Konyak és cigi a termálmedencében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Olvasónk, Brumibaby az Orosházához tartozó Gyopárosfürdőn járt családjával, ahol remek élményfürdőt fedezett fel.

Olvasónk, Brumibaby az Orosházához tartozó Gyopárosfürdőn járt családjával, ahol remek élményfürdőt fedezett fel. Négytagú családja négyezerötért a vizet köpő állatoktól a csőcsúszdán keresztül a jakuzziig mindent kipróbált: a családbarát helyen pelenkázó is van, a bátrabbak pedig szoptathatnak a kávézóban, ha már néhányan dohányoznak és konyakoznak a termálmedencében. Strandteszt.

Forrás: oroshaza.hu

Előre is elnézést kérek az orosházi lokálpatrióta olvasóktól, amiért az írást azzal kezdem: Orosháza punnyadt, lapos, jelentéktelen kisváros az Alföld közepén, Szeged és Békéscsaba közt úgy félúton a 47-es út mellett, távol az autópályától, egy vasúti szárnyvonalon. Lengyel József a legnagyobb magyar falunak nevezte, s a helyzet érdemben azóta sem sokat változott (leszámítva, hogy ma már Bivalybasznád is városi ranggal büszkélkedhet). S jóllehet itt van az ország egyetlen kútmúzeuma, és egy gyönyörű evangélikus templom, Orosháza nem az a hely, ahová tízezrével özönlenének a turisták.

Ha azonban van egy szabad téli hétvégénk, hó híján nem tudunk szánkózni, netán mindjárt lejár a cégtől kapott üdülési csekkünk, és pláne ha mindezek mellé gyerekünk is van, Orosházára feltétlenül érdemes elmenni. Az Orosházához tartozó Gyopárosfürdőn ugyanis emberbarát árak mellett remek fedett élményfürdő üzemel.

A családi belépő 4500 forint, ezért két felnőtt + egy gyerek, vagy egy felnőtt + két gyerek kombó mehet be, minden további gyerekért 1000 forintot kell fizetni. Ezért a pénzért egész nap lubickolhatunk. Az egész kicsiknek húszcentis vízben egy bohóc meg valami állat köpi a vizet, csöppnyi csúszda is van a medencében, közel a széléhez, így a szülő majdnem a partról is segíthet. A nagyobbacskák medencéje 60 centi mély, ebben egy elefánt ormányában lehet csúszkálni.

Iskoláskorú gyermekünk eközben már bizonyára faképnél hagyott bennünket, és a terem másik végén a nagy csőcsúszdát próbálja ki. 120 centis medencébe csobban, ahol körben dögönyözők, középen egy szigeten jakuzzi kényeztet, mely körül fantasztikus sodrófolyosón áramlik körbe a víz meg a tömeg.

Nos, a tömeg… A legokosabb korán menni, és akkor találunk helyet a törölközőnek a nyugágyakon. Ahogy a nap egyre magasabban jár, szaporodik a fürdőzni vágyók elszánt hada. Délutánra már helyesebb a gyerekekkel elmenekülni, mert a víz ellazít, gyermekké tesz, minek következtében tisztességben megőszült százkilós nagypapák és nagymamák zabolátlan kamaszok módjára gázolják le gyermekeinket a sodrófolyosón meg a dögönyözőben.

Gyermek nélkül, vagy ha a dedeket kicsit le tudjuk passzolni a párunknak, a 36 fokos vízben lehet üldögélni. Egy ilyen forró vizes medence a szabadban is üzemel. Nincs is ahhoz fogható, amikor hanyattfekszel a forró vízben, derekad alatt buborékok, és az égből szállingózik a hó…

A női zuhanyzóban nagy pelenkázóasztal van, ami engem illet, szoptatásra alkalmas helyiséget nem találtam, igaz, nem is szoptatok. Ha mégis szükség volna rá, hát a pihenőterasz tűnik a legalkalmasabb helynek erre a célra. A lazábbaknak ott a presszó is – ott szoptatni sem megbotránkoztatóbb, mint a termálmedencében cigizni és konyakozni, aminek tanúja voltam.

Az öltözők, a vécék és az egyéb kiszolgálóhelyiségek egyébként tiszták, a személyzet készséges, a büfé árai elfogadhatók, az étteremben elfogadják a melegétel-utalványt. Aki pedig nem éri be az orosházi látványosságokkal, ne sajnálja az időt elautózni a pár kilométerre fekvő Mezőhegyesre, ahol a Ménesbirtok szépséges istállóiban szebbnél szebb lovakkal lehet barátkozni.

Brumibaby

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?