Az anyaság izgalmas kihívás

Még nincs egy éve, hogy a 26. születésnapomon azt éreztem, valami elmúlt. Elmúlt belőlem minden félelem, ami ezzel a fogalommal kapcsolatosan egy fiatal nőben - teljesen érthetően - összegyűlik az évek során. Tudtam, hogy nincsenek meg azok a körülmények, amelyek a gyermekvállaláshoz kellenek, és nem jelenthetjük ki, hogy érettek lennénk a feladatra, és azt sem, hogy már épp ideje lenne. Nem, nem volt semmi ilyesmi. Egész egyszerűen csak azt éreztem, hogy ha holnap kiderülne, hogy babát várok, már nem esnék kétségbe. Csak elmosolyodnék, és azt gondolnám, jöjjön, aminek jönnie kell, megbirkózom mindennel.


Így utólag belegondolva, szerintem csak arról van szó, hogy még nem volt az életemben semmi, ami ilyen hatalmas feladat lenne. Nem volt semmi, ami komoly küzdelemre hívott volna. Szerintem várom az erőpróbát, tudni akarom, mire vagyok képes, szeretném magam megméretni, és végül eredményként valami olyasmit felmutatni, amire mások is elismerően bólogatnak, hogy na, ez már igen, gratulálok.

Pedig voltak ilyen dolgok az életemben. 10 évesen felvettek a gimibe, nyertem fordító versenyt, szereztem 2 nyelvvizsgát, 2 diplomát, szereztem állást és jó fizetést, lefordítottam az első könyvem (na az azért tényleg komoly kihívás volt), pályát módosítottam, szereztem még egy szakmát, közben nyertem félmilliót egy tv-s vetélkedőben...

Szóval nem mondom, hogy soha nem kellett küzdeni, folyamatosan, magas szinten teljesíteni, hogy végül elérjem a kitűzött célt, de ezek mind csak akkor tűntek nagy és komoly kihívásnak, amikor benne voltam. Amikor már - az eredmény láttán, hallatán - a vállamat veregették, és meleg kézszorításokkal gratuláltak, úgy éreztem, hogy ugyan, nem nagy dolog, csak tettem a dolgom. Na, az anyaság olyasmi, aminek sosincs vége.

Ha a mai életpályamodellek szerint végig gondolom, mi a következő logikus lépés, akkor arra jutok, hogy két dolog jöhet: karrierépítés és/vagy anyaság. Valójában mindkettő vonzó és érdekes dolog, mindkettővel kapcsolatban nagy adag kíváncsiság van bennem. Csak tudom, hogy a karrierépítés nem hozna olyan elképzelhetetlenül iszonyatosan nagy változást az életembe, mint az anyaság. És a nagyobb és izgalmasabb feladat jobban piszkálja a fantáziámat.

Persze arról sem szabad elfeledkezni, hogy míg a karrierépítéshez tökéletesen elegendő vagyok én egyedül, az anyaság - jó esetben, és kezdetben tutira - kétszereplős játék, ezért illene inkább családalapításnak nevezni. De fontos szabály, hogy kétszereplős játékot csak úgy érdemes/lehet/szabad játszani, ha mindkét félnek van kedve a játékhoz. Csakhogy annak, akinek már most is lenne kedve játszani, olyan érzése támad, hogy itt kérem a másik diktál, akkor lesz játék, ha ő szól, hogy oké, most már játszhatunk. Kár, hogy a játszópajtásom még maga sem tudja napra, hónapra, de még évre sem behatárolni, hogy mikor lesz játszós kedve. Szóval a dolog egyáltalán nem fair, de úgy vagyok vele, hogy amíg nem akarok mindenáron anyaságot játszani, addig ott a másik lehetőség: szabadon építhetem a karrierem.

Csak furcsa abba belegondolni, hogy még évek telhetnek el úgy, ahogy az elmúlt hónapok. Vajon tényleg olvasgatni fogom még évekig a babás fórumokat, blogokat, cikkeket anélkül, hogy érintve lennék a témában? Elég bizarrul hangzik.

Egyébként, ha szerencsém van, ez az 'évekig' már csak 2-3 évet jelent, mert nagyon szeretném magam tartani ahhoz az elhatározásomhoz, hogy az első gyermekemet még 30 éves korom előtt megszülöm. Ennyi idő elég kell, legyen az apajelöltnek is, aki azt a marha okos tanácsot kapta (28 évesen 2 gyereket nevelő apukától), hogy egy pasinak 30 éves kora előtt ne legyen gyereke. Még jó, hogy egy évvel idősebb nálam és két év múlva betölti a harmincat.

Andie
Oszd meg másokkal is!
Mustra