Ferenc pápa azt kérte, hogy a Szent Péter-bazilika helyett a római Santa Maria Maggiore-bazilikában temessék el, ahová külföldi útjai előtt imádkozni járt. Így ő lesz az első pápa, akit a Vatikánon kívül helyeznek végső nyugalomba – hívta fel a figyelmet az Index.
Ezt kérte végrendeletében a pápa
Az egyházfő más tekintetben is szakított a korábbi hagyományokkal. Miközben az elhunyt pápákat eddig hagyományosan egy magas és díszes ravatalra helyezték, addig Ferenc pápa lemondott arról az évszázados gyakorlatról, hogy testét három egymásba nyíló, ciprusból, ólomból és tölgyfából készült koporsóban temessék el.

Ferenc pápa korábban több interjúban is úgy fogalmazott: szeretné, ha „méltósággal, de úgy temetnék el, mint bármelyik keresztényt”. Ennek a jegyében úgy döntött, hogy a testét ne tegyék közszemlére.
Életemet, papi és püspöki szolgálatomat mindig Urunk édesanyjára, a Boldogságos Szűz Máriára bíztam. Ezért kérem, hogy földi maradványaim a feltámadás napjára várva a Santa Maria Maggiore pápai bazilikában nyugodjanak... A sírnak földben kell lennie; legyen egyszerű, különösebb díszítés nélkül, egyetlen felirattal: Franciscus
Ez azért is szokatlan kérés, mert Róma püspökeit eddig a Szent Péter-bazilika alatti kriptákban temették el. Ezen a helyen már csaknem 100 pápa nyugszik, köztük Ferenc elődje, XVI. Benedek pápa is. Mint arról a Dívány beszámolt, Ferenc pápa húsvét hétfőn, életének 89. évében hunyt el.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés