Hetekig lázban tartotta a kádári Magyarországot az évszázad műkincsrablása

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

1983 novemberében olasz és magyar elkövetők betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, és hét nagy értékű műkinccsel távoztak.

„Döbbenet telepedett november 6-án, vasárnap este a rádióhallgatókra, televíziónézőkre – az ország egészére –, amikor elhangzott a hír: szombaton a késő éjszakai órákban ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, és hét, ott kiállított nagy értékű festményt tulajdonítottak el” – írta a Népszava 1983. november 9-én, négy nappal azután, hogy olasz és magyar elkövetők szinte felbecsülhetetlen értékű festményeket loptak el a Szépművészeti Múzeumból. Az eset megrázta a magyar közvéleményt és a Kádár-rendszer közbiztonságába vetett hitet, így a rendőrség (az Interpollal karöltve) nagy erőkkel eredt az elkövetők nyomába.

De ki volt a festménytolvajok megbízója, és hogyan sikerült pontot tenni a nem mindennapi bűnügy végére?

Katalin és „Mario” 

A 17 éves Jónás Katalin Olaszországba szeretett volna férjhez menni. Olaszul tanult, kereste az olasz férfiak társaságát – és úgy érezhette, megfogta az Isten lábát, amikor megismerkedett egy Budapesten tartózkodó 21 éves olasz fiatalemberrel, aki Graziano Iori álnéven mutatkozott be: „Mario Renato” azzal szédítette a fiatal lányt, hogy feleségül veszi, és Olaszországba fognak disszidálni. Jónás Katalin viszont nem tudta, hogy „Mariót” rablógyilkosságért körözi az olasz rendőrség, és esze ágában sincs nősülni: sokkal inkább a magyar állam műkincsei érdeklik.

Jónás Katalin a műkincsrablás idején 17 éves volt
Fotó: Arcanum Adatbázis / Képes Újság

Jónás Katalin később „Mario” ismerőseivel is találkozott. A 38 éves Ivano Sciantit (alias Carlót), az 51 éves Giacomo Morinit, Carmine Palmesét (29) és Giordano Incentit (32) szintén nem szép fővárosunk turistanevezetességei vonzották Budapestre: a férfiak Romániából érkeztek, hamis útlevéllel, és pontosan tudták, milyen bűncselekményre készülnek.

A zöldséges és féltestvére

Két büntetett előéletű, korábban betöréses lopásért elítélt magyar férfi is részt vett a bűncselekmény tervezésében. Raffai József (20) zöldséges és féltestvére, a 27 éves Kovács Gusztáv nem tudtak olaszul:

Katalin megjelenése előtt kézzel-lábbal magyarázkodva próbálták megérteni egymást, az érdi lány megjelenésével azonban elhárultak a nyelvi akadályok is.

Az olaszok tízezer dollárt ajánlottak magyar bűntársaiknak, akik fel sem tudták fogni, mekkora összegről van szó: „Sok… Nagyon sok pénz” – vallották később a tárgyaláson.

Gyerekjáték volt a betörés

A férfiak napokig járőröztek a Szépművészeti környékén: figyelték, mikor gyulladnak fel és alszanak ki a lámpák, amelyekből a biztonsági őr útvonalát próbálták kikövetkeztetni. Végül november 5-én látták elérkezettnek az időt a rablás megvalósítására.

A múzeumot éppen tatarozták, így az állványokon felmászva jutottak a második emeletre.

Ott egyikük üvegvágóval kivágta az ablakot, majd az olasz terembe jutva leakasztottak hét képet a falról: Raffaello Esterházy-Madonna és Ifjú képmása című festményeit, Tiepolo Pihenő szent család és Mária hat szenttel című képeit, két Tintoretto-mellképet és egy ismeretlen festő Giorgione képmása című alkotását. Attól sem kellett tartaniuk, hogy a riasztó lebuktatja őket, hiszen az még augusztus 3-án elromlott, november 1-jén pedig az ideiglenes riasztó is üzemképtelenné vált. Munkájukat segítette a tér gyér megvilágítása és a november 7-ére készülődő rendőrség is: ki gondolta volna, hogy éppen a Szépművészeti Múzeum válik célponttá?

