Kedves Olvasóim, kicsit megvárakoztattalak Titeket, ugyanis nyaralni voltam.
Most viszont inkább világot láttam, és elmondhatom, hogy szuper volt. Horvátországban a legjobban az tetszett, hogy rengeteg galamb és macska van az utcán, és amikor a mama már nem bírt tartani, hogy ne ugorjak ki a kezéből, akkor lemehettem a földre, és rohangálhattam utánuk. Sajnos, még nem vagyok elég gyors, ezért csak egyszer-kétszer sikerült egy-egy alvó macska fülét meghúznom, de erre azok is rögtön elszaladtak. Minden este megkergettem azért a szállásunk közelében lakó macskacsaládot a felnőttek legnagyobb örömére, a szállásadó amúgy sem takarított a ház előtt, így ezzel megoldottam a feltörlést is.
A másik fontos különbség Budapest és Dubrovnik között az, hogy amerre mi jártunk, ott nem jártak autók, ezért lemehettem a földre, és négykézláb mászkálhattam, amennyit csak akartam. Ráadásul ezek a dalmátok nem voltak olyan unalmas népek, mint a pestiek, hogy mindent csak laposra építsenek, hanem az egész város tiszta lépcső, úgyhogy kedvemre lépcsőzhettem naphosszat, a többi lépcsőző legnagyobb mulatságára. Ennek ellenére ritkán fáradtam el, úgyhogy nem sokat aludtam. Szegény mama, néha kicsit sajnálom, anynira akaratos, egy csomószor kiabálnom kell vele, hogy hagyja csinálni, amit akarok. Ő nem szokott kiabálni, csak Szörnyeteg Lajosnak és hisztigépnek hív, meg letesz a földre, ami elég rossz, de elengedem a fülem mellett a szavait, tudom, hogy nem gondolja komolyan, meg aztán végül csak megállapodunk valamiben.
Persze turistához illően ettem a helyi ételekből is: a sós-túrós rétes nagyon bejött, a pizzatésztát is nagyon tudják, a fagyitölcsér a szokásos, a szőlőből az apró, lila olyan jó volt, hogy röhögve csapkodtam a térdemet, miközben ettem, a füge viszont, amiből a mama napi fél kilót benyomott, szerintem túl édes és undorítóan néz ki. A legjobb, hogy rájöttem, hogy tudom a nyelvemmel kitologatni azsámból a fölösleges kaját, úgy is mint alma- és szőlőhéj, és így könnyen megszabadulok a fullasztó falatoktól, a mamának nem kell a számban kotorásznia, amit egyikünk sem szeret, és még vastagabb rétegben beterítem a földet magam körül kajadarabokkal.
Végül pár szó a tengerről: hát mit mondjak, sós, hideg és hullámzik. Egy dolgot tudok a javára írni, hogy tele van szórva apró sós golyókkal a partja, csak valamiért a mama nem akarta hogy a számba vegyem őket, de aztán amikor látta, hogy nem nyelem le, csak nyolgatom, akkor egy idő után megtört. Lehet a golyókat dobálni meg vödörből ki-bepakolni is, szóval ez elég jó. Meg tele van labdázó, izmos, lesült csávókkal a víz, és őket is elbírtam nézni órákig a mamával. Még jó, hogy a papa nem volt ott. Bár lehet, hogy észre se vette volna, hova nézünk, annyi bikinis csaj volt. Tiszta Riviéra.
