Nem mindenki éli túl ezt a futóversenyt

Olvasási idő kb. 4 perc

Vannak versenyek, amelyek a gyorsaságról szólnak, vannak amelyek az állóképességről, és vannak olyanok, amelyeken az a cél, hogy túléld. Ilyen a Badwater ultramaraton is.

Tüpippüh, vagyis a Halál völgye. Így hívják az amerikai őslakosok azt a helyet, ahonnan a futóverseny indul. A cél, hogy innen, a Halál völgyétől a versenyző eljusson a 217 km-re fekvő Mount Whitney-re. Ez nem olyan nagy dolog. Egy gyakorlott ultramaratonistának egy ilyen táv meg se kottyan. Emlékszem én még arra az érzésre, mikor a Gerecse 50-en (50 km-es teljesítménytúra a Gerecsében) épp a Bánya-hegyen gyalogoltam fel, és annyira hitvány kinézetem lehetett a kimerültségtől, hogy az oda kihelyezett mentősnek meg kellett kérdeznie: „biztos menni fog?” Én csak bólogatni tudtam, mint egy vörös fejű japán démon, mert ha megszólalok, ott azonnal kilehelem a lelkemet. Szóval, amikor felértem a hegy tetejére, hogy becsületemet helyrehozva folytassam az utat, akkor szökellt (nem gyalogolt) el mellettem két maratonfutó, akik valamilyen családi témán heherészve suhantak tovább. Tehát a maraton/ultrafutók bírják a kiképzést. De a Badwaternél nem a távolság a kihívás, hanem az, hogy ezt a 217 kilométeres utat 48 óra alatt kell teljesíteni a világ egyik legforróbb, legszárazabb helyén.

A legkeményebb ultramaraton

Az ultramaraton a Kaliforniában található Badwater-medencéből indul a Halál völgyében, a tengerszint alatti 85 méteres mélységben, és az Egyesült Államok második legmagasabb hegyének, a Mount Whithey-nek a bejáratánál található Whitney Portalnál ér véget 2350 méteren.

A kiindulási pontként szolgáló Death Valley(Halál völgye) Nemzeti Park a mintegy 14 ezer négyzetkilométeres területével az Egyesült Államok legnagyobb nemzeti parkjának számít. Death Valley egy zord hegyekkel körülvett medence, ahol nyáron nem ritka az 50 fokos hőmérséklet, de ez csak a levegőre értendő, ugyanis a talaj környékén nem ritka a 80-90 fokos hőmérséklet. Emiatt speciális védőfelszerelés nélkül nem is teljesíthetnék a távot, mivel egyszerűen megégnének a pokoli forróságban. A versenyt pedig éppen az egyik legforróbb hónapban, júliusban hirdették meg.

A világ legkeményebb ultramaratonja kopár hegyek között, iszonyatos hőségben rajtol
Fotó: Ucg / Getty Images Hungary

A futók a rettenetes körülmények miatt folyamatos hűtést igényelnek, ugyanis az extrém hőségben óránként akár 2 liter is lehet a folyadékveszteségük. Ezért a versenyzők mellé egy minimum 1-2 fős segítőszemélyzet is szükséges. Az ultramaratonon 100 ember indulhat, ebből átlagosan 20-40% nem ér célba.
Természetesen ilyen futóversenyeket csak őrültek szerveznek. A Badwatert szervező AdventureCORPS céget 1984-ben alapította Chris Kostman, aki a karrierjét a legmegveszekedettebb rekordokkal építette fel: 20 évesen alig 11 nap alatt teljesítette a 3127 mérföldes (több mint 5000 kilométer) Race Across America kerékpárversenyt. Volt, hogy úszni támadt kedve, ezért a kanadai Skaha Lake Ultra Swimen teljesítette a 11 kilométeres nyílt vízi távot.

Az őslakosok Tüpippühnek, Halál völgyének hívják a kopár sziklák által körbefont medencét
Fotó: George Rose / Getty Images Hungary

De a Badwater története egészen az 1960-as évekre nyúlik vissza. Ekkor kezdték el túrázók teljesíteni a túratempóban is rettenetesen hosszú távot. Al Arnold és a magyar születésű Gábor Dávid voltak az elsők 1974-ben, akik megpróbálták lefutni a távot, de 29 kilométer után feladni kényszerültek, mert Gábor sokkos állapotba került a szervezetét ért terhelés miatt. Al Arnold még kétszer próbálkozott eredmény nélkül, mire 1977-ben sikeresen teljesítette a távot.

Magyarok a legjobbak között

A Badwatert már több magyar ultrafutó is teljesítette, közülük is kiemelkedik Kónya Ákos, aki három alkalommal is második helyen ért célba, ezek közül két alkalommal a két pályacsúcstartó, Valmir Nunes és Scott Jurek tudta csak megelőzni. Kónya Ákos 12 évesen kezdte a tájékozódó futást, amit később a maratonokra cserélt le. Magyar hölgyek is mesésen teljesítették a távot, Pallos Judit 2005-ben harmadik, Lubics Szilvia 2017-ben pedig negyedik lett. Lubics Szilvia 3 gyermekes anyukaként, amatőrként fut le elképesztő távokat. A hosszú távok specialistája háromszor is megnyerte az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot.

Milyen hatással van az emberre ekkora táv?

Az ultrafutók óriási terhelésnek teszik ki a testüket. Gyakran számolnak be arról, hogy hánynak a fizikai fáradságtól, sőt nemritkán megesik az is, hogy az őrült fájdalmaktól és kialvatlanságtól (ugyanis ezeken a versenyeken általános, hogy naponta csak 30 percet alszanak) hallucinálnak. Emiatt nem elég a fizikai erőnlét fejlesztése, nagyon komoly mentális felkészültség is kell ezeknek a versenyeknek a teljesítéséhez.

Badwater 2024

Az idei Badwater ultramaratont a hivatalos honlap tájékoztatása szerint július 22. és 24. között rendezik meg Kaliforniában. 2024-ben 21 országból érkeznek versenyzők, akik között farmereket, buszsofőröket, mérnököket, építészeket, zenészeket és még egy krupiét is találunk. A legfiatalabb induló idén 19 éves, a legidősebb pedig 69. Futócipőt fel, irány Kalifornia!

Ha egy magyar ultrafutónőről szeretnél olvasni, aki a legelképesztőbb versenyeken is bizonyított már, kattints ide!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.