Eseménydús hétvégénk alakult, mindkét nap állatkerteket fedeztünk fel.
Eseménydús hétvégénk alakult, mindkét nap állatkerteket fedeztünk fel. A veszprémiben az átalakítások miatt térdig lejártuk a lábunkat a tűző napon, a győriben pedig túlfűtött háziállatok pároztak és viaskodtak. És a majom is harapós.
A győri állatkert bejáratánál található állatsimogatóba senki nem mert bemenni, ugyanis egy kanos kecske terrorizálta a háziállatok kis közösségét. A gyerekeket hat lóval sem lehetett volna elvontatni a helyszínről, kikerekedett szemmel bámulták a nem mindennapi látványt: a bakkecskék elképesztő hangokat kiadva másztak rá újra és újra kiválasztottjukra, a párzást időnként egy-egy kisebb verekedés szakította meg. Talán valami ajzószert keverhettek a tápjukba, ugyanis a vietnámi malacok is szexeltek. Mindeközben a gyerekek a kerítésen kívülről etették őket és a szomorú szemű csacsit.
A majmoknál némi rossz tapasztalatot szerzett majdnem ötéves lányom, az egyik majmocska megharapta az ujját, miközben élelmet akart betuszkolni a kerítésen. Innentől kezdve nagyon óvatosan etette csak az állatkert lakóit. Csak az őzek, a kecske és a tevék takarmányozása után érezte magát annyira biztonságban, hogy a hosszú nyelvű zsiráfot is meg merte etetni. Az oroszlánoknál szerencsénk volt, az állatok királya többször is bömbölt a gyerekek legnagyobb örömére és még kisoroszlánt is láttunk.
A 700 és 800 forintos belépőjegyek barátinak mondhatók, ezért a pénzért ízlésesen berendezett kifutókat, érdekes állatokat láthatunk viszonylag kis területen.
A veszprémi állatkert felnőtt belépőjegyének ára 1100, a gyerekeké 750 forint, a pénztár előtti kígyózó sorban közel húsz percet tekeregtünk, de lehet, hogy jobban jártunk volna, ha inkább beülünk a szomszédos csárdába egy jó gulyáslevesre.
Sokan dicsérik az állatkertet, és valóban rengetegen is voltak, bár rosszmájú megjegyzések szerint ez sokkal inkább annak köszönhető, hogy a Balaton északi részén ezen kívül nincs túl sok látnivaló, mintsem az állatkert szépségének. Két kisgyerekkel és egy várandós barátnővel végigmenni a kerti úton maga volt a pokol.
A séta elején a még friss gyerekek érdeklődve szemlélték a majmokat, tarvarjakat és a pávát, a kert másik végében található nagymacskákhoz érve viszont már annyira elfáradtak, hogy az egyébként kedvenc oroszlánjukat is unottan, elcsigázva nézték.
Úgy terveztük, hogy nem megyünk vissza ugyanazon az úton, amelyen jöttünk, kinéztünk a térképen egy olyan visszautat, amelynek vége az erdőn keresztül vezet az állatkerten kívülre, egyenesen a parkolóba.
Felküzdöttük magunkat (nyakamban egy tizenkét kilós gyerekkel) a kert felső részébe, hosszú perceket gyalogoltunk egy állatkerten kívül eső terepen, majd árnyék nélküli pusztán vágtunk át zebrák és gnúk között (már ismét a kert területén belül), ahol egy kis kényszerpihenőt tartottunk, amíg a lányok megetették a lámát és a háziállatokat. Továbbindultunk a kerti ösvény irányába, érzékeny búcsút vettünk az állatkert lakóitól, mikor is szembesültünk a sehol nem jelzett ténnyel: a barátságos erdei utat lezárták.
Szitkozódva indultunk el visszafelé, ismerősként köszöntöttük a zebrákat és a gnúkat, a nyűgös gyerekeket vonszoltuk magunk mögött a látnivaló nélküli útszakaszon, miközben terhes barátnőmet a rosszullét kerülgette.
Az állatkertben rengeteg ajándék- és játékbolt található az út mellett, amelyek elől igen nehéz egy kisgyereket elcsábítani, mégoly izgalmas is az őrző szolgálatban lévő prérikutyapár látványa. Zoopedagógusi tapasztalataimnak köszönhetően a legtöbb állatot meg tudtam nevezni, de sokan álltak tanácstalanul a ketrecek és kifutók előtt, hiába keresve az állat pontos megnevezését.
