12 nap és itt a Sziget: 10 újdonság az év legnagyobb fesztiváljáról

Olvasási idő kb. 3 perc

A Szigeten fesztiválozók 1993 óta egy, a Hajógyári szigetet felölelő külön világba váltanak jegyet. A 2025-ös fesztiválkínálat is igyekszik megerősíteni ezt az egyedi, szabad és utánozhatatlanul gazdag programkínálattal rendelkező univerzumot.

Bár az elmúlt 32 évben nagyon sok változás következett be a fesztivál háza táján, a helyszín mellett az is állandó maradt, hogy minden évben várja valamilyen újdonság a bulizókat. Összegyűjtöttük, idén mire számíts!

Augusztus 6-12. között valóban huszonnégy órás kínálattal vár a Sziget minden bulizót. Az idei programban lesznek vadonatúj helyszínek, lesznek olyan programok, melyek a megszokottól eltérő helyen valósulnak meg…. De lássuk, pontosan mire kell készülnöd!

K-híd új köntösben

A fesztiválra akkor érkezel meg igazán, amikor a K-híd ikonikus pillérei közt gyalogolsz befelé. Idén a szabadság színes madarai és megújult fogadótér várnak majd mindenkit.

A Sziget 2025-ben is sok különlegességet ígér

Költöző helyszínek

Három közönségkedvenc helyszínt sem érdemes idén megszokásból keresni: a Magic Mirror, a Vándor Vurstli és a Cirque du Sziget is máshová bútoroznak, mint ahol eddig megtaláltad őket. Ha rendszeresen látogatod ezeket a helyszíneket, most nézd meg térképen, merre kell őket keresni!

Éjszakai negyed a Szigeten

Akik éjfél után élnek igazán, azoknak jó hír, hogy saját éjszakai negyedet kapott a Sziget, melyben a megújult Yettel Colosseum mellett további helyszíneket találnak az elektronikus zene kedvelői.

Multikulti a Szohóban

A névválasztás nem meglepő a művészetközpontúságot zászlajára tűző, új negyed esetében: a londoni és a New York-i Soho szellemiségét egyaránt megidézni kívánó területen valódi multikulti olvasztótégelybe keveredhetsz.

Paradox

Ha szívesen veszél el az illúziókban, ezt a szigetes negyedet mindenképpen meg kell látogatnod. Mozgás, látvány, illúziók, összefonódó és egybemosódó műfajok: a határokat itt nem lehet értelmezni.

A legfinomabb ízek – mindenkinek

Az italkínálat kapcsán fontos kiemelni, hogy a sörárak nem emelkedtek tavaly óta, az ételek terén pedig a különböző érzékenységekkel élő szigetlátogatóknak igyekeznek kedvezni. Vegetáriánus, vegán és mentes ételekből válogathatnak a bulizók, de 

lesz olyan dedikált stand is, amelyben kifejezetten az egyéni igényekre hangolt ételeket választhatják ki a vendégek.

2025-ben még jobban figyelnek rád

A Sziticen Care program már tavaly is arról gondoskodott, hogy a bulizók biztonságban érezhessék magukat, tartozzanak bármilyen kisebbséghez, éljen bármilyen egészségi állapottal. A fesztiválon felmerülő problémák megoldására is szakosodó csapat idén a mentális egészségre fókuszál majd kiemelten, traumameghallgatással is támogatják a fesztiválra érkezőket.

Fesztiválglamping

A fesztivál és a jóllét egyáltalán nem ellentétei egymásnak, amit a Sziget Ville Premium szálláshely léte is bizonyít idén. Az exkluzív, prémium szálláshelyek faházak, sátrak formájában várják a megpihenni vágyó bulizókat –

Idézőjel ikon

még wellness is segít ebben, masszázs, jóga, szauna és illatterápia is elérhető itt.

Fesztiválon komposztálni?

A válasz igen, ugyanis az idei Sziget még környezettudatosabb lesz, mint valaha. Növelik például azoknak a helyeknek a számát, melyeken komposztálhatod a fesztivál ideje alatt keletkező szerves hulladékot, már 150 gyűjtőedény vár.

Kid Cudi

A fesztivál meglepetésembere, hiszen akkor jelentették be érkezését, amikor A$AP Rocky lemondta a Szigetre tervezett koncertjét. Először lép fel a Szigeten, de nem csak miatta lesz érdemes eljönni: Chappel Roan, Post Malone, Charli XCX, Shawn Mendes és még nagyon sokan érkeznek az idei fesztiválra.

Ha az is érdekel, milyen veszélyekre érdemes felkészülni egy nyári fesztiválon, olvasd el ezt a cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.