Meseterápia: átsegíthet a lelki válságokon

Zanza!

Kevesen gondolnák, de a mese a XIX. század végéig alapvetően a felnőttek műfaja volt, közösségi alkalmakkor a mesemondó adta tovább a történetekben hagyományozódott örökérvényű információkat, életbölcsességeket. A Boldizsár Ildikó által kidolgozott meseterápiás módszer erre építve nem csak gyerekeknek, de komoly problémákkal küzdő felnőtteknek is segíthet.

A meséket manapság sokan hajlamosak egy legyintéssel elintézni és úgy tekinteni rájuk, mint kizárólag gyerekeknek szóló, haszontalan kitalációkra, amelyeknek a szórakoztatáson – és a gyerek elaltatásának előmozdításán – kívül nem sok értelmük van. A gyerekirodalmat és a mesét számos nyugati országban már kellő komolysággal kezelik: tanszékek, könyvtárak és kutatóintézetek épülnek erre a területre, nálunk viszont csak az utóbbi egy évtizedben figyelhető meg némi mocorgás e téren.

A mesék ügyének egyik legavatottabb és legelszántabb itthoni élharcosa kétségtelenül Boldizsár Ildikó író, mesekutató, etnográfus, aki évtizedek óta küzd azért, hogy a mesék végre elfoglalhassák az őket megillető helyet az életünkben. Számos könyve jelent meg a témában, legújabb, a Magvető gondozásába nemrég napvilágot látott kötete ennek a területnek egy egészen különleges, gyakorlati haszonnal is bőven bíró szeletét, a meseterápiát járja körül.

A mese alapvetően felnőttműfaj

Ám aki azt gondolná, hogy ez a módszer kimerül abban, hogy a szomorú, beteg gyerekeknek meséket olvasunk fel, akik ettől kicsit felvidulnak, az téved. A Meseterápia – Mesék a gyógyításban és a mindennapokban című kötet ugyanis éppen arra mutat rá, hogy a világ mesekincse, a népmesék ősidők óta magukban rejtik az emberiség minden bölcsességét és tudását, az életben való boldogulás kulcsait. „A mese a felnőttek műfaja volt, csak az utóbbi évtizedekben lett a gyerekeké” – hangsúlyozta a szerző új kötetének bemutatóján a Nyitott Műhelyben, hiszen a XIX. század végéig elsősorban felnőtt közönségnek meséltek.

Ez viszont arra utal, hogy a mostanra dominánssá vált szórakoztató funkció mellett a mese az információáramlás és az ismeretátadás fontos eszköze volt, „és a történetekben mindmáig megtalálhatók azok az elemek, amelyek nem csak a mindennapi életben való eligazodást segítették, hanem azt is, hogy az ember szellemi lényként is végiggondolhassa magát” – írja egy helyen Boldizsár Ildikó. A szerző feladatának érzi, hogy „visszaadja a mesét a felnőtteknek”.

A kedvenc meséd sokat elárul rólad

„A könyv elolvasása óta baromira vigyázok, hogy milyen mese tetszik” – mondta nem kis derültséget keltve Sárközy Bence, a kötet szerkesztője, hiszen a meseterápia során azok a mesék, történetek játsszák a főszerepet – és árulnak el sokat a páciensről –, amelyeket mi magunk választunk, illetve szeretünk. Ahogy az a könyvből is kiderül, a meseterápia (görög therapeia = segítség, kísérés, gyógyítás, fejlesztés, baráti nyomonkövetés) a művészetterápia, ezen belül pedig a biblioterápia egyik ága.

Boldizsár Ildikó könyvében arra is rámutat, hogy a művészetterápia a művelődéstörténeti adatok szerint már bőven létezett akkor is, amikor még nem volt elmélete: erre utalnak az Ezeregyéjszaka meséiből ismert Seherezádé terápiás módszerei, vagy éppen a rituális táncok, dalok.

A biblioterápiának mint szövegalapú terápiás módszernek kétféle módja terjedt el a világon. Amerikában az aktív változata – az alkotási folyamat, műalkotások létrehozása van előtérben – az elterjedtebb, Európában pedig a receptív változat a népszerűbb, amely során a terápia egy befogadói élménnyel indul, amelyet aztán egy feldolgozó beszélgetés teljesít ki.

