„Két héten keresztül dolgozott, majd utána egy-két hónapig karddal az oldalán egyik labdapályáról a másikra vonult, mindig vitára vagy verekedésre készen” – jellemzi egy 1604-es feljegyzés Caravaggiót. A festő valóban rengeteg botrányba keveredett, miközben egymás után festette a csodálatosabbnál csodálatosabb alkotásokat.
Michelangelo Merisi vagy Michelangelo Amerighi néven Milánóban született 1571-ben. Apját és nagyapját 6, anyját 13 éves korában vesztette el – utóbbit pont abban az évben, amikor Simone Peterzano milánói festő műhelyében elkezdett tanonckodni. Közel 8 éven keresztül dolgozott és tanult a mester keze alatt, ám 1592-ben verekedésbe keveredett.
Az összetűzésnek az lett a vége, hogy megsebesített egy rendfenntartót, ami miatt menekülnie kellett a városból.
Hamar rátalált a római utcák erőszakos világára
Egy lyukas garas nélkül érkezett meg Rómába, ahol Giuseppe Cesari, VIII. Kelemen pápa kedvenc festőjének műhelyében sikerült elhelyezkednie – nem sok örömét lelte az ottani munkában, hiszen leginkább virágokat és gyümölcsöket kellett pingálnia. Ám a feltörekvő festőnek – tehetsége mellett – szerencséje is volt: a katolikus egyház – az ellenreformáció jegyében – ebben az időben rengeteg új templomot építtetett, amelyek díszítéséhez sok festményre volt szükség. Ráadásul Caravaggio stílusa, a radikálisan naturalisztikus ábrázolás, melyet a fények és árnyékok erős kontrasztja tett rendkívül drámaivá, pont megfelelt az egyháznak, mint a mannerizmus alternatívája.
Csillaga emelkedésében az is fontos szerepet játszott, hogy barátságot kötött többek között a már befutott festővel, Prospero Orsival, aki több befolyásos gyűjtőnek és mecénásnak mutatta be.
Orsinak „köszönhette” Caravaggio azt is, hogy jobban megismerte a római utcák – és a kocsmai verekedések – világát.
Nem véletlen, hogy az egyik legrégebbi hivatalos feljegyzés a festőről a városi bíróság egy jegyzőkönyve, amely szerint a két jóbarát egy bűntény szemtanúja volt. Ebben az esetben még nem a résztvevője, ám – ahogy azt látni fogjuk – ez pár éven belül változni fog.
Utcalányt festett meg Szűz Máriaként
A következő években Caravaggio népszerűsége folyamatosan nőtt – sosem szenvedett hiányt megbízásokban, a többi között őt kérték föl a San Luigi dei Francesi templom kápolnájának díszítésére. A Szent Máté mártíromsága és a Szent Máté elhívása hatalmas sikert aratott, és a művész Róma leghíresebb festőjévé vált. Akadtak persze alkotásai, amelyeket elutasítottak. Például a Mária halálát, amelyet
azért nem fogadott el a Santa Maria della Scala templom, mert Caravaggio Szűz Máriát egy ismert örömlányról mintázta.
Mások szerint nem a modellválasztás miatt, hanem mert illetlenül, fedetlen lábbal ábrázolta Máriát; megint mások pedig állítják: az volt a valódi ok, hogy a festményen Mária halott, ami nem egyeztethető össze az egyház tanításával, miszerint Jézus anyja még halála előtt mennybe ment.
Más festményei is okoztak megütközést. A Szent Pál megtérését is visszautasították, a téma egy másik feldolgozását pedig elfogadták ugyan, ám nem vita nélkül. A Szent Pál megtérése a damaszkuszi úton című képet meglátva ugyanis a megbízó Santa Maria del Popolo bazilika képviselője Gilles Lambert Caravaggio című könyve szerint felkiáltott:
„Miért festettél egy lovat a középpontba, Szent Pált pedig a földön fekve?”. „Mert csak” – felelt Caravaggio. „A ló talán Isten?” – folytatta a kötözködést a megrendelő, mire a festő így vágott vissza:
„Nem, de Isten ege alatt áll!”
Festményeinél csak botrányai számosabbak
Az ehhez hasonló viták és problémák ellenére Caravaggio népszerűsége töretlen maradt, és megrendeléseknek sem látta szűkét. Rendkívül termékeny festő volt – már amikor épp a művészettel foglalkozott. Korabeli feljegyzések szerint ugyanis egyre-másra utcai verekedésekbe és botrányokba keveredett. Talán nincs még egy középkori festő, akiről annyi bírósági feljegyzés maradt volna fönn, mint Caravaggióról.
Kihágásainak fennmaradt listája nem rövid:
- 1600. november 28-án egy bunkósbottal megverte a nemesi származású Girolamo Stampa da Montepulcianót, aki ráadásul a bíboros vendége volt. A Tor di Nona-i börtönbe került.
- 1603-ban egy másik festő, Giovanni Baglione becsmérléséért tartóztatták le, akiről tanítványaival sértő verseket költött.
- 1604 májusa és októbere között többször került a hatóságok elé tiltott fegyverviselés és a városőrök sértegetése miatt.
- Ugyanebben az évben amiatt is meggyűlt a baja a rendfenntartókkal, mert egy tányér articsókát vágott egy kocsmai felszolgáló arcába.
- 1605-ben Genovába kellett menekülnie, miután július 29-én karddal megsebesítette Mariano Pasqualone di Accumoli közjegyzőt, akivel vitába keveredett modellje és szeretője, Lena kapcsán.
- Miután patrónusai elsimították az esetet, visszatért Rómába, ahol beperelte a főbérlője, Prudenzia Bruni, mert nem fizette a lakbért. Caravaggio válaszul éjszaka kővel bedobta az asszony ablakát, ami újabb pert eredményezett.
- 1605 novemberében kórházba került, mert saját elmondása szerint esés közben megsértette magát kardjával. Egyesek szerint valójában párbajozhatott.
Végleg el kellett hagynia Caravaggiónak Rómát
A legnagyobb – és a későbbiek szempontjából végzetes – botrány 1606-ban történt, amikor vitába keveredett egy gazdag família kétes életvitelű tagjával, Ranuccio Tomassonival. A nézeteltérés okáról nincs egyetértés a történészek között, annyi azonban bizonyos, hogy nem ez volt az első verekedés kettejük között. Ám ezúttal elfajultak a dolgok, és Ranuccio Tomassoni tisztázatlan körülmények között meghalt. Egyes források szerint egy ismert prostituált, Fillide Melandroni miatti féltékenység volt az ok – a nőt, aki gyakran állt modell Caravaggionak, Ranuccio Tomassoni futtatta. Más források szerencsejáték-tartozást, esetleg egy pallacorda-játszmát (valamelyest a teniszre hasonlító labdajáték) neveznek meg indoknak. Abban azonban teljes az egyetértés, hogy az emberölés nem volt szándékos.
Ez a féltékenységen alapuló elmélettel nehezen összeegyeztethető, hiszen ezen teória szerint Caravaggio kasztrálni akarta Tomassonit, és a beavatkozás során történt a „baleset”.
A jómódú és befolyásos Tomassoni-család dühétől patrónusai sem tudták megóvni Caravaggiót: nemcsak halálos ítéletet mondtak ki rá, de a bíróság azt is leszögezte, hogy a fejvesztést bárki törvényesen végrehajthatja. A festőnek menekülnie kellett.
Először Nápolyba utazott, ahol a Colonna-család garantálta biztonságát – az apja halála utáni években anyja tovább ápolta a kapcsolatot a befolyásos famíliával, amely így patrónusa és védelmezője volt a festőnek. (Itt is bőven kapott megbízásokat – ekkor készült Az irgalmasság cselekedete, talán legkomplexebb alkotása.) Ám Caravaggiónak nem volt sokáig maradása: vissza akart térni Rómába, ezért Máltára ment, ahol egy rövid időre
belépett a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Rendbe (a máltai lovagrend elődje) annak reményében, hogy segítségükkel pápai kegyelmet nyerhet.
Természetének azonban nem tudott parancsolni: miután megfestette a Keresztelő Szent János lefejezését, verekedésbe keveredett. Lecsukták és kizárták a lovagrendből is – épphogy sikerült elmenekülnie a szigetről.
Egy rövid Szicíliai kitérő – újabb remek festmények (például a Szent Lucia temetése) és újabb verekedések – után, 1609-ben visszatért Nápolyba. Megérkezése után nem sokkal négy fegyveres megtámadta az utcán; a festő arcán súlyos vágást ejtettek, amelyből hosszú időn keresztül tartott a felépülés.
Még olyan hírek is elterjedtek, hogy meghalt.
Ráfestette magát utolsó festményére
1610-ben bízta meg Marcantonio Doria, egy genovai nemes azzal, hogy mostohalányának a Szent Orsolya-rendbe lépésének alkalmából fesse meg a szent mártírhalálát. Mai szemmel nézve
Caravaggio utolsó alkotása vészjóslóan előrevetíti a művész halálát.
Saját magát is ráfestette a képre (ez egyébként szokása volt), ahogy a szent válla fölött fájdalmas és megrökönyödött tanúja az eseményeknek. A festmény befejezését azonban kissé elsiette: a lakk száradását a napon akarta gyorsítani, amitől a festmény károsodott. (Az alkotás felújítását nemrég fejezték be – a röntgenes képalkotó eljárások segítségével korábban elveszettnek hitt részletek is láthatóvá váltak.)
Caravaggio sietsége érthető: hírt kapott arról, hogy komoly esélye van kegyelmet kapni V. Pál pápától. Ezért Rómába indult, ám csak Porto Ercoléig jutott – 40 kilométerre az örök várostól súlyos láz döntötte le lábáról, amelyből már nem épült föl. A láznak köze lehetett ahhoz a fertőzéshez, amelyet a nápolyi támadás után kapott. Napra pontosan egy hónappal azután halt meg, 1610. július 18-án, hogy utolsó festménye, a Szent Orsolya mártíromsága megérkezett megbízójához Genovába.
Caravaggio a legtöbbször utcalányokról mintázta nőalakjait, Anselm Feuerbachnak szerelmei voltak múzsái.
