Búcsút intünk a merlot-nak, a tangás bikininek, majd csipkés alsónemű helyett cukirugikat nézegetünk a boltban. Meg magunkat, tanácstalanul, a tükörben. Tényleg mi volnánk azok?
Egyszer csak jelentkeznek. Hívogattuk őket vagy menekültünk előlük, de egyszer csak itt vannak. Még csak pár centisek, és már fenekestül felforgatják az életünket. Fohászkodunk reggelente a Nagy Fehér Vécéistenhez jóllétük érdekében. Ismeretlen orvosi kifejezésekkel barátkozunk és eddig sosem látott gépekkel és képekkel ismerkedünk. Búcsút intünk a merlot-nak, a tangás bikininek, majd csipkés alsónemű helyett cukirugikat nézegetünk a boltban. Meg magunkat, tanácstalanul, a tükörben. Tényleg mi volnánk azok?
Aztán megérkeznek. Gyűrött arccal, kiabálva vagy pislogva, bizonytalan mozdulatokkal, átlátszó, vagy élénkpiros bőrrel. Kövér öklöcskéjük fityiszt mutat – ahogy később rájövünk, a fityisz szólhat az az éjszaka-nappal megszokott rendjének, az előzetes elképzeléseknek, a növekedési táblázatoknak meg még sok minden másnak, amit csak el lehet és amit el nem lehet képzelni tizenöt-húsz év alatt.
Mert ugye ez hosszú utazás. Mire észbe kapunk, kész egyéniségek. Akik folyton, észrevehetetlenül vagy nagyon is hirtelen változnak. Anya, anyaaa, anyaaaaaaa. Vegyél föl. Szoríts magadhoz. Adjál puszit. Még egyet. Tegyél már le. Nem kérek puszit. Hagyjálbékén.
Már mosolyog. Már szalad. A tiéd még nem? Dehogynem, sőt ír és olvas, gyököt von és logaritmust számol, közben a rákkutatás legújabb eredményeit és sakk-feladványokat elemez fejben. Most is? Naná, te nem olvastad a legújabb kutatást, miszerint a játszótéri kavicsok szopogatása kifejezetten jót tesz az agysejtek működésének? Na ugye.
Ugye értem jössz? És hamar? – szorítják az arcukat az ovi kerítéséhez. Mire megszokod az ovi rendjét, mire megtanulod végre a mondókákat és megtalálod a tornazsákot a kisszekrényben, ők már kidugott nyelvvel rajzolgatják a betűket, mire megtanulod újra a zsinórírást, számon kérik rajtad a másodfokú egyenletet, mire levezeted a másodfokú egyenletet, már helyetted igazodnak el kiismerhetetlen műszaki ketyeréken, komoly arccal ütik a pecsétet az adásvételi szerződésre, vagy gyógyítják a szomszédasszonyt, a kis pöcök, aki tegnap még a maci hasát vágta fel nagy ügybuzgalommal.
Rohannál te érte, számolnád még a közös pillanatokat, de a hűtő elején már csak egy cetli figyel: elmentem sátorozni a Bakonyba, ne felejtsd megetetni az aranyhörcsögöt, majd küldök SMS-t ha lesz térerő meg feltöltés a telefonomon. Hová lett az én pici kisbabám, aki csak kislámpa mellett mert elaludni a kezemet fogva, mert a szekrényben szerinte zöld háromlábú sárkányok voltak? Most meg elrongyolt azon a nyavalyás motoron, a tyúkrázóülésen egy bombázóval, édes kisfiam, ne mutasd be, csak ha legalább már három hete együtt vagytok. Hogy hívják, Brigi? Ja bocsánat, Kata. Le vagyok maradva.
Ez a te gyereked? Jézusmária, hát tegnap volt csecsemő. Most meg hoz egy csecsemőt, nahát. Add már ide, hát rossz nézni, ahogy fogod, és mi ez a rózsaszín rémség rajta? Anya, haggyámá, felnőttem, ez a legújabb csecsemődivat, és szállj már le a Katáról, tudja ő hogy mit csinál, ha nem akar neki cumit adni, akkor nem adunk. De azért vigyázol rá vasárnap este, ugye?
Aztán egyszer, ha szerencsések vagyunk és hosszú életűek, nem kaszál le minket a Kaszás a sztrádán, nem esünk váratlanul össze a villamosmegállóban, nem ragad el minket valami sosem ismert kór életünk virágában, szóval egyszer, amikor már homályos és recsegős lesz a környezetünk, illetve a szemüveg és hallókészülék, amin keresztül még vesszük a jeleket, akkor az ő hangjuk, aggódó arcuk lesz az utolsó ismerős hang és látvány a lassan elsüllyedő világból. Ahogyan a mi hangunk, majd a mi arcunk volt az első, amivel valaha találkoztak, amikor beléptek az életünkbe.
A gyerekeink, akiknek sok mindent köszönhetünk és akik remélhetően sok mindent köszönhetnek nekünk. Kölcsönös köszöngetés helyett inkább vigyük őket a parkba lufit eregetni, ha nagyobbak, akkor egy körre a bringával meg a kutyával, ha még nagyobbak, akkor huppanjunk le velük egy pofa sörre. Csak úgy, mintha csak egyszerűen hétköznap lenne, de egy olyan, amikor ráérünk. És akkor lesz rögtön gyereknap, meg anyák napja, igazi, az év bármelyik napján akár, csokrok-csokik-csókok vagy csattanások nélkül.
