Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ütött-kopott kék-sárga babakocsi a park játszóterének bejárata mellett álldogált. Előtte beugrottunk anyámhoz találkozni odalátogató rokonokkal, aztán még egy parki sétát beiktatunk, gondoltuk. Ahogy a lányom hintázik, szemembe ötlik a babakocsi, napszívott sport Pierre Cardin, hajszálra mint a miénk, amit autós kirándulásokra használunk, még a lányomnak vettük (tényleg, mi ez a vonzalom a kék-sárga babakocsik iránt, a mostani mózeses is kék-sárga?), a miénket is megrágta az idő vasfoga erősen, huzata kopott, kereke koszos, a teteje kiakad néha, de amúgy kitűnően működik, ha valakit nem érdekel a küllem. Ez pedig nyilván az ikertestvére, hasonló korú lehet, fakóra szívta a nap, csálén áll az alsó kosara, mint....hm. No lássuk csak, ez a babakocsi tök üres. A többiben innivaló, labda, törlőkendő, cumi és plüssállat, ebben a világon semmi.
Odasomfordálok, ennek is homokos a kereke, a miénk a Másikkertben lett olyan... egyre gyanúsabb az ügy, nem restellek alánézni, nahát, ennek is pont ott lukas a kosara alulról, ahol a miénknek, vagyis....na ne. Két és fél órája jöttünk el otthonról, ennyi idő alatt egy komplett irodaházat kipakol egy ügyes tolvaj. A parktól öt percre lakunk, és én nyitva hagytam a garázst. Benne az ütött-kopott Pierre Cardin kocsi, nájlon huzatban. Jézusom, csak nem.....? Fene a gusztusát, nem tetszett neki napfénynél ez a vacak és itt hagyta?
Hülye vagy, mondja bennem egy józan hang, a garázs másik felében egy ennek többszörösét érő bicikli, na meg az autó, normális rabló azokat viszi. De azért odaszólok a lányomnak, te, isten bizony visszajövünk és hintázhatsz tovább, de muszáj megnéznem, ez a babakocsi esetleg nem AZ a babakocsi. Kötelességtudóan üget mellettem, még meg is kérdezi, ha tényleg az, akkor mi van? Hát fiam akkor kipakolták a házat (kattog az agyam, jézus, az egy hónapos laptop, a harmadik fiókban némi pénzmag, nem sok, de elég ahhoz, hogy hiányozzon, a másik számítógép az összes szellemi termékemmel, az egyetlen tévénk, na jó, más nagyon nincs, a tízéves hifihez nagyon idiótának kell lenni, a Vaterán se menne el nyilván, a hűtőhöz meg lusták), és akkor hívjuk a rendőrséget, kérdezi. Akkor hívjuk. És akkor? Hallgatok. Most mondjam, hogy akkor sok papír nulla eredménnyel?
Ez egy viszonylag biztonságos környék, csak a szomszéd lakótelepre nemrég kerültek ki a térfigyelők, egyesek szerint azóta a betörők inkább ide szoknak át. Kocsit már loptak az elmúlt hetekben, igaz, az utcáról és éjjel. A mi elsődleges biztonsági felszerelésünk két örökké éber szomszéd, egyik éjszakai műszakban, a másik nyugdíjban. Kutyánk nincs, a lányom következő biztonsági ötlete egy rottweiler vagy egy német juhász, aztán megegyezünk, hogy mindkettő rengeteget eszik, és tele lenne az udvar kutyagumival. Közben hazaérünk, már a kilincsen látom, a ház zárva, beballagok a garázsba azért, az ütött-kopott kék-sárga persze a nejlon huzatban ott áll a helyén, ahol hagytam.
Ahogyan az ikertestvére is változatlan egykedvűséggel posztol a játszótér sarkán. Tényleg megegyezik minden porcikájuk, évjárat, használtság, minden, nem csoda, hogy a harminchárom fokos hőségben rám hozta a nyavalyás a frászt.
Hülyevagy, hűűűlyevagy, mondom magamnak egyfolytában visszafelé, inkább rakd a pénzt a bankba, igaz a bankrablás is divat mostanság, de amiatt fájjon a bank feje, a munkáidat meg a képeidet mentsed ki valami kevésbé vonzó adathordozóra (egyszerírós CD-t csak nagyon idióták lopnak), a többit meg egye a fene ahol van, mindent megvédeni képtelenség, ha meg tényleg a babakocsit vinnék, hát hadd vigyék, új korában sem volt egy nagy szám. Azért kíváncsi vagyok a szerkentyű gazdáira, de mikor épp háttal állva csevegek egy anyatárssal a szegedi kézműves cipőkészítő remekeiről (mindketten azokat hordjuk), valaki suttyomban eltolja a kopott kockás Pierre Cardint. Az önjelölt Miss Marple tehát hoppon maradt, hálistennek, nem volt mi után nyomoznia, csak sétált egy jó nagyot a gutaütötten meleg nyári estében, hülyét csinálva magából a kiskorúak előtt, bár az ifjabbik békésen szunyókált végig a másik kék-sárgában. Végülis, egy kicsi mozgás mindenkinek kell, mondta gyerekkoromban a tévétorna bevezetője. Valószínűleg igaza volt.
