A Le Parisien számolt be arról, hogy Ferenc pápa halálát követően, az új pápa megválasztásáig Kevin Farrell látja el az egyház vezetői tisztségét. Arról, hogy kiket tartanak Ferenc pápa lehetséges utódjának, ebben a cikkünkben számoltunk be korábban.
Ma reggel Kevin Farrell jelentette be Ferenc pápa halálhírét, és ő lesz az, aki a következő hetek eseményeinek megszervezéséért is felel. Az ideiglenes pápa feladata többek között a pápa halálát követően a bíborosok összehívása, a ravatalozás, illetve a temetés megszervezése. A kamarás csak olyan helyzetekben hozhat döntést, ami nem sérti a pápa kizárólagos előjogait, bíborost például nem nevezhet ki.
Az utódlásig az ideiglenes pápa irányít
A kamarás szimbolikusan birtokba veszi a pápai ingatlanokat, az Apostoli Palotát, a Lateráni Palotát, a római egyházmegye székhelyét (ennek a püspöke hagyományosan a pápa), illetve Castel Gandolfót, a pápák nyári rezidenciáját.
Ferenc pápa temetésére a következő négy-hat napon belül kerülhet sor a vatikáni szokások szerint, ezt követően, várhatóan 15-20 napon belül összeül a pápaválasztó konklávé is.
A hagyományokkal ellentétben Ferenc pápa temetésére várhatóan a korábbiaknál egyszerűbb formában és a Vatikán helyett a Santa Maria Maggiore bazilikában kerülhet majd sor, ugyanis az egykori egyházfő már beiktatásakor rendelkezett arról, milyen temetést szeretne.
Ferenc pápa egyházfői tevékenységéről és életútjáról ebben a cikkünkben emlékeztünk meg.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés