Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Volt szerencsém nyaram egy részét egy kis faluban tölteni a gyerekkel.
Volt szerencsém nyaram egy részét egy kis faluban tölteni a gyerekkel. Így kíváncsian vártam, milyen válaszokat kapok a kérdésekre, melyek óhatatlanul is felmerülnek egy városlakóban: A vidéket tényleg csak a város ellátására találták fel? Tényleg laknak ott emberek? És vajon meddig lehet bírni ATM és pedikűr nélkül?
De előbb beszéljünk a jó dolgokról.
Jó dolgok
Vidéken csudajól alszik a gyerek. A napi két alvását felváltotta egy nagy, háromórás, és reggel is kilencig lustiztunk. A levegő nyilván sokkal jobb, és a kertben jobban elvan. Van saját homokozó, kismedence meg hinta, így ki se kell lépni otthonról, és pizsiben, tejeskávé mellett lehet figyelni, ahogy a pici szórakozik. Nem kell babakocsit cipelni a lépcsőn, a szemetet elviszik a kapu elől, és a fagyi is házhoz jön.
Vidéken vannak állatok a kutyán kívül is, és ezeket szeretik a gyerekek. Lehet kacsát etetni, sast figyelni, és hangyát kergetni. (A meztelencsiga és a nyest a rossz dolgok fejezetbe tartozik.) A vidék ezen kívül szép, bár ez egy másfélévest annyira nem érdekel, van tó, amiben lehet fürödni, és nem kell a kocsiban rohadni semennyit, mert gyalog lehet oda menni, egy szál fürdőruhában. És van még egy csomó érdekesség, amik lekötik a bébit, mert még nem látott olyat: a vonat, a hajó, vagy a bimbam a templomban.
Vidéken továbbá magad sütöd a húsodat a csillagos ég alatt, szopogatod a Takler rozéfröccsöt, elbeszélgetsz a sünivel, és tuti meghallod, ha a baba felébred, mert olyan nagy a csönd. De hogy honnan szedsz húst, meg Taklert, az már egy másik kérdés, és itt át is térhetünk a rossz dolgokra.
Rossz dolgok
A beszerzés. Falun minden olyan bonyolult. Vagy megveszel mindent méregdrágán a normálisabb, szezonális kisboltban, vagy beesz a fene a légkondi nélküli kisbüdösbe, ahol csak Manci pelenka, Tünci törlőkendő és Kiskegyed van. És még a kifli se jó, amit legalább elvárhatnál egy ilyen helytől. Arról meg még nem is szóltunk, hogy mi van azokkal a perverzekkel, akik Magyar Narancsot olvasnak, netán hétvégén ennének húst. Nem marad más, mint a kocsi, a nagyváros meg a Tesco. Na ennyit arról, hogy a falu látja el a várost. Vagy minden cucc megy rögtön Pestre, és ezért ilyen szegényes minden?
A szórakozás. Nem mintha vidéken lenne kit megkérni bébiszittelni, de mégis. Legyen meg a lehetőség, amit aztán nem használok ki. Marad a fröccs, a könyv meg a tévé, amit valahogy nem kapcsolsz be, mert nyaraláskor az olyan ciki. Az éttermek meg aztán pláne. Bár már hallottunk jó vidéki étteremről, én nem találkoztam eggyel se. Ami tavasszal még ehető, nyáron minősíthetetlen moslékkal szolgál csak, ami meg még esetleg finom is, ott folklórműsort adnak szerencsétlen németeknek. FOLKLÓRMŰSOR!!! Jézusom! Hogy adjak így finoman intellektuális, kulturált neveltetést a fiamnak?
Az odajutás. A felsorolt negatívumok ellenére sok városi utazik vidékre hétvégen, és aztán vissza. Így az utak járhatatlanok, a hőség óriási, a gyerek nyűgös. Semmiképp sem javaslom a péntek-vasárnap időszakot, maximum fordítva, érkezz vasárnap, menj el pénteken, és így útközben tudsz röhögni a sok egyhelyben toporgó szerencsétlenen.
Az egyéb. Sajnos falun nincs egyéb. Nincs pedikűrös a kozmetikában, nincs ATM, csak a városban, nincs odeon, nincs pizza, nincs jégsaláta, nincsenek jópofa üzletek, nincs szelektív hulladékgyűjtés, nincs Illy kávézó. Ez persze rövid távon, jó idő esetén nem olyan vészes. De mindig ott motoszkál a fejemben: mi lenne, ha vidéken kéne élnem?
A félreértések elkerülése végett, a cikkben szereplő hely egy balatoni falu. A valóságos vidékkel való bármilyen hasonlóság kizárólag a véletlen műve.
