Rájöttünk, hogy vannak bizonyos hangok, amelyek olyan hatással vannak Mannára, mintha füvet szívott volna: fulladozva röhög, ami úgy hangzik, mintha rálépnénk a kutya sípoló gumikacsájára.
Igazság szerint ilyenkor mi is vinnyogva fetrengünk, és azt próbálgatjuk, mikkel lehet előcsalogatni a gyerekből a mókás hangokat.
Nincs nehéz dolgunk, Manna egyelőre vidám kiscsaj, szinte nincs olyan dolog, aminek ne tudna örülni. Mosolyog, ha hozzá szólunk, ha fölé hajolunk, repes a boldogságtól, ha a nővérei beszélnek hozzá, örül, ha apa hazaér és nyúzza, vidáman csapkod a kezével fürdés közben is. Csak a korgó gyomra miatt panaszkodik időnként.
Az étvágyával nincs gond. A környezetében kismamutnak becézik, bár állítják, hogy sokat javult a helyzet: mintha a hörcsögre jellemző pofazacskók kissé visszább húzódtak volna. Szerintem csak vigasztalni akartak, pedig – a dokival ellentétben – még mindig nem aggódom: kifejezetten jó egy ilyen kis masszív lényt gyömöszölni. Cingár nővéreit például szinte alig mertem megfogni, olyan törékenyek voltak.
A vizet nagyon szereti, már kurjongat is fürdetés közben. A kiskádat lassan kezdi kinőni, és egyre több a kiszorított vízmennyiség, ezért kipróbáltuk, milyen a nagy kádban fürdeni. Bár nagyon tetszett mindenkinek – a nővérei is becsobbantak mellénk – nem költséghatékony minden este megtölteni a sarokkádat, szóval amíg nem tud stabilan ülni (mondjuk bokáig érő vízben), nem fogjuk erőltetni a nagykádazást. Csak le ne szakadjon a kiskád állványa.
