Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Olvasónknak, Brumibaby-nek sikerült összefutnia egy kislánya hajába beköltözött ragaszkodó tetűcsaláddal.
Olvasónknak, Brumibaby-nek sikerült összefutnia egy kislánya hajába beköltözött ragaszkodó tetűcsaláddal. A fejtetvek kiirtására tett elkeseredett kísérletét és családi kálváriáját napló formájában mutatja be.
1. nap
Minden élőlényt tisztelünk, mondom reggel a gyerekeknek, ezért nem bántjuk a pókot. Megfogjuk szépen papírzsebkendővel, és kirakjuk. Mikor kötsz copfot, nyávog a lányom. Mindjárt kötök, csak előtte gyönyörködöm az aranyhajadban, felelem, és tényleg gyönyörködöm. Viszket a hajam, anya, nem baj, kicsim, vetem oda szórakozottan, hát vakard.
Fésűt, hajgumit keresek, fésülni kezdem. Nahát, hol gabalyodott beléd ez a muslica? Szétmorzsolom az ujjaim között, és még mindig nem fogok gyanút. Jé, itt egy másik. Nincs szárnya. Akkor ez…. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ülj le. Állj fel. Ne mozdulj. Jaj, csak ne érj semmihez. Vészhelyzet. Karantén. Senki nem megy sehova. Apa, te se mész dolgozni. Ne szórakozz, és ha azért rúgnak ki, mert elterjesztetted a tetűt a munkahelyeden?! Itt ültök, és sehova nem mentek, amíg vissza nem jövök a patikából.
Felszegett fejjel lépek a gyógyszertárba, mélyen a patikusnő szemébe nézek, s mint Pierre Richard, amikor gatyót akart venni a Félénk vagyok, de hódítani akarok című filmben, kibököm gyorsan: Tetűirtót szeretnék. Látom, hogy egy lépést hátrál. Milyet? Nem tudom, mondom lángoló füllel, még sose használtam. (Ami különben nem igaz. Hetedikben egy vándortáborból annyi tetűvel tértem haza, hogy a nagyanyám azt mondta, ilyet akkor látott utoljára, amikor a Nagypapa hazajött a hadifogságból.)
NIX, NITTYFOR, milyen legyen, kérdi, és azt hiszem, nagyon hangos. NIX, suttogom, több hozzá a bizalmam, németes precizitást sugall a neve, nix dajcs, nix tetű. Hányat kér? Izé… hányat is? Megesik rajtam a szíve: magának lesz? Tessék? Ja, nem… igen. Az egész családnak kell ilyenkor, nem? Akkor hármat. Mondjuk. Szíven üt a tetűirtó vételára egy kicsit, de összekapom magam, optimistán térek haza, na, ezzel csak lekenjük a fejünket, 10 perc után öblítés, aztán elfelejtjük, mintha a szél fújta volna el.
Családom férfitagjai, akik a nyárra is tekintettel fél centis hajat viselnek, morogva kérdőjelezik meg közegészségügyi intézkedésemet, de kemény vagyok velük, nekik is alá kell vetniük magukat a tetűirtásnak. Az ágyneműt mindenesetre lehúzom és 90 fokos programon két óra hosszat mosom.
2. nap
Megszáradt az ágynemű (naná, legalább 35 fok van). Akkor most kivasalom, biztos, ami biztos. Fő, hogy nincs tetű a házban.
3. nap
Anya, megint viszket a hajam. Ugyan, az lehetetlen. Megmondta a drága irtószer tájékoztatója, hogy kimúlnak a tetvek és a serkék is. Gyere, megnézlek. Nem találok semmit.
4. nap
Anya, odanézz, ott mászik! Fiam a húga aranyhajára mutat. A rohadt eget. Tényleg ott mászik. Olyan egy milliméteres, szürke, áttetsző, hat lába van. Ne bántsd, mondja a gyerek. Jaj, kisfiam, ez nem vicces. Igen, én mondtam, hogy nem bántjuk az állatokat, de a tetű, az más. Miért más? Én, a létezés minden formájának feltétlen tisztelője úgy érzem, valahogy nem tudom most filozófiailag korrektül alátámasztani azt az álláspontom, hogy a pokolra az összes szemét fejtetűvel.
Nem baj. Ez csak valami elszigetelt jelenség lehet. Tetűirtó is van még. Családtagok feje újra lekenve. Telefon a kishaver anyukájának: ne haragudj, tudod, jobb lenne, ha Andris nem jönne ma délután játszani, mert izé… szóval mert tetvesek vagyunk. Ágynemű és pólók 90 fokon főnek.
5. nap
Vasalok.
6. nap
A fülem mögött és a tarkómon szörnyű viszketést érzek. Egy kis szürke jószág a körmeim közt marad. Vérben forgó szemekkel megyek a patikába: ide azt a Nittyfort! A lányom haján serkéket találok. Ropognak, amikor szétnyomom őket a körmömmel. Élnek. Kikelnek. Felkenem a Nittyfort. Leöblítem. Ágyneműt és ruhákat főzök. Megpróbálom eladni a bábszínházi belépőket. Nem mehetünk emberek közé.
7. nap
Vasalok. Lemondom az esti grillezést. Csak nem beteg valamelyik gyerek, kérdezi kedvesen az egyik vendég. Nem. Tetves, felelem rezignáltan. Meg én is. Tudod mit, tegyük át két… nem, három hét múlva…
8. nap
Álmomban Greenpeace-aktivisták láncolták magukat a kertajtóhoz, ők védelmezik a tetveket a háztartásunkban. Minden órában lenyomom a nyüszítő gyereket egy székre, és eszelős tekintettel keresgélem a hajára tapadt serkéket. Kétségbeesetten telefonálok gyerekorvosnak, védőnőnek. Mit csináltam rosszul? Mi mást vegyek? Vágassam rövidre a hajunkat, mondja a doktor néni. Aranyhajú lányom az ötlet felvetésének hatására félórás sírógörcsöt kap.
9. nap
Beírom a Google-ba: „fejtetvesség”. Találok egy fórumot, ahol valaki kifejti: a szerek akkor hatnak, ha elég sokáig fennhagyjuk őket. A serkéket meg el kell távolítani, ha kell, egyesével. Akkor is, ha látszólag nem élnek, mondja egy tapasztalt fórumozó, mert képesek haló poraikból is feltámadni. Újabb szereket veszek. Felkenem a lányomnak és magamnak.
10. nap
24 óra telt el. Most mosom le. Kockázatos volt a dolog, mert a lányomnak még atópiás dermatitisze is van. Egy sűrű fésűvel (a NIX-hez adják grátisz) átfésülöm a haját tömény ecettel (az ecet oldja a serkéket a hajszálakhoz ragasztó kötőanyagot). Sírdogál. Marja a kivakart fejbőrét az ecet. Sírok én is tehetetlen dühömben.
11-14. nap
Nagy lepedőnyi darabokban lejön a fejbőrünk. Naponta nézegetem, de nincs újabb tetű.
16. nap
Legjobb barátnő eljöhet a kisfiával, de távozáskor búcsúajándékként a kezébe nyomok egy fél doboz tetűirtót – biztos, ami biztos, megelőzésül kezelje le.
78. nap
Megjön a villanyszámla. Mikor fogyasztottuk ezt a rengeteg áramot???? Jaaa, amikor mindig ruhát főztem, meg vasaltam….
Brumibaby
A fejtetűről kiirtásának módjáról egy korábbi posztunkban már olvashattak.
