Na, végre, nyugi. Férj elindult dolgozni, gyerekek suliban, kicsi visszaaludt még, jöhet a tejeskávé, közben nézzük, mi történt a Porontyon? Basszus, már 9 óra? Ébred a kicsi, gyorsan letolok egy kis gyümölcsöt a torkán, esetleg elmegyünk sétálni, csak még ránézek gyorsan a gépre és frissítek egyet. Nem, nem kapcsolom ki, ááááá, arra az egy órára, csak pihenőbe teszem, így könnyebben tudok visszaülni, ha hazaértünk. Na, mielőtt megcsinálom az ebédet, csak gyorsan ránézek, öt perc, tényleg. Egy kommentet megírni fél perc, hiszen OSzTV-t nyertem gépírásból, vagymi. Na, most elaludt, akkor megebédelek, addig olvasgatok a neten, de csak addig! Utána elmosogatok, lezuhanyzom, és persze olvasok is, legalább négy könyv vár elolvasásra. Jó ég, már három óra, jól hallom, hogy ébred a gyerek és zörög a kulcs a zárban? Hű, futás mosogatni és csak be kéne pakolni a mosógépet is!
Sokáig lehetne még folytatni, de körülbelül eszerint éltem az elmúlt hónapokat, egyre jobban beleragadva az internet fogságába, míg aztán találtam egy cikket. Nevezetesen ezt. Elolvastam háromszor. Remek iróniával van megírva, érdemes elolvasni. Görbe tükör, hideg zuhany, feleszmélés, önkritika. Szinte minden sorában magamra ismertem. Átküldtem e-mailben a férjemnek, azzal a subjecttel, hogy „magamra ismerek". Ez volt valamikor éjjel egykor, még aznap délelőtt kaptam vissza a választ: „én is...rád..."
Délután leültünk beszélgetni. Mint kiderült, igen, zavarta, hogy időnként kupi várja itthon, hogy mindig feszült vagyok, hogy az a beszélgetéseink témája, mi történt az internetes közösségben. Bántotta, hogy már nem úgy alszunk el, hogy összebújunk, hanem ő egyedül, én meg a gép előtt. Frusztrálta, hogy frusztrált vagyok attól, néhány vadidegen nick vajon mit is gondol rólam. Utálta, hogy összevásárolok dolgokat a teszveszről, amikért neki kell szaladgálnia. És ez még csak ő, rajta kívül van még három gyerek, akikből kettő már tud véleményt nyilvánítani és miután velük is leültem beszélgetni, jobban magamba szálltam. Azért nem szóltak, mert senki nem akart megbántani, na ez külön téma lett utána!
Ezután négy napig csak és kizárólag azért kapcsoltam be a gépet, hogy megnézzem az e-mailjeimet, ez körülbelül napi 10 perc volt. Ezen kívül pedig csak a családdal foglalkoztam, a lakás rendben volt (és van), rengeteget társasoztunk, hatalmas röhögések közepette, együtt főztünk a gyerekekkel, beszélgetve közben, nem csak összedobtam gyorsan valamit, hogy utána visszaülhessek a gép elé. Mert bár nem jutottam el – szerencsére – addig, hogy elhanyagoljam az alap tennivalókat is, de nem olyan minőségben tettem a dolgom, ahogy azt saját magamtól elvárnám. Ez persze pluszban is frusztrált. Este filmet néztünk összebújva. A többi már privát szféra...
Napok alatt nyugodtabb lettem. A mai napot már csak a gyerekkel töltöttem, körülbelül negyedórát leszámítva – mert az sem megoldás, hogy soha többé nem olvasok el semmit, ami a monitoron látható, de érdemes határt szabni ennek. Játszottam hát Szonjával, vagy csak néztem, ahogy játszik, ahogy mosolyog, ahogy elmerül egy-egy számára érdekesebb dologban, ittam magamba az egész lényét és nem értem, tényleg képes voltam az elmúlt hónapok ehelyett azzal tölteni, hogy idegenekkel veszekedek butaságokon?
Tévedés ne essék, nem a Poronty, illetve az internet ellen szól a poszt. Az internet klassz dolog, minden ügyemet azon intézem, de én átestem a ló túloldalára és ha mindenki magába néz, szerintem nem én vagyok az egyetlen. Miközben büszke vagyok rá, hogy alig tévézünk, nem egyszer neteztem úgy, hogy a gyerek az ölemben, utána meg elvárnám tőle, hogy ne lógjon egész nap a gépen? Ha nem találom meg ezt a cikket, és a másik fél nem szól, mert tapintatos akar lenni, rámehetett volna a házasságom, amit pedig nagyon féltve őrzünk egyébként. Ha megcsalt volna, még a szemére sem vethetném úgy igazából, mert ugyanúgy hibás lennék benne.
Vajon hányan járnak még ugyanebben a cipőben, amíg otthon vannak „babázni"? És hányan merik bevallani?
Magenta
