A mozifilmek elején látható oroszlánüvöltés valójában átverés

GettyImages-542384319
Olvasási idő kb. 5 perc

A Columbia University oroszlánmorgásos szlogenje inspirálta Howard Dietz amerikai reklámszakembert, hogy egy nagymacskát használjon az MGM védjegyeként. Ennek éppen 100 éve, s ennyi idő alatt már 7 különböző oroszlán harapott mozinézők millióinak tekintetébe a vászonról. Ám közülük egyiknek sem volt annyira filmbe illően kalandos élete, mint a kettes számúnak.

A legelső oroszlán a mozivásznon egy Slats nevű nagymacska volt, de mivel az idő tájt még némafilmeket készítettek, Slats is csak néma óriásként forgathatta tekintélyparancsoló buksiját a moziintrón, hangját még nem hallathatta. Karrierje összesen két évig tartott, azonban így is komoly "dinasztiát" alapított. 

Velük indul a mozifilm

A sorban a második, a Slatset követő Jackie nevű oroszlán még többre vitte. Ő lehetett ugyanis az első MGM-es macskaféle ragadozó, amely már hangjával is felhívhatta magára a nagyérdemű figyelmét. Jackie meg is kapta a Lucky, azaz szerencsés becenevet, de mázlista volta nem merült ki abban, hogy fennhangon moroghatott a megavállalat sikerspotján. Ennél sokkal nagyobb malaca volt:

túlélt két vonatbalesetet és egy földrengést, az se kottyant meg neki, hogy elsüllyedt egy hajóval, sőt, arra is fittyet tudott hányni, hogy felrobbant egy stúdióval. 

Az MGM és mozifilmjei végleg összefonódtak a tekintélyes oroszlánokkal
Az MGM és mozifilmjei végleg összefonódtak a tekintélyes oroszlánokkalMichael Tran / Getty Images Hungary

Hős oroszlán a mozifilmek elején

Jackie olyan lehetett, mint a mi szeretett Macskafogónk szuperhős egere, Grabovszky, akit mikor egy súlyos csetepaté után megkérdeztek, megsebesült-e, csak annyit mondott: "nem szokásom!" Ez lehetett Jackie, azaz Lucky ars poeticája is, aki még egy légikatasztrófát is átvészelt.

A sok hakni egyikén, ezúttal San Diegóban a stáb kisrepülőgépe felszállni készült. Az úti cél New York volt, a gépnek azonban nem sikerült a Nagy Almáig elrepíteni a csapatot. Az arizonai sivatag felett szerencsétlenség történt, és a gép lezuhant. Az oroszlán és a pilóta megúszták ép bőrrel és szőrrel a zuhanást, de helyzetük a sivatagban mégis reménytelennek tűnt. Kevéske víztartalékuk és a velük leesett szendvicsmaradékok még a férfi fél fogára sem voltak elegendők, nem hogy egy éhes oroszlánnak.

Így a pilóta végül vett egy nagy levegőt, és neki indult a kőrengetegnek maga mögött hagyva az oroszlánt ketrecében.

Négynapnyi járás után telefonkészülékre bukkant, és a segítség nem maradt el, mindketten megmenekültek.

Jackie nemcsak a mozifilmek elején, de több Tarzan-filmben is szerepelt, nem csoda, hogy megalapozta az MGM arculatát
Jackie nemcsak a mozifilmek elején, de több Tarzan-filmben is szerepelt, nem csoda, hogy megalapozta az MGM arculatátS3studio / Getty Images Hungary

A mozifilmek legszerencsésebb oroszlánja

Jackie talán azért is szerencsés volt, mert már nem élhette meg, amikor első trónörököse, George után a második hangját már egy leopárd dublőrre bízták. Az oroszlánok üvöltése ugyanis az életben állítólag nem annyira félelmetes hangeffekt, mint például távolabbi rokonaiké, a leopárdoké. Ezért aztán a gramofonnal rögzített oroszlánüvöltést egy idő után a teljesebb hatás elérése érdekében leopárdszinkronnal tuningolták. Persze, azóta már a leopárd hatást is a CGI technológia adja, így ez manapság már nem dehonesztáló az állatok királyára nézve sem.

Legendás mozisztár lett a filmes karriert is befutott állat

Jackie pedig nem csak szerencsés, de híres és legendás is lett. Személyét a rajongók különböző fantáziadús mítoszai kezdték körüllengni. Ilyen volt az a történet is, amelyben halálra rémített egy tolvaj bandát. A legenda szerint a betörők éppen egy bankot készültek megtámadni, amikor vesztükre véletlenül a stúdió egyik helyiségbe nyitottak be, azok közül is feltehetően éppen Jackie öltözőjébe. Érthető volt dermedtségük, hiszen a bank személyzetébe botlottak, hanem egy több száz kilós oroszlánba, s már meg is volt a baj.

Az állat félelemkeltő imidzsét persze csak fokozta, hogy a Tarzan-filmekben is ő riogatta az állatbőrben liánokon ordibálva himbálódzó vadembert. Az olimpiai bajnok Johnny Weissmullert ugyan nem olyan fából faragták, hogy filmes kollégájától halálra fagyott volna, de a nézőkben mégis keltett némi riadalmat az állat még a vásznon keresztül is. De pláne élőben.

Nem csak a mozi elején, a filmekben is félelmet keltett és sikert aratott
Nem csak a mozi elején, a filmekben is félelmet keltett és sikert aratottLmpc / Getty Images Hungary

Ezért egy olyan történet is szárnyra kapott, mely szerint Jackie bepuszilta idomárjait, de mindenki megnyugtatására közöljük a forrásokból származó megnyugtató hírt:

ez az oroszlánról szóló hír csak kacsa.

A végképp szelíddé öregedett mozisztár utolsó napjait a philadelphiai állatkertben töltötte, ahol aztán 30 évesen megannyi kaland után visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Ha érdekel, milyen szokatlan módon tudnak néha az állatok az ember segítségére lenni, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek