Megvan, melyik most a világ legpihentetőbb városa

Olvasási idő kb. 2 perc

A pihentető nyaralás nagyon sokaknak egyet jelent a tengerparton való sütkérezéssel vagy egy wellnessezős édes semmittevéssel. Ezzel szemben egy felmérés szerint az emberek épp egy olyan szigetországba vágynának, ha pihenni szeretnének, melyre talán sokan nem is gondolnának.

A cél pedig nem más, mint Izland fővárosa, Reykjavík, amely az elismerő „a világ lepihentetőbb városa” címet a jó levegőminőségnek, az alacsony fény- és zajszennyezettségi szintnek, a vidám helyieknek és a rengeteg zöldterületnek köszönheti.

Megadott szempontok alapján értékelték a városokat

Egy utazásbiztosítással foglalkozó cég kíváncsi volt arra, hogy az emberek melyik várost tartják a legpihentetőbbnek a világon. Annak érdekében, hogy ezt kiderítsék, kidolgozott egy úgynevezett „nyugodt városok” indexet, melynek segítségével olyan szempontok, tényezők alapján lehetett értékelni a városokat, mint a levegő, a fény- és a zajszennyezés, a forgalmi dugók, az átlagos napsütéses órák száma, valamint a helyiek elégedettsége, boldogsága és barátságossága. A kutatásban részt vevők 75 várost értékeltek a kritériumok alapján, és az élen Reykjavík végzett. Így a világ legpihentetőbb városa Izland lenyűgözően csodálatos fővárosa lett, amely 85,5 pontot ért el a nyugalmi indexen.

Reykjavík adottságai kiválóan alkalmasak a pihenésre
Fotó: darekm101 / Getty Images Hungary

A második helyen az észt főváros, Tallinn végzett, amely 82,3 pontot ért el.

A felmérésben részt vevők ez esetben a város csendességét és kiemelkedő infrastruktúráját értékelték nagyra. Harmadikként végzett a megmérettetésben a Norvégia nyugati partján fekvő Bergen városa, ahol a tiszta levegő és az igen alacsony fényszennyezés rendkívül fontos szerepet játszott az értékelés során. 

Európa az összes kontinenst lekörözte

De az európai városok nem csak a dobogós helyeken dominánsak, hiszen a rangsor első tíz helyén végig a kontinensen található városok szerepelnek. A legpihentetőbb városok rangsora a negyedik helytől így folytatódik: Bécs, Stockholm, Vilnius, Ljubljana, München és Zürich.

A legpihentetőbb városok közül Tallinn lett a második
Fotó: Karl Hendon / Getty Images Hungary

És, hogy melyek a világ legkevésbé pihentető városai? A felmérés szerint azok, amelyek a lista másik végén szerepelnek. A városokat értékelők szerint Las Vegas, Párizs, London és New York nem az a hely, ahol relaxálni lehet. 

A kutatók kiderítették, hogy van valami, ami még az anyagi javaknál is sokkal jobban boldogít.Ha szeretnéd tudni, mi ez, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.