Ma már másról van szó. Már nem a humorérzékünkre akarnak hatni, már nem csak arról van szó, hogy van egyfajta üdítőital és tessék azt inni, mert mást úgy sem tudsz. Ma már vágyat keltenek bennünk.
A mai reklámok komoly tudományos kutatások, vizsgálatok alapján készülnek. A gyerek már nem Pistike csupán, hanem célcsoport, melyet jól megfigyelnek, az érzékeny pontjaira hatnak. És bizony, már most elkezdik ütni a vasat a reklámszakemberek, hogy hogyan tudják már a másfél méter alattiakat is fogyasztóvá tenni, sőt, a felnőttkori vásárlási szokásaikat is simán tudják alakítani. Még az a szerencse, hogy itt vagyunk mi, szülők, akik vívhatjuk a sokszor szélmalomharcunkat az egész reklámiparral.
A helyzet az, hogy sokszor, tudat alatt én is elhiszem, amikor egy feszes hasú tinédzserrel reklámozzák a szemránckrémet, hogy én is hamar fiatalodok 15 évet, ha magamra kenem azt a tuti szert. Sőt, hajlamos vagyok arra is, hogy azt az illúziót keltsem magamban, mintha a mosóporon múlna, hogy milyen rendezett a nappalim és úgy az egész életem.
Mihez kezdjen akkor a gyerek? Kutatások bizonyították, hogy 4-5 éves kor alatt nem is nagyon tudnak különbséget tenni a reklámblokkok alatt érkező ingerek és az egyéb műsorok között. Hogyan tudja felfogni, hogy attól, hogy ha valami nem dínós dobozban van, még sokkal finomabb is lehet, mint egy mesefigurás termék?
Mert egyrészt vágynak arra, hogy megfogják azt a dög mackót, dínót, kutyát a dobozon, hát hogyan nem értem én ezt meg? Másrészt bizony már elég hamar elkezdődik a menő és ciki kérdéskör kibontakozása, amikor ciki, ha nálunk sima, natúr joghurt van, és mondjuk nem tetoválós matricás. Meg különben is, a reklámban anya mosolyogva nyitja ki a csokoládét az egész falunak.
Nemrég néztem a lányom táncelőadását és szörnyedtem. Mert a 14 éves lányokon olyan háj rengett, ami a mi korunkban az első gyerek után volt ildomos. Hát elért hozzánk Amerika, bár azt hiszem, nem erre vágytunk. A gyerekeknek reklámozott ételek nagy százaléka túl cukros, sós és zsíros. Tehát egyáltalán ne csodálkozzunk, hogy a chipsen felnőtt tinédzserek olyanok, mint a hízott malac. Ma Magyarországon minden negyedik gyerek túlsúlyos.
Amikor a nyolcvanas években néztük a külföldi filmeket, hullára röhögtük magunkat azon, amikor bemondták, hogy ez itt a reklám helye. Ma szintén jókat derülünk azon is, amikor az alig használt 3 éves eljátssza a legújabb tisztítóreklámot, szó szerint, tökéletes hanghordozással. Azon viszont már kevésbé szórakozunk, amikor felelősségre von a gyerek, hogy az öccse fenekét miért nem azzal a kenőccsel kenem, amit manócska mamája használ a reklámban, talán nem akarok neki mindent megadni?
Míg a svédeknél teljes tilalom van a gyerekeknek szóló reklámok terén, az olaszoknál 14 év alatti gyerek pedig nem szerepelhet reklámfilmben, addig nálunk még a hiteleket és a wc-papírt is reklámozhatják. Ne is beszéljünk a gyerekcsatornákról! Ünnepek közeledtével, olyan szinten ömlesztik a gyerekekre a legújabb játékok reklámjait, hogy szülő legyen a talpán, aki állja a sarat és nem csúszik be a fa alá, vagy a nyuszi fészkébe néhány egetverő botorság. Esetleg egy bólogatós kutya, pisilős kiscica, társasjátéknak nevezett érthetetlen, fröccsöntött izé és tucatnyi plüss és műanyag valami.
Felmerül bennünk a kérdés, hogy miképpen tudunk hárítani, mert legtöbbször csak azt tehetjük. Azon kívül, hogy nem használjuk a tévét, nem engedjük közösségbe a gyereket, csukott szemmel közlekedtetjük. És persze ezek a végletek.
Egy egészséges légkörben felnövő, a világra nyitott gyerek megérti, hogy mi az, ami hasznos dolog és értelmes, mi az, amire szüksége van és meg is engedheti a család magának. Meg kell tanulniuk dönteni, lemondani, mérlegelni, mint ahogy később, egész életünkben ezt tesszük. A gyerekeket célzó reklámok azonban komoly erkölcsi problémákat vetnek fel, amiket elsősorban mi, szülők tudunk egyelőre megoldani. Mert amíg mi átkapcsolunk, pisilünk, fürdünk és cigizünk, addig a gyerekeink vágyódnak, nem csak szórakoznak a reklámokon.
win
