Tesla találmánya a Király utcában: Budapest történetét úgy láttatja ez a kiállítás, ahogy eddig nem ismerhetted még

Olvasási idő kb. 2 perc

Rendhagyó módon ismerheted meg Budapest történelmét április 8-ától a Time Machine Budapest kiállításon: az immerzív tárlat VR, AR és digitális technológia segítségével teszi élményszerűen átélhetővé a történelmet.

Három történész szakértő bevonásával, kiváló színészek tolmácsolásában kelnek életre Budapest történelmének legismertebb szereplői mellett azok a kisemberek, akik a főváros történelmét megélték vagy éppen elszenvedték. A város születése, az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei, a millenniumi időszak, a két világháború közti Magyarország, a budapesti gettó, 1956 és a Kádár-korszak is korábban nem látott módon tárul eléd a szórakoztatva edukáló kiállításon.

Budapest története színészek segítségével elevenedik meg

A kerettörténet szerint Nikola Tesla titkos feljegyzései alapján épült az az időgép, mellyel a tárlatban minket kalauzoló Időutazó a múltba indul, hogy egy családi titkot felderítsen.

Miközben nyomoz, megelevenedik a múlt: Széchenyit és Sissit hallgathatjuk, a 48-as forradalom szele is megcsap minket, de szó szerint át is utazhatunk a városon.

Vas György, Szervét Tibor, Vándor Éva, Rába Roland, Kautzky Armand, Gubás Gabi, Fodor Zsóka, Hevér Gábor és mások is vállalták, hogy hangjukkal vagy akár képmásukkal is segítsenek abban, hogy élményszerűen ismerhessük meg fővárosunk történetét. A 10 éves kortól ajánlott kiállításon egyedi technikai megoldásokkal találkozhatsz: párára vetített képsorok, holovetítés, AR, VR és a mesterséges intelligenciával megmozgatott fotók is várnak a Király utca 26. alatt megtalálható élménykiállításon. 

Az ötletgazdák remélik, hogy az élménnyé tett történelem felkelti az érdeklődést mindenkiben arra, hogy még mélyebben megismerje Budapestet. A sajtóbemutatón egy, a Millennium idejében élt hölgyet alakító Vándor Évával arról beszélgettünk, neki mit jelent Budapest.

Ebben a cikkünkben régi budapesti épületeket mutattunk be: valódi időutazás végiglapozni a galériát.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.