Megannyi vád érte már a mai Hamupipőkét, mert vannak, akik szerint a mese túl durva a gyerekek számára. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a ma ismert és kedvelt változat már jelentősen finomodott a Grimm-testvérekéhez képest, amely ennél jóval véresebb volt.
A német néprajzkutató, nyelvész és irodalomtörténész Grimm-testvéreket legtöbben a Gyermek- és házi regék (Kinder- und Hausmärchen) című gyűjteményükről ismerik, ám nevükhöz nem csak ez a Grimm-mesékként ismertté vált gyűjtemény fűződik. Ők voltak ugyanis koruk legfontosabb német tudósai is. Kettejük közül az 1785. január 4-ei születésű Jacob Ludwig Carl Grimm volt az idősebb, öccse, Wilhelm Carl Grimm bő egy évvel később, 1786. február 24-én látta meg a napvilágot.
Együtt több népzenei és népi irodalmi gyűjteményt állítottak össze, de Jacob különösen fontos munkát végzett a történeti nyelvészet és a germán filológia terén is.
A jogi pályáról tértek át a mesék világába a Grimm-fivérek
Jacob és Wilhelm Grimm a család legidősebbjei voltak öt fiú és egy lány közül. Apjuk, Philipp Wilhelm ügyvéd, Hanau város jegyzője, majd igazságügyi tisztviselő volt, akinek nyomdokaiban a testvérek is jogot kezdtek tanulni a Marburgi Egyetemen. Itt Clemens Brentano német író munkássága oly erősen hatott rájuk, hogy a népköltészet felé fordultak. Ugyanitt Friedrich Karl von Savigny jogtudós olyan módszerre tanította meg őket, amely későbbi munkájuk alapját képezte. Fontos befolyásolójuk volt Johann Gottfried von Herder filozófus is, akinek a népköltészetről alkotott gondolatait nagyra értékelték a fivérek.
Jacob 1805-től Párizsban Savigny professzorral végzett kutatásokat középkori jogi kéziratokon, Wilhelm pedig 1806-ban államvizsgát tett, majd az időközben Párizsból visszatért testvéréhez költözött Kasselba. Ezzel vette kezdetét a mese- és mondókagyűjtés időszaka.
A következő években szerényen éltek és szorgalmasan dolgoztak, megteremtve egész életüket meghatározó érdeklődési területeik alapjait. Gondolkodásuk inkább realista volt, mint romantikus. A múltat kutatták, és az ókorban látták koruk társadalmi intézményeinek alapját, de igyekeztek megőrizni ezeket az alapokat anélkül, hogy vissza akartak volna térni a múltba. Kezdettől fogva arra törekedtek, hogy anyagot gyűjtsenek saját határaikon túlról is, így
Skandinávia, Spanyolország, Hollandia, Írország, Skócia, Anglia, Szerbia és Finnország irodalmi hagyományaiból.
Így kezdődött a meseviláguk
Először népdalokat és meséket gyűjtöttek író barátaik, Achim von Arnim és Brentano számára, akik 1805-ben együttműködtek egy jelentős népköltészeti gyűjtemény összeállításában.
A testvérek számára a népköltészet volt az egyetlen igaz költészet, amely az emberiség örök örömeit és bánatait, reményeit és félelmeit fejezte ki.
A fivérek éppen Arnim bátorítására adták ki mesegyűjteményüket, a már említett Kinder- und Hausmärchent, amely már címében is utalt arra, hogy a benne található történetek gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szólnak. A gyűjtemény 200 történetét – köztük a Hófehérke, a Piroska és a farkas, a Csipkerózsika és az Aranyhaj – valójában nem a testvérek írták, hiszen
a mesék tulajdonképpen már jóval azelőtt léteztek, hogy a két férfi a 18. század közepén Németországban megszületett volna.
Valójában egy gazdag szóbeli hagyomány részét képezték ezek a történetek, amelyeket leginkább nők adtak tovább generációról generációra. De ahogy az iparosodás kezdett felélénkülni, a helyi hagyományok megváltoztak, azonban Jacob és Wilhelm Grimmnek hála, e történetek fennmaradtak.
Híres Grimm-mesék: véres mozzanatokkal teli történetek
A történetek nagy részét szóbeli forrásokból merítették, bár néhányat nyomtatott forrásokból is átvettek. Wilhelm Grimm érdeme, hogy a meséket olvasmányos formába öntötte, anélkül hogy megváltoztatta volna azok népies jellegét. A gyűjtemény, amellett, hogy széles körben elterjedt Németországban, majd az egész világon, mindenhol mintaként is szolgált a népmesék gyűjtéséhez, ráadásul a mesékhez fűzött jegyzeteik és egyéb kutatásaik a népi elbeszélés és a néprajz tudományának alapját is képezték. Nem csoda, hogy a mai napig ezt a gyűjtemény tartják az első „tudományos” népmesegyűjteménynek.
A Grimm-mesék eredetileg nem gyerekeknek készültek, ezért gazdagon fellelhetők voltak benne a véres jelenetek, sőt még illusztrációkat sem tartalmaztak. Eredeti változatában például a Hamupipőke sem úgy hangzik, mint most. De itt álljunk meg egy pillanatra, és kanyarodjunk vissza Kr. e. 7-6. századig! A kutatók szerint ugyanis e történet alapja Hellászból, a Kr. e. 7-6. századból származhat, a lejegyzésére azonban csak Kr. e. 1. században került sor. Kutatások szerint a Hamupipőke egy másik, igencsak ősi változata Kínában is megtalálható.
Az általunk is ismert történetnek csak Európában egyébként több mint félezer változata él, ennek egyik leghíresebb darabja Grimmék Hamupipőkéje, amelyben eredetileg van csonkítás, gyilkosság és vérfertőzés is. E változatban a gonosz testvérek például darabokat vágnak le a saját lábujjukból és a sarkukból, hogy az beférjen cipőjükbe, a hercegnek a csalásról hírt adó galambok pedig kivájják a mostohák szemét.
A ma legtöbbek által ismert változat, amely a Disney révén vált híressé, a 17. századi Franciaországból ered. A történet főszereplőjét Cendrillonnak hívják, amely az angol nyelvű Cinderella név alapja. Charles Perrault francia író 1697-ben megjelent meséjében szerepel először a tökhintó, a jóságos tündérkeresztanya, valamint az állatok, akik segítenek Hamupipőkének rátalálni a hercegre.
A szótárukat már nem tudták befejezni Grimmék
Wilhelm 1859-es halálakor a Grimm-testvérek mesegyűjteménye a hetedik kiadásnál járt, és összesen 211 történetre duzzadt, valamint már illusztrációkat is tartalmazott. Egyesek szerint ezt csak Shakespeare és a Biblia szárnyalta túl.
Noha Grimméket valóban e gyűjtemény tette világszerte híressé, Jacob és Wilhelm mitológiáról írt könyveket, valamint megannyi nyelvészeti és középkori tanulmányt adott ki. Dolgoztak egy német szótár összeállításán is, de mindkét testvér meghalt, mielőtt befejezhették volna, az F betűnél maradt abba a munka.
A Tarzan-rajongók évtizedek óta keresik a választ arra a kérdésre, hogy vajon van-e valóságalapja az Edgar Rice Burroughs amerikai író által megteremtett regényfigurának. Ha kíváncsi vagy az igazságra, olvasd el az erről szóló cikkünket!
