Van olyan anyuka ismerősöm, aki soha, semmilyen körülmények között nem hagyja másra a gyerekét. Inkább nem megy a párjával kettesben sehova: moziba, színházba is külön járnak. Mióta megvan a gyerek, nyaralni sem voltak sehol. Ismerem ennek az ellenkezőjét is, mikor a szülők pontosan úgy élnek, mint gyermekvállalás előtt. A gyerek minden hétvégén a nagyszülőknél, amíg ők utaznak, buliznak és józanodnak. Férjemmel időnként beiktatunk egy-egy hétvégét kettesben, legutóbb Szegeden voltunk. Ez mindenkinek jót tesz: a gyerekek imádnak a nagypapiéknál lenni (Naná, a vajszívű nagyszülők mindent megengednek nekik. És még hintázni is lehet a kertben.), a házasságnak pedig nem árt, ha úgy tudunk egymással foglalkozni, hogy közben fél szemmel nem arra kell figyelni, hogy a gyerekek mit csinálnak. Ennek feltételei a megbízható nagyszülők, akik szívesen vigyáznak az unokákra. Szerencsére nálunk megvan megfelelő háttér.
Szilvi barátnőméknek nincs segítségük. Szüleik vidéken laknak, esélyük sincs programot szervezni kettesben.
Mi évente egyszer egy egész hétre itthon hagyjuk a lányainkat, a tízórás autóút még nem nekik való. Ha repülős tengerparti útra megyünk, szintén maradnak. A balatoni nyaralást viszont nem hagyjuk ki együtt. Amíg kicsik, utazásainkat országon belül szervezzük, hogy ne kelljen sok időt tölteni az autóban. Nekünk bevált ez az életforma. Minden évben néhány napot úgy töltünk, mintha gyerektelenek lennénk: utazunk, bulizunk, délig alszunk. Ezek a programok feltöltenek minket. Az év többi részében pedig együtt vagyunk a gyerekekkel, közös programokat szervezünk.
Másik barátnőmék szinte mindenhova gyerekekkel mennek: Kréta, Rodosz, Galyatető, az úti cél mindegy, megy az egész pereputty. Néha azért halkan sóhajt egyet: „De jó lenne egy hétvége kettesben a férjemmel, gyerekek nélkül…”
Ti hogy csináljátok? Gyerekkel mentek mindenhova, vagy néha kivesztek néhány nap „szabit”?
