Az elátkozott festmény három emberrel is végzett: kritikus, galériás és vásárló is meghalt miatta

Olvasási idő kb. 4 perc

A művészet inspirál és lenyűgöz bennünket, de vajon gyilkolhat is? Néhány elátkozott festmény körül olyan legendák keringenek, amelyek nem az alkotás esztétikai értékét emelik ki, hanem valami egészen sötét dolgot.

Bill Stoneham 1972-es alkotása, a The Hands Resist Him (magyarul: A kezek ellenállnak neki) a horrorrajongók körében igazi hírnévre tett szert, ám nem esztétikuma miatt. A legenda szerint több ember halálát okozta: egy híres műkritikusét, egy galériatulajdonosét, valamint a festmény első vásárlójáét. Mi történhetett velük?

Az elátkozott festmény születése

Bill Stoneham egy fotó alapján festette meg a The Hands Resist Him című képet 1972-ben: a festmény egy kisfiút ábrázol, aki egy üvegajtó előtt áll, mellette egy kísérteties babával.

Idézőjel ikon

A kép furcsasága abban rejlik, hogy az ajtó mögött számtalan, emberinek tűnő kéz próbál áttörni az üvegen, mintha szabadulni akarnának — vagy éppen el akarnának érni valamit?

Stoneham szerint a kép az elveszett gyermekkor és az álomvilág kapujának metaforája volt. Az ajtó  elválasztja a valóságot az álmoktól, a gyermek és a baba pedig két különböző világot képvisel.

A festmény azonban baljós hatást gyakorolt azokra az emberekre, akik először pillantották meg. Megmagyarázhatatlan nyugtalanságot ébresztett mindenkiben az üres tekintetű baba, a gyermek fagyos arca és a kéztenger az üveg mögött. A kép olyan, mintha sötét titkot rejtegetne, amelyet inkább jobb lenne elfelejteni.

A festmény első áldozata: Henry Seldis, a kritikus

Henry Seldis, egy elismert műkritikus nyitotta meg a festményhez kapcsolódó halálesetek sorát: ő volt az, aki elsőként felfigyelt Stoneham tehetségére, és méltán hirdette a The Hands Resist Him különös hangulatát. Seldis azonban váratlanul meghalt, és bár halála nem volt összefüggésben a festménnyel, a rejtélyes körülmények miatt sokan úgy vélik, hogy a képhez kötődött.

Seldis halála még nem keltett nagy feltűnést, de megalapozta a festmény sötét hírnevét. Mintha a kép valamilyen misztikus, baljós erővel rendelkezett volna, amely képes volt megérinteni az emberek lelkét.

A festmény második áldozata: a galériatulajdonos 

Stoneham festményének következő áldozata maga a festményt kiállító galéria vezetője volt. Ő röviddel azután halt meg, hogy kapcsolatba került a képpel. Ez az esemény sokakban felvetette a kérdést: lehetséges, hogy a festmény elátkozott? Bár semmi természetfelettire utaló jel nem volt, a halálesetek egymásutánisága egyre többeket gondolkodtatott el.

Idézőjel ikon

A galériatulajdonos halála után sokan úgy vélték, hogy a The Hands Resist Him című festmény veszélyes tárggyá vált, amelytől jobb, ha mindenki távol tartja magát.

Több emberhez is eljutott az átokról szóló mendemonda, ezáltal pedig elkezdett befolyásolni többeket, hogy vajon megéri-e kiállítani vagy akár csak megvásárolni a festményt.

A festmény harmadik áldozata: az első vásárló

Nem sokkal azután, hogy végül Stoneham festményét megvásárolták, a tulajdonos is rejtélyes körülmények között halt meg. Ez a harmadik eset azonban végleg az „elátkozott” festmény címkéjét rögzítette a műhöz. Sokan úgy vélik, hogy a festmény valamilyen baljós energiát hordoz, amely halállal sújt le azokra, akik hosszabb ideig birtokolják. Az emberek azonnal misztikus jelentőséget tulajdonítottak a festménynek, és az elátkozott tárgyak rajongói különös tisztelettel kezdték emlegetni.

A festményre ráragadt az elátkozott jelző
Fotó: eyenigelen / Getty Images Hungary

Bár valójában mindhárom esetben megvolt a halál oka, az időzítés miatt az emberek nem nyugodtak meg ettől sem, és futótűzként terjedt a hír: Stoneham festménye a gyermekkel és a rideg babával valóban átkot hordoz.

A festmény legendája napjainkban

Ahogy elterjedt az internet használata, úgy szerzett újabb hírnevet a The Hands Resist Him : 2000-ben valaki úgy döntött, hogy az eBay-en elátkozottként megnevezve adja el a festményt . Az eladó részletesen leírta, hogy a kép amellett, hogy baljóslatú legendákat hordoz, olyan, mintha „életre kelne” éjszakánként. A leírás szerint a fiú és a baba kimozdulnak a helyükről, és néha úgy tűnik, mintha a festmény figyelne.

Az internet népét hihetetlen sebességgel őrjítette meg a sztori. Azok, akik megnézték a festmény képét az interneten, többen is arról számoltak be, hogy furcsa, hátborzongató érzés fogta el őket. Sokan elmondták, hogy álmatlanságot,vagy éppen nyugtalanító álmokat, megmagyarázhatatlan szorongást tapasztaltak a kép megtekintése után.

Óriási népszerűséget szerzett az eBay-hirdetés, a festmény szinte legendává vált. Az eladó végül jelentős összegért tudta értékesíteni a képet, annak rejtélyes, misztikus hírneve tovább nőtt.

Az internet kultúrájának egyik legismertebb elátkozott festménye” lett, amelyet rengeteg paranormális jelenséggel foglalkozó oldal és fórum vett górcső alá.

A Sikoly című festménysokak szerint baljós energiát sugároz
Fotó: Wikimedia Commons

De vajon mi állhat az átok mögött?

Természetesen sokan megpróbálták racionálisan megmagyarázni, hogy miért történhettek ezek a furcsa halálesetek. A pszichológusok szerint az emberi elme hajlamos arra, hogy hiperérzékennyé váljon, amikor megmagyarázhatatlan dolgokkal találkozik: ezt nevezik hiperéberségi effektusnak. Ebben az állapotban az emberek hajlamosak összekötni a véletleneket, és jelentést tulajdonítani olyan eseményeknek, amelyek egyébként teljesen természetesek.

Mások viszont azt állítják, hogy a kép valóban hordoz valamilyen sötét, misztikus energiát. Stoneham maga is elismerte, hogy megdöbbentette a festmény körüli felhajtás, és nem értette, hogy miért lett ilyen baljós a hírneve.

Érdekes módon nem ez az egyetlen festmény, amelyről úgy tartják, hogy elátkozott:

elég csak Edvard Munch híres festményére, a Sikolyra gondolnunk, amely szintén sötét legendákhoz köthető, sokan vélik azt, hogy a kép baljós energiát sugároz.

Zdzisław Beksiński lengyel festő hátborzongató alkotásai pedig saját, tragikus életútjához nyújtanak előképet – a művésszel tizenhét késszúrás végzett. Valószínűleg ezek a történetek sosem fognak teljesen eltűnni a köztudatból, hiszen az emberek ösztönösen vonzódnak a misztikus, megmagyarázhatatlan dolgokhoz.

Sógornője nélkül ma senki sem ismerné a híres festőt. Cikkünkből kiderül, kiért tett ilyen sokat nőrokona. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fajth Evelin
Fajth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.