A fővárosi hölgyek több, mára már legendássá vált cukrászdába is járhattak: egyeseket az édességek, másokat az elit társaság vonzott, de akadtak olyanok is, akik randevúikat bonyolították le egy-egy krémes fölött.
A Monarchia egyik, sokszor emlegetett öröksége a bécsi mintára Budapesten is elterjedt kávéházi kultúra. Kávéházba azonban úrinők nem járhattak – annál inkább cukrászdába, amely a hölgyek számára is megfelelő találkahelynek számított. Ez (is) magyarázza rohamos elterjedésüket: míg a 19. század elején Budán és Pesten mindössze hat-hat cukrászda üzemelt, a század végére több mint száz cukrászdában fogyaszthatták a fővárosiak a finomabbnál finomabb édességeket.
Öt forintér’ kuglert venni
Kugler Henrik 1858-ban nyitotta meg a József tér 12. szám alatti házban cukrászdáját. A nevezetes eseményről a Budapesti Hírlap is beszámolt; külön kiemelve a díszes kioszkot és az „ízletes szalon” remek kínálatot, ahol
„chinai és orosz theán kívül a theasütemények egy különös nemével Pesten a legjobb fagylaltot lehet enni.”
A nevezett különleges teasütemény valószínűleg a kuglerként emlegetett minyon volt, amit József Attila is megörökített első versében:
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.
Kugler 1870-ben a Gizella (ma: Vörösmarty) térre költöztette át cukrászdáját, majd 1884-ben megtalálta utódját a svájci születésű Émile Gerbeaud személyében, aki nemcsak a róla elnevezett sütemény „szülőatyja” volt, hanem a konyakmeggyé is. Itt lehetett először kapni a Dobos C. József által 1884-ben alkotott dobostortát is.
Pesti delnők, terézvárosi dámák
Az immár Gerbeaud Emil nevéhez köthető cukrászda fogalom lett Budapesten. Oda jártak „a pesti delnők, csintalan hadi özvegyek, magassarkú terézvárosi dámák” találkozóikra; Medgyaszay Vilma pedig sanzont énekelt róla: „A földalattiból kilépő / művelt, középosztályú, szép nő, / s fején egy héttornyú kalappal / egy kávét rendel dupla habbal.../
Jó feleség, kiderül lám itt: / vesz férjének ötér’ szalámit, / és másnap ott ül még buzgóbban / a Zserbó-bo-bobóban.”
A Színházi Élet egyik állandó és kedvenc rovatának is ez volt a címe: aki kíváncsi volt a legfrissebb pesti pletykákra, innen éppúgy megtudhatta, mintha leült volna a Gerbeaud márványasztalainak valamelyikéhez.
Erzsébet királyné reggelije
Buda talán legrégebbi cukrászdája 1827-ben nyitott a Szentháromság tér 7. szám alatt. Schwabl Ferenc után Richter Leonhard, majd Müller Antal vette át: utóbbi Ferenc József koronázása alkalmával díszes cukordobozt és édességekből készített virágcsokrot nyújtott át Erzsébet királynénak, aki állítólag később is tőlük rendelte a reggelijét. A cukrászda azonban igazán a következő tulajdonos, Ruszwurm Vilmos alatt vált legendássá.
A „főváros nyári szenzációs látványossága”
Buda másik híres cukrászdáját Auguszt Elek nyitotta meg a Tabánban, 1870-ben. Fia tovább bővítette a budai édességbirodalmat: 1916-ban a Krisztina körúton, a Margit körúton, az Attila úton nyitottak fióküzleteket, majd 1922-ben megnyílt az Auguszt-pavilon, amelyet „a főváros nyári szenzációs látványossága”-ként emlegetett a sajtó:
„Képzeljék el olvasóink a villamosmegálló mellett, remek parkban, balzsamos, eget ostromló fenyvesek között a remek kis palotát, ahol a közönség kényelmet, gyors kiszolgálást és lelkének mindazt megtalálja, aminek szükségét érzi.”
A Hauer-krémestől a pralinékig
Az 1890-ben még külvárosi környéknek számító Rákóczi út külső részén Kazilek Nándor alapította meg a Hauer cukrászdát. Halála után özvegye feleségül ment Hauer Rezsőhöz, aki 1899 után saját nevén üzemeltette a cukrászdát. A sütemények közül a róla elnevezett Hauer-krémes, valamint az ananászos és marcipános finomságok voltak a legsikeresebbek.
Hogy mi mindent lehetett kapni ezekben az üzletekben? Szinte felsorolni is nehéz: linzert (úgy tartották, a legjobbat a Ruszwurmban kínálják), diós és mákos patkót, különféle tortákat (diós, csokoládés, puncsos és tojáshabos verzióban), kuglófot, teasüteményeket, indiánert, fatörzset, mézes puszedlit, különféle drazsékat, bonbonokat, pralinékat.
A szerelmi cukrászdák
Egy 1935-ös cikk szerint „rengeteg, különféle színű és mázú cukros, gyümölcsös, habos és krémes sütemények, gyönyörű torta-, minyon- és kekszsütemények, dióból, mandulából, gesztenyéből, ezernyiféle ízből és színből remekelt cukrászművészeti alkotások” kínálták magukat a budapesti cukrászdákban. A lap szerint a fővárosiak háromféle okból jártak cukrászdába. Akik remek anyagi körülményeikkel akartak hivalkodni, az elegáns cukrászdák közül választottak. A diákokat és a szerényebb fizetésű hivatalnokokat az édesség iránti vágy vezette valamely közepes árkategóriájú, ám kiadós süteményeket kínáló cukrászdába. A „szerelmi cukrászdákba” pedig a kíváncsi szemek elől elbújni vágyó párocskák jártak: a fülkékre osztott helyiségek ugyanis kiváló randevúhelyszínnek bizonyultak, ahol akár még csókolózni is lehetett.
Kapcsolódó: A 60-as évek végén egészen más körülmények között ismerkedtek a fiatalok
