Közelebb merészkedtem, és csendben figyeltem, ahogy egy másik pókot is belöknek az előző mellé és egymást túlkiabálva biztatják az állatokat a harcra. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy „Erre tanítanak otthon?” Az én kölykeim csak lestek, nem értették, miért bántják a kis rovarokat a gyerekek. Nálunk ugyanis a pókok (bár fóbiámat nem sikerült még legyőzni) és a hatlábúk is ugyanolyan elbírálásban részesülnek, mint mondjuk a kutyák vagy a macskák.
Nagymamiék családi házában például a kamrába rendszeresen belógnak futrinkák, szarvasbogarak, a gyerekek pedig hősöknek érezhetik magukat, mert befőttes üvegben kimentik őket és elengedik a kertben. Ezután érdeklődve figyelik, hogy merre mennek el a kiszabadult állatok. Pötyi rendszeresen érez ellenállhatatlan vágyat, hogy megsimogassa a pókokat, erről általában sikerül lebeszélni. Sajnos a darazsakkal nem volt szerencséjük, többször csípték meg őket, ennek ellenére nem visítanak, ha meglátnak egy csíkos ízeltlábút.
A gyerekek természetes kíváncsiságát ki lehet elégíteni anélkül is, hogy kínoznák az állatokat. Én legalábbis arra nevelem a lányaimat, hogy tisztes távolból figyeljék őket és lehetőség szerint ne bántsák őket. Na jó, azért a szúnyogot agyon lehet csapni.
