Apró csecsemők születtek a terrortámadások után

A 2001 szeptemberében New Yorkot érő terrortámadásra nem csak az amerikai nők reagáltak érzékenyen: a hírek kiváltotta stressz következtében még a nyugat-európai várandós nőknek is az átlagosnál kisebb gyerekeik születtek.


Az ikertornyok lerombolása után 3-6 hónappal született holland bébik átlagosan közel 50 grammal nyomtak kevesebbet, mint normálisan, írja az angol Times napilap. Az eredetileg a Pszichoszomatikus Kutatások című szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint a terrortámadás kiváltotta aggodalom és stressz okozta az újszülöttek alacsonyabb súlyát.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a terrortámadás során vagy az azt követő három héten belül a World Trade Center közelében tartózkodó nőknek az átlagosnál 120 grammal kisebb súlyú gyermekük született. Az orvosok ezt a stressz mellett a levegőben található porszennyezéssel indokolták. A terrortámadások emellett szokatlanul magas arányú halvaszületésekhez vezettek a fiúmagzatok körében, ami máskülönben gyakori eset természeti katasztrófák és háborúk idején.

A holland kutatók 1885 nő újszülöttjét vizsgálták, mindegyikük legalább 12 hetes terhes volt a terrortámadások időpontjában. Kontrollcsoportként 1258 nő újszülöttjeit vizsgálták, akik egy évvel később voltak várandósak. A kutatók kizárták a vizsgálat köréből a koraszülötteket, és figyelembe vettek olyan tényezőket, mint az anya kora, vagy hogy dohányzik-e. A szeptember 11-én a méhben fejlődő magzatok 48 grammal voltak könnyebbek, mint az egy évvel későbbiek. A kutatók szerint a súlykülönbséget az anyai kortizolhormon magas szintje okozta.

A stressz következtében termelődő kortizol átjut az anya szervezetéből a magzatéba, és mivel zsírégető hatású, súlycsökkenést okoz. A stressz ezenkívül étvágytalanságot is okozhat, valamint a vérerek összeszűkülését, mely utóbbi a magzathoz jutó tápanyagok mennyiségét csökkentve korlátozhatja a fejlődését.
Oszd meg másokkal is!
Mustra