A Boldizsár Ildikó által kidolgozott Metamorphoses Meseterápiás Módszer mindkét típust alkalmazza, hiszen a páciens az általa hozott (vagy a terapeuta által számára kiválasztott) mesét – amely a legerősebben rokonítható a saját helyzetével – a mesemondó-terapeutával közösen dolgozza fel. A szövegfeldolgozáshoz tehát egy intenzív fantáziamunka, képekkel és szimbólumokkal való kreatív játék, gondolkodás, alkotás is társul, miközben terapeuta és páciens közös erővel egyre beljebb hatol a mesében, ezáltal egyre közelebb kerülve a megfogalmazott probléma megoldásához.

Minden rossz helyzet jóra fordítható

Boldizsár Ildikó szerint a mese „egy olyan térbe enged be, amit ismersz, csak épp elfelejtettél rá emlékezni”. Elmondása szerint a mese, a mesélés elementáris hatására a nagyon súlyos beteg gyerekek ébresztették rá, amikor szabályosan látta rajtuk a fizikai elváltozásokat, hogy „egy történet élet-halál között mit végez el”. Az író-mesekutató-terapeuta rendszeresen dolgozik súlyos és daganatos betegekkel, kórházakban tanulta meg, hogy minden betegségnek és élethelyzetnek megvan a maga meséje.

Emellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy tulajdonképpen minden mese arról szól, hogy egy rossz helyzet jóra fordítható: a mesehős elindul, hogy a kibillent egyensúlyt a mese végére helyreállítsa. Boldizsár Ildikó egyik legfontosabb céljának azt tekinti, hogy a terápia segítségével összerendezhesse azt, „ami egy emberen belül szétesett. A mesékben kiküzdött rend van, ami a káoszból indul: engem ez a rendezettség vezet” – mondta.

Ahogy az a könyvbemutatóval egybekötött beszélgetésen kiderült, az általa csak a „tiszta tudat terápiájaként” aposztrofált módszer nem működik szenvedélybetegek és gyógyszeres kezelés alatt állók esetében, hiszen ilyenkor a tudatállapot nem tiszta, így a mesében felfejtendő archaikus kódok zárva maradnak. A hozott – vagy megtalált – mesében kezdetben természetesen nem mindig a páciens a hős, hiszen ha ő lenne, nem keresné fel a terapeutát. Sokszor éppen az a probléma, hogy nem ő a hős: előfordul, hogy a templom egeréből kell sárkányölő hőst faragni.

Sárkányölő-szerepbe kényszerített nők

Ildikó a terápiákon tapasztaltak alapján úgy fogalmazott: „A nők bizonytalanok, nem tudják hogy mit tegyenek az indulataikkal, az érzelmeikkel, a testükkel. Vannak, akik nők szeretnének lenni, de belekényszerülnek a sárkányölő szerepébe”. A meseterápiának az egészséges felnőttek életében is fontos szerepe lehet: „A módszert nem csak a harmonikus működésből kibillent felnőttek esetében lehet alkalmazni, hanem az önismereti munkában is”.

Ahhoz, hogy valaki jó meseterapeuta legyen, ismernie kell a 2000 mesetípust, de legalábbis 200 mesét fejből kell tudnia – mondja a mesekutató, akinek terápiás tevékenységét 15 év néprajzkutatás előzte meg. Sok lelkes tanítványa van, a Mosoly Alapítvány is aktívan kiveszi a részét a munkából. A Meseterápia című kötet az elméleti és gyakorlati alapok mellett három érdekes esettanulmányt is bemutat, így konkrét példákon keresztül láthatjuk, hogyan is zajlik pontosan egy ilyen terápia. Bizakodásra ad okot, hogy szeptember végén Paloznakon megnyílt a világ első meseterápia központja is, így van egy hely, ahova bárki bizalommal fordulhat egy kiadós mesekúráért.

Fotó: Kováts Dániel

Blogmustra