Igazán jól lemenedzseltük ezt a karácsonyosdit, pedig mint utólag az orvosnál kiderült Abigélnek torokgyulladása volt, azért nem evett, de 24-ére pont meggyógyult, én pedig, bár természetesen elkaptam tőle, csak 27-én estem ágynak, így a három karácsonyi napon mindenki remekül érezte magát.
Igazán jól lemenedzseltük ezt a karácsonyosdit, pedig mint utólag az orvosnál kiderült Abigélnek torokgyulladása volt, azért nem evett, de 24-ére pont meggyógyult, én pedig, bár természetesen elkaptam tőle, csak 27-én estem ágynak, így a három karácsonyi napon mindenki remekül érezte magát. Ha most ismernétek meg Abigélt, egészen biztosan azt gondolnátok, hogy ennek a gyereknek az első és egyetlen jó dolog az eddigi életében ez a karácsony, amióta csak meglátta a karácsonyfát tíz centivel a föld fölött lebeg és nem lehet levakarni az arcáról a mosolyt.
Reggel az az első, hogy kirohan, megnézi, hogy megvan-e még a fa, ha megjövünk valahonnan szintén, és bárhonnan könnyedén haza lehet csábítani azzal a felkiáltással, hogy megyünk a karácsonyfához. Pedig szegény fa már attól is hullik, ha valaki egy nagyobb lélegzetet vesz, így nem marad már sokáig. Nem is tudom mi lesz utána, azt hiszem Abigél hamarosan elszenvedi majd élete első traumáját, és én nem tudom mit fogok neki mondani, ha egyik reggel kijön, és nem lesz itt a fa.
Érdekes módon a szellemi fejlődésére is nagy hatással volt a karácsonyfa. Abigél soha nem gügyögött vagy gagyogott, vagy halandzsázott, vagy nem tudom hogy mondják ezt, még csak nem is nagyon mutogatott, tud néhány szót, illetve egyre többet (apa, anya, alma, cica, kakas, csüccs, hamm) ezeket mondogatta, mást nem. És amikor meglátta a fát, mintha megnyitottak volna egy csapot, elkezdett belőle ömleni a szó, és azóta folyamatosan dumál, megismertük végre a saját nyelvét, amit eddig titkolt, és most nagyon élvezzük, mert mindennél viccesebb (nagyon sok t betű van benne).
Kemény logisztika volt egyébként ez a karácsony, kíváncsi vagyok mások ezt hogy oldják meg. Nekünk az, első, igazi gyerekes karácsony lévén le kellett fekteteni az alapelveket is, hogy most akkor hogy is legyen ez az egész? Mi van az angyalkával, meg a jézuskával meg a rénszarvassal? Vagy hagyjuk a szirupot és legyen inkább az „anya meg apa (meg mindenki) nagyon szeret téged, ezért ajándékot vett neked” verzió? Végül a szirup mellett döntöttünk, mert úgy emlékeztünk, hogy gyerekkorunkban bírtuk ezt a titokzatosságot, úgyhogy délutáni alvás alatt gyorsan nekiálltunk fát díszíteni.
Már azzal elment majdnem egy óra, hogy beállítottuk meg kikötöttük a fát a helyére, ami sehogyan sem akart egyenesen állni, és miután a gyerekeknek speciális radarjuk van, Abigél természetesen nem is aludt többet egy óránál, mi meg ott álltunk egy félig csupasz fával. Gyorsan rádobáltunk minden díszt, dehát kissé stresszes lett a dolog, így azt hiszem kijelenthetjük, hogy ez a forgatókönyv megbukott, jövőre valami mást kell kitalálni. Vagy kilőjük az angyalkát és együtt díszítjük a fát a hatalmas szeretetben, vagy már előző nap este nekilátunk, nem tudom.
Mondanom sem kell, hogy Abigél egy zsák ajándékot kapott, és tulajdonképpen mindegyiket egyenként meg is csodálta, de azért korántsem érdekli minden. Egyelőre a hintalovába szerelmes, naponta százötvenszer felül rá, simogatja, beszél hozzá, sőt, néha még meg is eteti.
