Ez persze csak egy futurisztikus elmélet, legalább olyan, mint Merle apa nélküli világa.
Ez persze csak egy futurisztikus elmélet, legalább olyan, mint Merle apa nélküli világa. De a trendek akár erre is tarthatnak.
Szeptember 29-én rendezték meg az ország hét nagyvárosában a Császárvárosok napját, amely a hazánkban elvégzett császármetszések magas százalékára, s az évente 1 százalékos növekedési rátára akarja felhívni a figyelmet. De tulajdonképpen kiét is? A leendő szülő nőét? A szakemberekét? Esetlegesen a műtétek után támogatáshoz jutó kórházakét?
Az Erzsébet téri Gödör klubban az egy négyzetméteren összegyűlt szoptatókendős anyukák száma meghaladta a lélektani határt. A téma természetesen örök, ugyanis a nők haláluk napjáig tudnák hallgatni és nézni mások szülését, élménybeszámolóját, így szép számban összegyűltek a kíváncsi anyukák és apukák. Az élmény pedig felemás volt. Ugyanis nem lehetett eldönteni, hogy tulajdonképpen mi áll a rendezvény hátterében. A felolvasók felváltva osztották meg a kíváncsi hallgatókkal azoknak a nőknek a szülés élményeit, akik szerettek volna szülni, de csak műtét árán válhattak anyává, valamint azon sikertörténeteket, amikor egy császár után természetes úton szülhetett az édesanya.
Mindemellett a pódiumon, a kivetítőn Geréb Ágnes (aki maga is jelen volt az eseményen) által levezetett, otthonszüléseket láthattunk 3 méteres képátlóban. Ez a kettős inger tehát nem engedte, hogy világosan értelmezzük, hogy párhuzamot kell vonnunk a császármetszések, sőt, indokolatlan császármetszések és az otthonszülés alternatívája között. Ez a két téma ugyanis egymástól független és valóban létező probléma. A császármetszések adatait vizsgálva valóban felmerül bennünk a kérdés, hogy az évek előrehaladtával ez az arány nőni fog-e tovább, és a XXI. század orvostudománya a szülés ezen módját fogja-e egyre jobban preferálni. A műtétek utáni plusz pénzért, félve a műhibaperektől, vagy csak a szülő nő félelmeiért?
Forrás: Rist Lilla, www.csaszarvarosok.hu
S valójában ki, vagy kik lesznek azok, akik objektíven el tudják dönteni, hogy hol van az a pont, amikor egy indokolt császármetszés indokolatlanná válik? A szülő nő, vagy az orvos? Az érem másik oldala pedig az, hogy utólag hogyan vizsgálható maga az indokoltság. Azok a babák pedig hol vannak, vagy lesznek besorolva a statisztikába, akik kizárólag a modern orvostudománynak köszönhetik, hogy túlélték a születésüket, császármetszéssel? De ez csak puszta elmélet. Mint ahogy nyilvánosan az is csak elmélet, ami 2007-ben már megtörtént, személy szerint velem, amikor a változó egészségügyi helyzetben arra a kérdésemre, hogy milyen ára lehet egy szülésnek, az orvos így válaszolt: „Ez kérem, változó. Függ attól, hogy milyen intézményben szül, milyen módon, beavatkozás nélkül, fájdalomcsillapítással, császármetszéssel.” – Ennél a pontnál az orvos, mint amikor régen a pult alól kaptunk banánt, vagy esetleg valutát, lesütött szemmel jegyezte meg: „És más ára van annak, ha a nő külön kéri a császármetszést.”
Forrás: www.ebf.hu
Elhangzott. Ültem, nem értettem először pontosan, pedig tisztán ki lett mondva, be van listázva, van neki ára, tehát létezik? Akkor, amikor semmi az ég adta világon nem kívánná meg a császármetszést, nincsenek veszélyeztető tényezők, aggasztó előjelek, semmi. Anyai félelmek vannak, rettegés a fájdalomtól, az alakunk eltorzulásától, az események kiszámíthatatlanságától.
A rendezvényen nők tucatjai számoltak be arról, hogy a szülés élményétől megfosztva, mekkora lelki teherrel kellett megküzdeniük, melyeket sokan még nem tudtak feldolgozni sem. Ezalatt kart karba öltve nézhettük, ahogy az otthon szülő nők, meztelenül, minden gátlás nélkül adtak életet az egészséges gyermeküknek. De vajon a természetes szülésre vágyóknak kizárólag az otthonszülés az egyetlen járható út? Azok a nők, akik intézményes keretek között akarnak szülni, úgymond természetesen, vajon miért nem kampányolnak? A végeredmény ugyanaz minden esetben: A gyerek.
