Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hisztis picsa vagyok, aki minden apróságon képes robbanni és leüvölteni a másik fejét, kezdek depresszióba zuhanni, nem tudok már semminek igazán örülni.
38. hét
Tömeg: 65 kg
Élvezem az utolsó hetek, napok minden pillanatát, jól érzem magam, hatalmasakat alszom, már-már légiesen mozgok, jó az étvágyam, türelemmel és megértéssel reagálok családom egyébként idegesítő szokásaira és a váratlan eseményekre is, kedves, mosolygós és barátságos vagyok, lelkesen számolok be minden kérdezőnek, hogy igen, még nem szültem meg és még van időm. Írhatnám ezeket is, hogy mindenki elégedett legyen, de mivel volt már ma egy hazugságokkal foglalkozó cikk, ezért inkább leírom, mi a valóság.
Hisztis picsa vagyok, aki minden apróságon képes robbanni és leüvölteni a másik fejét, kezdek depresszióba zuhanni, nem tudok már semminek igazán örülni. Be vagyok zárva a lakásba, hisz nem szívesen megyek emberek közé a járvány miatt (tudom, miért nem oltattam be magam, de ebbe a vitába most nem mennék bele), unom már a sok szülésre utaló jelet: a jóslófájásokat, a fészekrakó ösztönt, a várakozást és idegesít, hogy azzal spannolom magam, hogy mennyire fog fájni.
Barátaimnak, ismerőseimnek már tele lehet a csukája az állandó nyavalygásommal, a minap pedig reggel kedvesen közölte a férjem, hogy örülne, ha 1-2 napon belül megszülnék, mert kezdek elviselhetetlen lenni. Nem csoda: egy vesegörcsökkel és fájásokkal tarkított éjszaka után kialvatlan boszorkány lesz belőlem. Nem megy az írás sem, a gondolatok nem akarnak mondattá összeállni, csak szenvedek a gép előtt.
Na, de hogy visszatérjek kicsit régi önmagamhoz, említést tennék a pozitív dolgokról is. Azt hiszem, a lányaim éreznek valamit, mert mostanában olyan közel kerültünk egymáshoz, mint talán még soha. Málni is bújósabb lett, Pötyi folyton a hasam puszilgatja, maguktól segítenek felkelni játék után a szőnyegről, mert tudják, hogy egyedül nehézkesen megy, hoznak nekem a konyhából innivalót – kérés nélkül is – és figyelnek rám, ami igencsak jól esik. Rengeteget beszélgetünk, (Pötyi beszédkészségével eddig sem voltak problémák), Málni viszont kinyílt és megosztja velem titkos gondolatait is. Annyira vártam már erre! Csak az bosszant, hogy nem tudok 100 százalékig vele lenni, mert folyton befurakodnak a szülés körüli gondolatok az agyamba, emiatt pedig bűntudatom van.