Éjjeli őrjárat

A biztonsági őrök éjféli őrjáratukkor szembesültek a szomorú valósággal: a tettesek a képek kereteit, valamint egy olasz gyártmányú csavarhúzót, egy olasz feliratú műanyag zsákot és egy zöld-fehér-piros kötelet hagytak maguk után. A televízió nézői november 6-án este, A Hét című műsorból tudták meg a történteket: ekkor mondták be azt is, hogya műkincsek összértéke másfél milliárd forint, ami 1983-ban elképzelhetetlenül magas összegnek számított. Néhány napig még cikkeztek az eseményről, majd hírzárlatot rendeltek el – miközben nagy erőkkel folyt a nyomozás.

Az olasz szál

A rendőrség a helyszínen található nyomok alapján rögtön olasz elkövetőkre kezdett gyanakodni, és néhány ujjlenyomatot is sikerült rögzíteniük. Öt nappal később Százhalombattánál előkerült a Dunából a képek vakkereteivel együtt egy ugyanolyan, olasz feliratú műanyag zsák, mint amit a múzeumban hagytak az elkövetők. Nekiálltak leellenőrizni azoknak az olasz állampolgároknak az adatait, akik a kérdéses időszakban Magyarországon tartózkodtak, végül ötvenre szűkült a lehetséges elkövetők száma. Lakossági bejelentések is érkeztek, de nem vitték előbbre az ügyet.

A két magyar elkövető a tárgyaláson
Fotó: Arcanum Adatbázis / Magyar Rendőr

Budapestről Görögországba, egy Lada csomagtartójában

A fordulat akkor következett be, amikor az eltűntként nyilvántartott Jónás Katalint előállították, és kiderült: ő tolmácsolt a magyar és olasz elkövetők között. December közepén elfogták a két magyar elkövetőt is, akik közül Raffai tört meg előbb; Kovács még egy hónapig bizonygatta az ártatlanságát. Az olasz műkincstolvajok időközben Románián és Bulgárián át Görögországba szállították a festményeket, egy Fiat és egy Lada csomagtartójában. Egy kivételével: Raffai megmutatta a rendőröknek, Törökbálinton hol ásták el biztosítékképpen Raffaello Ifjú képmása című művét, egy nejlonzacskóba csomagolva.

Budapestről ennek a görög kolostornak a kertjébe kerültek a festmények
Fotó: Wikimedia Commons

Az étolajgyáros, aki soha nem hallott Raffaellóról

Az olasz tolvajokat végül 1984 januárjában fogta el az olasz rendőrség – erről a hírzárlatot megszegve a Népszabadság tudósított január 15-én. 

A festményeknek egy névtelen telefonos bejelentés alapján egy görög kolostorban (Panagia Tripiti) bukkantak a nyomára.

Mint kiderült, egy görög étolajgyáros, bizonyos Efthimiosz Moszkoklaidesz lehetett a megbízó, ezt azonban nem sikerült bizonyítani: a milliomos görög, amikor kérdőre vonták, azt felelte, soha életében nem hallott Raffaellóról. A súlyosan sérült képeket a Malév különjáratával hozták haza, és rendőri felvezetéssel vitték vissza a Szépművészeti Múzeumba, ahol azonnal megkezdték a restaurálásukat.

Szépművészeti Múzeum, az 1983-ban ellopott, majd megtalált festmények. Jobbra dr. Garas Klára főigazgató
Fotó: Fortepan / Szabó Ferencné

A műkincslopás következményei

Az elkövetők büntetőpere 1984 áprilisában kezdődött. Kovács Gusztávot 12 év fegyházra, Raffai Józsefet hét év börtönre ítélték. Jónás Katalin 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszta, de arra kötelezték, hogy dolgozzon, ellenben eltiltották bizonyos szórakozóhelyek látogatásától. A római bíróság az olasz elkövetők esetében nem járt el túlzott szigorral: a banda minden tagja kevesebb mint ötévnyi börtönbüntetést kapott, és annak is csak egy részét kellett leülniük. Az ügy következményeként a múzeum főigazgatóját, Garas Klárát nyugdíjazták. Nem tiltakozott, felelősnek érezte magát a történtek miatt, de hozzátette: „Azt hiszem, én vagyok a világon az egyetlen, akitől egyszerre két Raffaellót is elloptak.”

Ha olvasnál még a kádári Magyarországon történt különös esetekről, az alábbi cikkünket ajánljuk:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.