Két nap különbséggel születtek az ikrek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több mint két nap különbséggel adott életet ikreinek egy angol nő, így nemcsak külön születésnapjuk, hanem különböző csillagjegyük is van a gyerekeknek.

Egy 24 éves angol asszony 51 óra különbséggel adott életet ikergyermekeinek, Ryan és Lewis Phillipsnek tavaly augusztusban. A sajtó a különös ikerszülésről azért számolt be újra a napokban, mert egyévesek lettek a gyerekek, s szerencsére azóta nemcsak teljesen egyformák, hanem egészségesek is. Az 51 órás késlekedés nemcsak több mint két nap különbséget jelent a gyerekek születésnapja között, hanem tulajdonképpen két szülést is az édesanyának, Hayley Phillipsnek. A sors úgy hozta ráadásul, hogy a gyerekeknek a csillagjegye is különböző lett, Ryan az oroszlán, Lewis pedig a szűz jegyében érkezett.

„Két különböző szülés volt, Ryan otthon, a másik fiú, Lewis pedig kórházban született. Ezen kívül, ha Lewis néhány nappal később érkezett volna, még különböző iskolai évfolyamra is járnának.” nyilatkozta az édesanya.

Miss Phillips múlt évben, augusztus 23-án jelentkezett a kórházban, a Sunderland Royal Hospitalban, hogy szülési fájdalmakat észlel, 11 héttel korábban, mint a kiírás dátuma. A vizsgálat után azonban hazaengedték a kórházból. Néhány perccel azután, hogy hazaérkezett az ikreket váró asszony, valóban elkezdődött a szülés, s fia, Ryan mindössze tíz perc alatt született meg a fürdőszoba padlóján, 1300 grammal. A szülésben a 32 éves édesapa segített, s ezután hamar kórházba szállították a kismamát és az újszülöttet. Az orvos eközben előkészült a második baba szülésére, ám az érkezés után leállt a szülés.

„Ahogy beérkeztem a kórházba, olyan volt, mintha nem is szültem volna előtte. Minden fájdalmam megszűnt és remekül éreztem magam. Ryan a következő két napot megfigyelés alatt töltötte az újszülött osztályon, miközben Lewis még mindig bent volt, s ez nagyon furcsa érzés volt” - mondta az édesanya.

Két nap múlva hazaengedték Miss Hayley-t, ám nem sokkal ezután újra megindult a szülés. Hat órával később megszületett Lewis is, 2200 grammal, már a kórházban. Az ikreknek ezután ismét külön helyen kellett tölteniük az idejüket, ugyanis Lewis 72 órára kómába került és vért kellett kapnia. Nyolc hét múlva végül minden eredménye jó volt a babának, s végül Lewis is hazamehetett ikertestvéréhez és szüleihez.

„Ekkor volt először együtt a család. Lélekemelő együtt a karomban tartani őket, azóta szépen nőnek és egészségesek mindketten.” Számolt be gyermekeiről Hayley Phillips.

Az eset bár különös, nem egyedülálló. Egy angol asszony 2000-ben 28 napos különbséggel szülte meg ikreit, szintén azért, mert az első szülése után leálltak a fájásai.

forrás: http://www.dailymail.co.uk ; www.euuzlet.hu

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

win
win
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.