Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Czeizel doktor este a tévében azt mondta, mélyen a szemembe nézve, hogy aki nem oltatja be magát H1N1 ellen, az bűnt követ el
Reggel óta hallgatom a híreket, és csendben idegeskedem. Abszolút nem volt tervbe véve a téma, de annyira mellbevágott amikor Czeizel doktor este a tévében azt mondta, mélyen a szemembe nézve, hogy aki nem oltatja be magát H1N1 ellen, az bűnt követ el (terhes kismamákról volt szó), hogy elkezdtem komolyan filózgatni az oltáson. Első körben magamnak. Nem, nem azért mert terhes vagyok, hanem azért, mert kismama. És Palkó még csak hat hónapos. Nem hiszem, hogy jót tenne neki, ha az anyját megszállná egy mutáns szörnyeteg.
Hetek óta hallgatom, ahogy mindenki mást mond. Valaki szerint a vakcina veszélyes. De amikor rákérdezek, hogy ugyan miért, akkor ööö, mert úgy tudja, vagy hát azért, mert valami ismerős ismerősének a mamája orvos Mucsakisszentjánosban, és neki volt egy betege aki... Van, aki azt mondja, lobbi ez, kisanyám, hát nem látod, micsoda átvágás, te megveszed, mert azt mondja a tévé, aztán a gyógyszergyártó meg meggazdagszik, hát ilyen világ ez. Aztán előbb-utóbb találkozunk olyanokkal is, akik szerint semmi másra nem jó az oltás, csak arra, hogy fű alatt csipeket dugjanak belénk, amikkel aztán Amerika vagy az ufók, esetleg valamelyik közismert őrült, foglalkozására nézve világuralomra törő kitudjakicsoda könnyedén ellenőrizheti, merre mozgunk a nagyvilágban. És persze ki ne hagyjuk azokat, akik szerint oltatni kell, aztán nyugodtan hátradőlni, meg ezek antagonistáit, akik szerint ez is csak egy vírus, át kell rajta esni, aztán kész.
Tegnapig nekem a legutóbbi nézet volt a legszimpatikusabb, és úgy tudat alatt azt gondoltam, hát puff neki, legfeljebb átesünk a betegségen. Talán el sem kapjuk. Talán nem is lesz belőle járvány itthon. Ukrajna, az más, hessegettem magamban a problémát, és inkább a barátnőmmel poénkodtunk a témán, hogy ugye ő is úgy hallotta, hogy a vírusok vízumkötelesek, hát ennyire vettük komolyan a dolgokat. Aztán jött Czeizel, plusz szóltak az oviban is, hogy gondolkodjunk azon, kell-e az oltás, és riadtan látom, hogy a családban is egyre többen esnek ágynak. Egyelőre csak amolyan közönségesnek tűnő influenzával, de ez azért felrázza egy kicsit a legtöbb betegápolóként is funkcionáló anyát, hogy elgondolkodjon azon, milyen is lehet egy ilyen influenza nagytestvérével megküzdeni. Hátunkon három kisgyerekkel.
Én személy szerint két napja érzem, hogy egyre jobban elkap a nátha, Palkó is szörtyög, már megismerkedett az orrszívó porszívóval is, minden náthás magyar gyerkőc legjobb barátjával, a másik két gyereket meg reggel azon kaptam, hogy egy szál pizsamában mezítláb játszanak a melegnek annyira nem mondható gyerekszobában, szóval magamban már borítékolom a holnapi eredményt. (Nem is értem minek jártatom én folyton a számat, hogy felkelés után gyors felöltözés, de legalább meleg zokni-fürdőköpeny kombó, és gyorsan, mert már ugrálnak is fel a lábszáradon a cingár vírusok meg a kövér bacilusok – hiába, valami mesét azért bele kell csempészni, bár jelen esetben úgy látom, semmi sem használ.)
És ez még csak a kezdet. Mert ha valami kis nátha van, hát itthon marad a gyerek egy-két napig, játszik a legóval, meséket néz, teát iszik, ha kell, akkor kap valami gyógyszert, és persze vigyázok rá, meg magamra is, nehogy elkapjam, mert akkor mégis hogy vigyáznék rá. Most viszont, egy hat hónapos kisbabával vajon megengedhetem-e magamnak azt a luxust, hogy legyintsek, és azt mondjam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell? Nekem nem abból a szempontból kell néznem a dolgokat, hogy most ki fog meggazdagodni a pénzemből, vagy, hogy felesleges-e a hiszti. Hanem főleg praktikus szemszögből. Mert nekem egy nap ágynak esés is egyszerűen elképzelhetetlen. Ki fogja megszoptatni Palkót, ha én lázas leszek? És ha én lázas leszek, az nem jelenti-e azt, hogy már biztosan ő is beteg? Hiszen naponta többször is egészen közel kerül az arcunk egymáshoz. Azt olvastam, a vírus nagyon fertőző. A tünetek egy átlagos influenzánál jobban megterhelik a szervezetet. Mi lesz, ha pár napon belül ágynak dől az egész család? Ki fog ápolni minket? Gyanítom a bejárati ajtónkat is messze el fogja kerülni az emberiség, és ezt őszintén szólva valahol meg is tudom érteni.
Szóval egyre inkább azt gondolom, sok választásom nincsen. Ha valaki nem garantálja nekem, hogy elég gyümölcsöt enni, immunerősítőt szedni, és Lactobacillus oldatot szopogatni ahhoz, hogy ne legyek újinfluenzás, akkor magamba kell szúratnom azt a cuccot, még ha félek is tőle, még ha nem is áll mögötte tudományos történelem. Mert tapasztalatom szerint egy anya nem lehet beteg. Akkor ugyanis összeomlik a világ. Legalábbis nálunk.
Panzej
