Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miben különbözik a fiú- és a lánygyerek?
„És mi lesz a gyerek? Fiú vagy lány?” Ezt kérdezi mindenki, aki összetalálkozik egy kismamával, s a hivatalos válasz erre nem is lehet más, mint a „Mindegy, csak egészséges legyen.”
Pedig óriási különbségek vannak a két nem között, már születésüktől fogva, pont úgy, ahogy más a felnőtt férfi és nő is. Ezt pedig az tudja a legjobban, akinek mindkét nemből van egy vagy több „példánya”, az első különös gyanú akár már a terhességkor is felmerülhet bennünk. Valamit sejthetnek azok a szülők is, akiknek kizárólag csak azonos nemű gyerekeik születtek, sokan mondják ugyanis, hogy örülnek, hogy megint lányuk/fiuk lesz, mert az már bevált egyszer.
De mégis, mi lehet bennük annyira más, amikor alapvetően minden gyerek más, hogyan lehet különbségeket tenni és egyben kategorizálni is? Amíg csak lányom volt, addig a legtöbb fiús történetet közhelyként könyveltem el. Persze, mert a fiúk olyan anyásak és az anyós-sztori is csak túldimenzionált probléma! És biztosan csak az apu szuggerálja abba a kölyökbe a kisautó-mániát és a lövöldözést is. A Gézu pedig nem azért van lemaradva a Zsuzsi mellett, mert fiú és később érik, hanem mert biztosan hülye. A lányok pedig azért illegnek szoknyában és talpig sminkben már kiskorban, mert az anyukájuk bizonyára valami nyafka nőcske, aki egész nap a tükör előtt áll.
A lányomon, hiába egy kis törékeny virágszál, érzem azt a genetikai felkészültséget és erőt, ami ahhoz kell, hogy a hátán vigyen majd egy egész családot. S ha már közhelyek között halászom, itt van egy újabb, a lányok többsége sokkal kevésbé hagyja el magát, mint a fiúk - akinek volt már náthás pasija, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Anyai szemmel, még ha konkrét bizonyítékokat nem is tudok mondani, egyszerűen érzem, hogy a lányom többet bírna, mint a fiam. Nem fizikailag, egyszerűen arra lett kitalálva, hogy anya legyen, könnyebben tudjon megalkudni és alkalmazkodni, de ha kell, széllel szemben is tudjon vonulni. A női lét ellentmondásossága pedig abban is megnyilvánul, hogy ez a hihetetlen nagy erő a gyöngéd kis virágszál-jellem mögött is meg tud húzódni.
Egyik ismerősöm, amikor megszületett a fia, arra a kérdésre, hogy milyen a fiúgyerek, azt válaszolta „olyan anyának való”. Hogy mit értett ez alatt, igazán nem lehet szavakkal elmondani, mert az, hogy a fiúgyerek olyan bújós, nem mond semmit, hiszen a lánygyerek is az. Mert ölelés és ölelés között nagy ám a különbség és nem azért, mert az egyiktől jobb, hanem mert más céllal jön. A fiúgyereknek folyamatos testi kapcsolat kell. Ha éppen nem fogom a kezét, akkor csak úgy hozzám ér. Az ő ölelése olyan türelmetlen, minden falon átmegy, míg a lányom nem akar mindenáron elvenni semmit. Nem követelőző, nem akar egybe olvadni velem, én Én maradok, ő meg Ő. A fiam, amit nem adnék, azt is elveszi, belesimul a személyiségembe. De lássuk be, ez később is így lesz, nem véletlen, hogy a legtöbb férfi egyetlen kifejezőeszköze a párkapcsolatban a szex.
A világra való rácsodálkozásban is hatalmas különbségek vannak. Míg a lányom a szépet próbálja befogadni mindenből és alapvetően a végeredmény érdekli, addig a fiam a dolgok működésére keresi a magyarázatot. A lányom a meselemezt elvarázsolva hallgatja, miközben a szőnyegen játszik. Belefeledkezve énekli a szereplőkkel: „Mindig a sárga úton…”. A fiam erősen összpontosítva áll a lemezjátszó előtt és hosszú percekig figyel. Mitől forog, azaz izé és mi az a kar, amit ráemelt anya? Látszik rajta, hogy vissza kell magát fogni, nehogy hozzányúljon.
Mialatt a lányom egy festményen azt nézi, hogy milyen gyönyörűen hullámzik a pipacsmező és milyen szépen megfestették, addig a fiam csendben megkérdezi, hogy a festék megszáradt-e már. Az elemlámpa a kislánykezekben angyalkát varázsol a plafonra, ami röpköd repedésről repedésre, a kisfiúkezek között pedig darabokra hull, hogy kiderüljön, mitől is világított.
Fiút és lányt nevelni más és más. Sokan akkor tudják meg, milyen is az igazán kemény nevelés, amikor fiuk születik, mert jóval nehezebb dolguk van, mint egy lánygyerekkel. Bár régen a fiúgyereket tartották igazán gyereknek, azért a lány felnőttként néha mégis jobban „velünk” marad, mert őt nem viszi el egy nő úgy, hogy hátra sem néz. S hogy végül melyiket szeretnénk jobban, ha választhatnánk? Nem tudni, mint ahogy nincs különbség alma és körte között sem, egyszerűen csak mások és mindegyiket nagyon szeretjük.
