Tizedik napja csillapítom a férjem lázát. Tegnap óta kicsit nyugodtabban, mint korábban, mert már legalább tudjuk, hogy mi baja van. Így végre a megfelelő gyógyszert szedi.
Egy hétig hittük, hogy mandulagyulladása van, persze tüszős, sem a háziorvosnak, sem az ügyeletes orvosnak, sem pedig az ügyeletes fül-orr-gégésznek nem volt gyanús, hogy az antibiotikum még a hatodik napon sem kezd el hatni és csak folyamatos gyógyszerezéssel és borogatással lehet 39 fok alá húzni a lázát. Mondták is egyhangúlag, ez egy ilyen agresszív baci.
Nekem orvosi diplomám nincs, de mandulám igen, volt is vele bajom egyszer-kétszer, így éreztem, hogy ez a magyarázat akkor is sánta, ha hárman állítják. Így megpróbálkoztunk még egy fül-orr-gégésszel. Neki nem telt 2 percébe egy teljesen más diagnózist felállítani egy ronda vírusról, ami mononukleózist, mirigylázat okoz.
Aljas egy kórság, magas lázzal, erős fájdalmakkal,megdagadt nyirokcsomókkal jár, ráadásul nem is ritka a gyerekek és a tinédzserek körében. Hónapokig is eltarthat, mire kigyógyul belőle, aki megkapta, főleg, ha fel sem ismerik, ami szintén nem ritka. Azért megfordult a fejemben, hogy a gyedemből befizetem az első három orvost egy mirigyláz-felismerő továbbképzésre, mielőtt kárt tesznek néhány gyanútlan tini májában, lépében, ízületeiben, mert ez a vírus ott szeret nagy rombolást végezni, ha hagyják szabadon garázdálkodni.
A lelkiismeretesség, az alaposság, az odafigyelés nem pénz és nem politika kérdése, még mielőtt mélyen elkeserednénk az orvosok nehéz körülményei miatt. Azért gondolom ezt, mert egyébként vannak olyan képviselői a szakmának, sőt, hogy pontosak legyünk, ennek a hivatásnak, akik emlékeznek még az esküjükre, és tényleg gyógyítani akarnak. Csak nem annyira könnyű őket megtalálni.
Amíg az influenzáddal botorkálsz orvostól orvosig, keresgélve a gyógyítót, kisebb a baj, mert útközben még meg is gyógyulhatsz. De egy várandós kismamán elkövetett rossz diagnózis, vagy a gyerekünk félrekezelése már távolról sem intézhető el egy legyintéssel. Kinek nincs a tarsolyában egy-egy rémtörténet a gyerekét gyógyítók vagy világra hozók valamelyikéről?
Szülészorvost választani például rendkívül nehéz. Mert amellett, hogy szeretnénk, ha a dokink szakmailag maga lenne a csúcs, még az is kell, hogy jól eltudja magyarázni, mire kell figyelnünk, és nem kell, hogy minden lehetséges fejlődési rendellenesség lehetőségére nyomatékkal felhívja a figyelmünket, belénk állítva ezzel a rettegést.
A gyerekorvosnak még sokkal több kritériumnak kell megfelelnie, hiszen el kell nyernie a gyerek bizalmát is, és rendelkezni kell azzal a végtelen nyugalommal, ami jótékonyan hat az aggodalomtól hisztérikus kismamákra. Az sem baj, ha a nap 24 órájában elérhető legalább mobilon. Úgy tudom irigyelni azokat, akik találtak ilyen gyerekorvost...
Nekünk volt jónéhány a költözködéseink miatt, de a tutitökéletes megismerése még várat magára. Volt nagyon kedves, nagyon megnyugtató, nagyon bármikor riasztható, de nagyon mellé is fogott néhány dologban. Például azt mondta a gyerek köldökcsonkjára, hogy még kell egy hét, mire megválunk tőle, engem meg aznap délután a férjem mosott fel, mikor leesett. Ilyen apróságokból volt 100, nem nagy dolgok, csak olyan bizalomingatók, na meg ugye az ember az első gyerekénél még különösen érzékeny az ilyesmire. Így nem vártuk meg, hogy egy komolyabb dologban is melléfogjon.
Aztán volt nagyon tisztelt, nagyon elismert, sokak által ajánlott. Kemény kezű, hideg tekintetű, aki a második középfül-gyulladásnál kivette volna az egyéves fiam összes manduláját, mondván, később a garatmandulákkal is csak baj lesz. Három napig családilag hideglelősek voltunk tőle.
Találkoztunk még jónéhány kedves és alapos gyerekorvossal, akik viszont a legegyszerűbb dolgokról is gyökeresen ellentmondtak egymásnak. Így a mai napig nem tudom biztosan, mitől jó egy tápszer, és melyik a legeslegjobb lázcsillapító módszer. Sőt, hogy mi az a folt a gyereken és akkor végül is van-e szívzöreje?
Közben persze mi, okkal vagy ok nélkül aggódó anyukák nagy erőkkel képezzük magunkat, mindent összeolvasva a neten, az újságokban, horror történeteket cserélgetve egymás között az oviban, a rendelő várójában vagy tulajdonképpen bárhol. És miközben egyre jobban értünk a gyermekgyógyászathoz, különös tekintettel a ritka, de veszedelmes kórságok diagnosztizálására, egyre kevésbé bízunk az orvosokban. Pedig lassan már nekünk magunknak is szükségük lenne egy igen jól képzettre...
