A L’ecsó című film főhőse, Rémy az ínyenc kis patkány megvalósítja álmát és szakács lesz Párizsban példaképe, Auguste Gusteau éttermében, Linguini, a kisegítő fiú oldalán. Vagyis sapkája alatt. Részemről egy percet nem unatkoztam, az ötéves lányom sem nagyon fészkelődött, és a két és félévesem is jól viselte a több mint másfél órás ücsörgést. Rémy, a szakácsvénával megáldott szőrmók kalandjai Párizs egyik neves éttermében a kicsiket is kellőképp lekötik, bár a történetből valószínűleg nem sokat fognak érteni.
Még jó, hogy vettünk egy nagy zacskó (marha egészségtelen) pattogatott kukoricát, mert a nagyrészt éttermi konyhán játszódó történetben szereplő rengeteg kaja láttán összefutott a nyál a szánkban, így legalább volt mit rágcsálni a vászonra meredés közben.
A történet elején ugyan van egy hangosabb jelenet, mikor az öreg néni előkapja a puskáját és szitává lövi a házát patkányokra vadászva, ám ezt leszámítva szinte nincs benne ijesztő rész, a félősebb gyerkőcök is nyugodtan megnézhetik a L’ecsót. A felnőttek számára könnyen követhető sztori ennek ellenére cseppet sem unalmas, az eseménytelenebb részekben ámulhatunk a figurák kidolgozottságán, például számolgathatjuk a főhős puhán borzos szőrszálait.
A film után jobb, ha nagy ívben elkerüljük a játékboltokat, mert természetesen a kirakatokban különböző méretű nagyon cuki, ámde piszok drága plüss Rémy-k ücsörögnek, hogy a lelkes gyerek meglátva őket „Olyat akaroook!” felkiáltással már rángassa is a szoknyánkat, és lelki terrorba kezdjen egy példány megszerzéséért.
