Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tartozom egy vallomással: nem szeretem a dohányfüstöt, de még a szagát sem.
Tartozom egy vallomással: nem szeretem a dohányfüstöt, de még a szagát sem. Sehol és semmilyen formában. Sem a levegőben, sem a ruhámon, sem pedig mások leheletén. A dohányosokkal persze nincs semmi bajom. Ha tiszteletben tartják, hogy én a levegőt füst nélkül szeretem, ezért nem feltétlenül akarok én is szívni csak azért, mert ők szívnak, akkor engem sem zavar különösebben, ha szerintük csak akkor kerek a világ, ha füstölöghetnek.
Abban viszont valószínűleg egyetértünk, hogy jobb lenne nélküle. Mármint a cigaretta nélkül. Ez viszont nem megy magától, a szakemberek szerint ugyanis akkor várhatunk eredményeket, ha már korán felhívjuk a gyerekek figyelmét a dohányzás ártalmaira, No de mennyire korán? Már vágnám is rá a szokásos választ: minél korábban. Mondanám ezt, ha nem hallottam volna egy múltkori tévéműsorban négy-ötéves óvodásokat komolyan beszélni a cigarettáról.
Tényleg nagyon édesek voltak, csak az a kár, hogy az egészséges életre nevelés jegyében olyan mondatok hangzottak el a szájukból, melyek tartalmát és nyelvezetét nem egy óvodás értelmi szintjéhez igazították. Nyilvánvaló volt tehát, hogy anélkül mondják vissza aranyos kis papagájok módjára a tanultakat kátrányról és tüdőrákról, hogy legalább némi fogalmuk lenne arról, miről is van szó.
Úgyhogy az óvodai nevelésből én talán még kihagynám a “Beszéljünk a cigaretta ártalmairól” jellegű célirányos foglalkozásokat, és kizárólag arra szorítkoznék, hogy mindig következetes – a dohányzást mint ártalmas dolgot megjelenítő – visszajelzéseket kapjanak a gyerekek, ha a téma spontán felvetődik a mindennapokban. Később persze a formális egészségnevelés körében is szóba kerülhetne a dolog (létezik még ilyen egyáltal manapság?), dehát persze itt is fontos (lenne) a példamutatás.
Egy most lezárult skót vizsgálat viszont most azt igazolta, hogy az eddig említetteknél jóval áttételesebb hatások is szerepet játszanak abban, hogy az első cigarettát titokban – vagy nem is olyan titokban – elszívó kamaszból végül dohányos felnőtt válik-e vagy sem. Mert hát valljuk be őszintén, kevesen vannak köztünk olyanok, akik legalább egy szál erejéig nem próbálták ki tizenévesként, milyen is valójában a felnőtt élet eme szimbóluma, hogy aztán gyorsan el is nyomják az első (és utolsó) csikket, nem értvén, mi ebben a jó. Míg mások éppen ellenkezőleg, az első szál után évekig-évtizedekig kitartanak a dohányzás mellett.
Szóval a glasgow-i tudósok most azt próbálták kideríteni skóciai középiskolások körében, hogy a “hivatalos” ismeretterjesztésen kívül milyen tényezők hatnak közre abban, hogy hányan tartoznak majd a fenti két csoport egyikébe és másikába. Erre azért lettek nagyon kíváncsiak hirtelen, mert kiderült, hogy skót tizenévesek körében annak ellenére egyre inkább általánossá válik a dohányzás, hogy a felnőtt lakosság körében éppen ellentétes tendencia indult be, azaz egyre többen döntenek úgy, hogy leszoknak a dohányzásról vagy éppen soha nem is gyújtanak rá. Az adatok meglehetősen riasztóak, hiszen a 15-16 évesek 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen vagy alkalmilag dohányzik. Ez már önmagában is rendkívül nagy szám, de sajnos csak a fiúkra vonatkozik, a lányok körében még ennél is nagyobb (39%!) a cigarettázók aránya.
Az 5092 diák bevonásával lefolytatott és a BMC Public Health című lapban közzétett felmérés tapasztalatai alapján a skót szakemberek nem sokra tartják a hivatalos egészségnevelési programokat, melyek szerintük csak az egyén szintjén próbálják meg elérni a kitűzött célokat – a jelek szerint vajmi kevés sikerrel. Szerintük ennél sokkal fontosabb a pozitív iskolai légkör kialakítása, melynek fontos eleme, hogy a tanárok és a diákok megfelelő kapcsolatot építsenek ki egymással, és együttes erővel olyan légkört hozzank a létre, hogy a gyerekek örömmel járjanak iskolába és szívesen vegyenek részt a közös tevékenységekben. Az adatok ugyanis azt jelezték, hogy kisebb arányban szoknak rá tartósan vagy végleg a dohányzásra azok a kamaszok, akik a fentiek szerint élik középiskolás hétköznapjaikat.
Eddig eljutva már szinte hallom a felháborodott felkiáltásokat, miszerint már megint az iskolára akarják hárítani a nevelés felelősségét. Gyorsan ideírom hát a végére a saját véleményemet. Szerintem ugyanis az lenne a legjobb, ha nemcsak az iskolában, hanem otthon, a családban is hasonló szemlélet és elvek érvényesülnének, így együtt ugyanis még több eredményt remélhetnénk. Vagy ez már utópia?
huhhhh
