Mindennapi bosszúságaim egyike az internet, pontosabban a közösségi oldalak.
Mindennapi bosszúságaim egyike az internet, pontosabban a közösségi oldalak. Nem, nem arról van szó, hogy órákon át böngészném a különféle ismerősök, pszeudo-ismerősök és alig-ismerősök hobbiját vagy aranyhörcsögének nevét, dehogyis. Én ugyanis nem böngészem. A lányaim viszont annál többet böngészik. Értem én, hogy van az embernek néhány barátja vagy ismerőse, akivel így tartja a kapcsolatot, nem értem viszont, miért kell órákon át ismerősök, illetve ismerősök ismerősei után kutatni, hogy aztán az új szerzemény szép színes bélyegként bekerülhessen az egyre gyarapodó gyűjteménybe.
Miért érdekes az, melyik iskolába jár és mivel tölti szabadidejét valaki, akivel évekkel ezelőtt találkoztak, akkor is futólag (és mellesleg már akkor sem voltak egymásnak szimpatikusak), azóta pedig tán csak a neve maradt meg az illetőről az emlékezetükben? A kutatók az egyik legnagyobb közösségi oldal adatlapjait nézegetve azt tapasztalták, hogy sok fiatal olyan képet alakít ki magáról, ami nem feltétlenül jelent majd előnyt számára a továbbtanulásnál vagy egy álláspályázatnál, ha a bizottság valamelyik tagja arra vetemedik, hogy még a személyes találkozás előtt különféle közösségi oldalakról is információt gyűjtsön a jelöltekről.
Hozzánk, szülőkhöz hasonlóan a kutatók is tisztában vannak persze azzal, hogy egy tizenéves nem feltétlenül rajzol reális képet önmagáról. A bemutatkozás nemegyszer inkább arról szól, milyennek szeretné látni magát, de nem ritka az sem, hogy egy közösség vélt vagy valós elvárásainak igyekszik megfelelni. E finom árnyalatok azonban valószínűleg teljesen hidegen hagyják majd azokat, akik csupán lekáderezés céljából látogatnak el egy ilyen oldalra.
Mindezeket átgondolva a kutatók 500, véletlenszerűen kiválasztott adatlapot tanulmányoztak át drog- és alkoholfogyasztásra, nemi életre és erőszakos cselekményekre utaló adatok után kutatva. Olyan adatlapokat kerestek, melyek tulajdonosa 18 évesnek vagy ennél valamivel idősebbnek vallotta magát, de gyanújuk szerint nagyon sokan valójában fiatalabbak voltak annál, mint amit önmagukról állítottak. A bemutatkozások 54 százaléka tartalmazott egyet vagy többet a keresett adatok közül: a fiatalok 41 százaléka szerhasználónak vallotta magát (az alkoholfogyasztáson és a kábítószerélvezeten kívül a dohányzást is a „szerhasználat” fogalmába sorolták a kutatók); 24 százalékuk tárt fel többet-kevesebbet a szexuális életéről vagy szexuális irányultságáról; 14 százalékuk pedig valamilyen erőszakos cselekményben való részvételről számolt be.
A helyzet feltérképezése után arra is kíváncsiak voltak a szakemberek, képesek-e némi egyszerű trükkel rávenni a tinédzsereket arra, ne tárjanak a széles nyilvánosság elé olyan adatokat, melyek később visszaüthetnek, akár úgy, hogy rossz szándékú emberek zaklatják őket, akár úgy, hogy egy felvételin eleve hátránnyal indulnak a kevésbé kitárulkozó vetélytársakkal szemben. E célból a kutatás vezetője is regisztrálta magát az oldalra, majd dr. Meg néven rövid levelet küldött 190 olyan adatlap tulajdonosának, aki a fent felsoroltak közül legalább hármat megemlített önmaga jellemzésére. Ebben figyelmeztette őket arra, hogy meglehetősen önveszélyes dolgot művelnek, emellett tájékoztató anyagot is mellékelt például a nemi betegségek megelőzéséről.
Három hónappal később ismét áttekintették az adatlapokat, és azt találták, hogy a nem kívánt információk aránya lényegesen csökkent: a megkeresett fiatalok jelentős része egész profilját elrejtette a kíváncsi érdeklődők elől, de legalább a kifogásolt adatokat eltávolította a lapról. A tanácsokon elgondolkodva leginkább a szerhasználatra vonatkozó információról gondolták úgy a tizenévesek, hogy az mégsem tartozik illetéktelenekre.
A végéről nem maradhatnak el természetesen a jó tanácsok sem. A szakemberek úgy vélik, hogy egy közösségi oldal látogatása nem feltétlenül a modern világ átka, hiszen jó szolgálatot tehet a kortárskapcsolatok fenntartásában és ápolásában, az azonos érdeklődésű fiatalok egymásra találásában. Fontos viszont, hogy – a televízióhoz, a mobiltelefonhoz és a számítógéphez hasonlóan – ezekről is megtanulja a gyerek, hogyan használja azt okosan, önmaga és mások veszélyeztetése nélkül. Gyakorlati tanácsként fogalmazódott meg, hogy a szülők is regisztráljanak ezekre az oldalakra, így könnyen nyomon követhetik az ott történteket.
No, itt azért egy pillanatra elveszítettem a kutatók híres logikájának fonalát. Túl azon, hogy más baj is van ott, ahol a szülő csak egy ilyenfajta adatlapról értesül tizenéves gyereke ügyes-bajos dolgairól, nem sok értelmét látom a dolognak akkor, ha "dr. Meg" eléri célját, és minden kamasz eltünteti a problémás adatokat az avatatlan szemek elől. Akkor mégis milyen újdonsággal szolgálhatna számomra a közösségi oldalon tett látogatás? A tengerimalacunk nevét enélkül is tudom.
