20.
20. hét
A héten érdekes felfedezéseket tettem a haskörfogatommal kapcsolatban. Először csak az tűnt fel, hogy egyre több kaja potyog az ölembe, illetve a férjem egyre szívesebben témázgat azon, hogy megint valami folt van a felsőmön. Persze, egy kismama, pláne ha többgyerekes, általában alapból foltos egy kicsit. Mert ha épp nem a főzés vagy egyéb otthoni meló miatt, akkor a gyerek törli bele a száját a két terhesség után már kissé viseltessé vált, egykor csini kismamaruhákba.
Jó-jó, akkor beljebb húzom azt a széket. És jobban a tányér fölé hajolok. Azaz beljebb húzNÁM, mert hoppá, a hasamtól nem lehet. És föléhajolNÉK, mert hoppá, a hasamtól nem kapok levegőt. És jé, a morzsák sem az ölemben, hanem feljebb, a hasam tetején kialakult kispolcon gyülekeznek.
Hát igen, a hirtelen megnőtt a hasam kezd forgalmi és funkcionális akadállyá válni. Mosogatásnál egy lépést hátra, ha nem akarom, hogy a hasam is vizes legyen. Főzni oldalról kell, ha nem akarom Félgyerkőcöt megpárolni a forró víz felett. A hajolgatás egyre nehézkesebb, sőt, a térd alatti dolgok lassan elérhetetlenné válnak, nyújtózkodni meg ugye alapból nem ajánlott, szóval vertikálisan egyre inkább mozgássérültté válok.
Nem is értem, mintha egy hét alatt nőtt volna hasam pocakká. Nemrég még hajoltam, normálisan guggoltam, hasrafeküdtem és felkaptam a gyereket, ha sírt. Ma a Mici úgy mászott meg, mint egy hegyet, amikor felkívánkozott egy kis cipelésre, és úgy igazán nem is tudtam hová helyezni a lábait, hogy kényelmes legyen. Vízválasztó huszadik hét. De lépjünk tovább.
Gondoltam egy merészet, és elővettem a mérleget. (Szinte látom, ahogy a kedves olvasóközönség egy része már nyúl is a kő után..) Már régóta nem találkoztam vele, ezért kíváncsi voltam a véleményére (már meg is van az alkalmas kő), és ugyan gondoltam is valamit, amikor megmutatta az igazságot, de ide legyen elég az a semleges közlés, hogy 9 kiló plussz. (Kő eldob, másik kő a kézbe, jobb esetben kő elejt – én meg most behunyom a szemem..) Félidős száraz információ, lapozzunk is gyorsan.
Hátra van még ugyanis az elmúlt húsz hét legjobban várt eseménye, az egyetlen olyan erőszakos cselekedet, amelyet eleinte minden anya csak édes mosollyal az ajkán, párás szemekkel és hasát símogató mozdulatok kíséretében emleget. Igen, Félgyerkőc rugdosni kezdett. Nagyon édes, megbököd itt, kaparászik ott, én meg boldog vagyok, hogy időről-időre jelt ad magáról, és minden rendben van. Persze majd pár hét múlva, amikor megtalálja a húgyhólyagomat, meg befeszít a bordáim alá, és ráérez az igazi kick-box ízére, már nem lesz ennyire cuki a helyzet.
De akkor már egyre rövidebb lesz a cetli, nekem meg lesznek nagyobb paráim is annál, hogy mekkorát rúgott belém aktuális magzatom, és egyáltalán. Élvezzük csak ki ezt az érzést fenékig. Mert azt hiszem nálunk három lesz a magyar igazság, és egy év múlva már csak nosztalgiával fogok gondolni arra, hogy valaha nekem pici lábacskák rugdostak a hasamban.
Panzej
