Kábé 10 éve hallgatom az orvostudomány jeles képviselőitől, hogy ne is álmodjak arról, hogy nekem gyerekem lehet az ő (mármint az orvostudomány) hathatós közreműködése nélkül, ciklusom nincs, túlsúlyos vagyok, magas a vérnyomásom, valószínűleg PCO-m, endometriózisom van, amit meg kell műteni, de – a Kútvölgyi egy nagy presztízsű orvosa szavaival – „Amíg maga ilyen kövér, nem műthető, mert nem ér át a műszer a háján”. Ezzel gyakorlatilag el is vette a kedvemet az egész macerától, mondtam, okés, akkor majd. Ez jó darabig így is maradt.
Aztán 2006 vége felé meguntam, és elhatároztam, hogy elmegyek a Kaáli-intézetbe, hogy csináljunk ciklust, esetleg, ha sikerül, akkor próbáljunk meg gyereket is csinálni, lévén az utolsó pillanatban vagyunk. A Kaáliban az orvos azt mondta, hogy rendben, de csináljunk előbb petevezeték-átjárhatósági vizsgálatot. Ezt viszont nem ők csinálják, hanem a Kútvölgyiben ajánlott egy fiatal orvost (nem azonos a fent idézettel). Mivel a Kaáliban decemberben voltam, jöttek az ünnepek, kis ez, kis az, lényeg, hogy 2007 január végén mentem el ehhez a kútvölgyis dokihoz. Ő bekukucskált, megvizsgált, és azt mondta, hogy nagyon szívesen megcsinálja a vizsgálatot, de előtte csináljunk egy vérzést, mert maga a vizsgálat is okozhat vérzést, de zárjuk ki a kétséget, hogy az esetleges vérzés a vizsgálattól van vagy menstruálok. Felírt Norcolutot, szedjem 10 napig, utána 10-14 napon belül meg kell jönnie a vérzésnek.
Beszedtem, nem jött. Nem jött két hét, nem jött három hét után sem, ekkor felhívtam kútvölgyis dokit, hogy mondjon valamit (március elején járunk). Mondta, vigyek friss, harmatos, reggeli első vizeletet. Vittem. Szerény egy óra alatt már sikerült is az általam hozott pisit leadnom a laborban. Eredmény: jövő héten. Okés.
Jövő héten telefonálok kútvölgyis dokinak: nagyszerű hír, van HCG a vizeletemben, 2800 körül. Kérdeztem, hogy ez mit jelent. „Hát azt, hogy valószínűleg terhes.” Tesséééék? „Valószínűleg terhes, de nagyon korai szakasz, csináljunk jövő héten is egy ilyen vizeletvizsgálatot.” Hűűűűű. Okés.
Jövő héten pisi visz, vár, telefon egy hét múlva kútvölgyis dokinak az eredményért: „Van HCG, 3000 körüli érték, nagyon lassan nő, de most nincs mit tenni, várni kell.” Ez volt az a pont, amikor apával először megosztottam a hírt, hogy esetleg talán apa lesz belőle. Reakciója a pánik és a hitetlenség között ingadozott. Jövő héten telefon kútvölgyis dokinak, hogy mi legyen: „Hát, jövő héten mondjuk szerdára jelentkezzen be ultrahangra, akkorra talán már látszik valami.”
Jövő hét mondjuk szerdán felvonultam ultrahangra, és néztem a különböző pocakmérettel illetve gyerekkel ott bolygó kismamákat, és gondolkodtam, hogy lehet, hogy hozzájuk tartozom, vagy fogok tartozni, vagy mi is van, és hogy ez egyáltalán lehet-e. Aztán behívtak ultrahangra. Kérdezi az ultrahangos doki, hogy akkor most mit is nézünk? Mondom neki, terhesség gyanúja, mert lehet, hogy esetleg terhes vagyok. Oké, akkor nézzük hüvelyivel. Fogja a porszívócsövet, bevezeti, de mintha a szekrény alá benyúlva ki akarná porszívózni a sarkokat, úgy. Morog: miért nem látok én itt semmit? Aztán hirtelen kirántja, lecsapja, felkapja a zselés tubust, rácsapja a hasamra és rádobja a hasi ultrahangos fejet is, majd felkiált: „Mi az, hogy gyanú, itt egy szép 23 hetes magzat!”
Tesssséééééék????
„Ez egy 23 hetes magzat, egészségesnek látszik, de most már nem érek rá, a viszontlátásra.”
Én ott fakadtam sírva az ultrahangozós ágyon, az asszisztens jött oda, hogy „remélem, ezek örömkönnyek”. Nem, feleltem, ez színtiszta pánik. „De hogyhogy, hát nem érezte, hogy mozog?” Most mit mondjak? Akinek évek óta azt magyarázzák, hogy esélye nincs teherbe esni, aki 8 éve védekezés nélkül éli a nemit és nem történik semmi, akinek nem voltak se reggeli, se másmilyen rosszullétei, farkasétvágya, libidója nem igazán változott és a súlya meg se nyekkent, az miért is gondolná, hogy az a fura csikizésszerű érzés a hasában nem csak egy újfajta hascsikarás, hanem egy egészen új, ám hagyományos fajta baba?
A kicsilány most 11 hónapos, békésen játszik és gagyog, jól van, természetesen a világ legokosabb, legügyesebb, leggyönyörűbb kicsi babája. Én meg megtanultam, hogy a magyar egészségügy bemondásra kezel, és önkiszolgáló. És hogy a babákat nem érdekli az orvostudomány: ha jönni akarnak, jönnek.
