta volna egy adott ponton abbahagyni azt. Persze így vannak az iskolával is, de ott nincs meg a kilépési opció. Ilyenkor jön elő a dilemma: erőltessem, vagy hagyjam, hogy abbahagyja?

Rajzról karatéra, íjászatról falmászásra, akrobatikus rokiról programozó suliba. Jaj, a dráma majdnem kimaradt… Tegye fel a kezét, aki semmilyen különórára nem járatja a gyerekét! És az, aki megelégszik heti egy alkalommal? Na ugye!

Az „átlagos” gyerekek, akiket nem lökdösnek folyton-folyvást a siker és a dobogó legfelső foka felé a szüleik, sokszor jobban érzik magukat a bőrükben, mint az élsportoló társaik.

Milyen különórákra járjon a gyerek? Választék van bőven.

Szeptembertől az óvoda nem adhat helyet különóráknak és egyéb fizetős programoknak, áll egy olvasónk levelében.

Az óvodai különórákon a gyermekek a szüleik önkéntes kezdeményezésére vehetnek részt.

Gombóc Artúr jut eszembe, aki mindenféle csokoládét szeret. Így vagyok én a sulikkal. Kevés kivételtől eltekintve mindegyiknek látom az előnyeit.