Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hamarosan puskák ropogását fogják visszhangozni az Öreg-tó partján álló régi polgári házak, ágyúk mennydörgése rázza majd meg a tatai vár falait, aminek minden köve ismeri már a lőpor füstjét, az ostromra készülő hadak lépteinek zaját, a kard csörgését, a csatakiáltást. A keresztény hadak Európa minden pontjáról érkeznek, hogy szembeszálljanak a várat birtokló török katonákkal, hogy aztán az ősi ellenségek egy (pár) kupa bor mellett pihenjék ki az ország egyik legnagyobb hagyományőrző fesztiváljának fáradalmait.
Mikor még gyerekcipőben járt a hagyományőrzés hazánkban, akkor gyakran lehetett látni a rendezvényeken a Xéna: a harcos hercegnő című amerikai sorozat díszleteinek színvonalát idéző, műbőr lebernyegekkel és ormótlan vaskardokkal féllegalitásban hadonászó embereket, akik a sült kolbászos standok és a csattogóslepke-árusok között üldözték a megrémült gyerekeket, akiket később poszttraumás stresszel kezeltek a szakemberek. De ezek az idők elmúltak. Tavaly éppen ilyenkor Tatán sétálgattam gyermekeimmel, amikor azon kaptam magam, hogy valami nincs rendben: egyik pillanatban még fagyiztunk, a másikban 500 évet fordult világ az ellenkező irányba (ennyit nem öregedhettem egy fagyizás alatt).
De milyen eseményeknek állít emléket a fesztivál, és mi az a patara?
Egy sátorváros közepén találtuk magunkat, ahol a nők és gyermekek lázasan készülődtek, fekhelyet készítettek, mostak, a férfiak kardokat fényeztek, kopjákat állítottak a tartókba, az üstökben valamilyen vadállat adta meg magát a fűszeres lének. Az egyetlen oda nem illő család mi voltunk a fagylalttal, rövidnadrággal, napszemüveggel. Azután megtudtuk, hogy az Európa minden pontjáról, többek között Csehországból, Hollandiából, Németországból, Svédországból érkező keresztény hadak épp a Tatai Patara történelmi fesztiválra készültek, amely a tatai vár török kori küzdelmeit eleveníti meg a látogatók előtt, de nem akárhogyan.
1597 májusában járunk. Győr és Buda a törökök kezén, e két fontos erősséget pedig a Tatán átvezető hadi út kötötte össze. Tata ekkoriban egy mocsárvidék kellős közepén feküdt (nem véletlenül hívják a vizek városának, bár a mocsarakat időközben lecsapolták). A magyar főurakat, köztük Pálffy Miklóst is a sorai között tudó keresztény haditanács Miksa főherceggel az élen Győr bevételét tervezte, ehhez viszont szükség volt Tata elfoglalására is, ami Győr és Komárom előváraként a hadi út kiemelt helyőrségének számított. Csakhogy az ostrommal a lehető legrövidebb úton és a legkevesebb emberáldozattal kívántak végezni, ezért cselhez folyamodtak.
Johan Bernstein hadmérnök egy bronzból készült, puskaporral töltött, harang alakú robbanóeszközt hozott létre, amit patarának hívtak. Törökül kiválóan tudó vitézeink elterelték a kapuőrség figyelmét, és a robbanóeszközt a kapu közelébe csempészték. A patara berobbantotta a vár kapuját és a felvonóhidat is, majd spanyol és vallon lövészek, illetve 500 hajdú rontott a várba, amit szinte ellenállás nélkül elfoglaltak. A vár ezt követően még sokszor gazdát cserélt, mire nagyon leromlott állapotban végleg a keresztény hadak, majd az Esterházy család birtokába került.
Fesztivál és időutazás
A fesztivál egyik célja, hogy bemutassa a 16–17. század harci cselekményeiben résztvevő vitézek fegyvereit, harcmodorát, ruházatát. A több száz katona csatatéri küzdelme, a tatai vár ostroma pedig nem mindennapi látvány. Szó sincs műbőr ruhákról, csizmaként funkcionáló, lerúgott sportcipőkről, izzadságszagú jelenetekről, hanem tetőtől talpig korhű felszerelésben küzdő fegyvereseket láthatunk, akik csak épphogy nem okoznak maradandó traumás sérülést egymásnak. A közelünkben elsütött muskéták lövéseinek hanghullámait a gyomrunkban is lehet érezni, a talpunk alatt pedig megremeg a föld, amikor elnyargal mellettünk egy csapat vitéz teljes menetfelszerelésben, koszosan, fáradtan, csapzottan, ahogy egy csatában illik.
Az idén május 24. és 26. között megrendezett eseményen nem csak a katonáké a főszerep. A látogatók megismerhetik, miként élte a középkori ember a hétköznapjait, hogyan szórakoztak, öltözködtek, mit ettek, miből keresték kenyerüket elődeink. Ezenfelül 135 kézműves portékái közül válogathatunk, a várnál dúló harcok szünetében pedig művészeti programokkal is várják a bátor érdeklődőket, ahol hastáncosokkal, korabeli zenéket játszó együttesekkel is találkozhatunk. Tapasztalataim szerint a rendezvénynek kicsi a csattogóslepke-faktora, és az arcfestésveszély is mérsékelt, így a program jótékonyan hat idegrendszerünk és családunk integritására.
Érdekel, hol szenvedtek az Egri csillagokból is ismert vitézek? Olvass minket tovább!
