Pataki Ági: „Soha nem engedtem, hogy beszűküljön az életem”

Olvasási idő kb. 3 perc

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Pataki Ági megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

Pataki Ági úgy véli, nagymértékben múlik rajtunk, hogy minden életszakaszban a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból és a kínálkozó lehetőségekből. Magyarország első sztármodellje ügyel arra, hogy a megfelelő fizikai erőnlét mellett mentális edzettsége se legyen elhanyagolva, mert csak így tud rugalmasan alkalmazkodni a változásokhoz.

Nyitottnak kell lenni a világra

„A könyvem megírása után tanácstalanul gondolkodtam, vajon mi legyen a címe. Végül a kiadó oldotta meg a kérdést, és Nyitottan a világra címmel bocsátotta útjára a kötetet. Akkor tudatosult bennem, hogy a cím által sugallt szemlélet nem más, mint az életem egyik vezérfonala, amit mindig is igyekszem tudatosan megtartani.

Életkorától függetlenül Pataki Ági mindig nyitott volt a világra

Soha nem engedtem, hogy az életkorom, a körülmények vagy a körülöttem lévő világ elvárásainak hatására beszűküljön az életem. Ennek a mentalitásnak a megőrzése odafigyelést igényel, hiszen sokkal nehezebb, idő- és energiaigényesebb lépést tartani a világgal, mint megadni magunkat a kényelemnek.”

A titok kulcsa a rugalmasság

„Az én történetem pályamódosítások sorozata. A modellkarrierbe eleve bele van kódolva a változás, a váltás szükségessége, így tehát ezen a téren edzett vagyok. Mindegy, hogy belső vagy külső tényezők miatt volt, vagy van ez így most is, a rugalmasság megőrzése elengedhetetlen a sikeres váltásokhoz. Erre lelkileg és szellemileg is felkészültnek kell lenni. Jelenleg is egy nagy váltás kezdetén állok.”

Vigyázzunk a családi, baráti kapcsolatokra

„Nem életkorfüggő, hogy magányosak vagyunk-e vagy sem. Az egyik legfontosabb, amit megtehetünk azért, hogy az egyedüllétet elkerüljük, nem más, mint hogy napi kapcsolatban maradunk a családtagjainkkal, és ápoljuk a barátságainkat. Hogy ez mit jelent? Vérmérséklet kérdése. Vannak gyermekkorból hozott és frissen kötött barátságaim is, de alapvetően engem nem sok emberhez fűznek szoros szálak. Akikhez igen, azok viszont nagyon fontosak számomra. Tudom, hogy én is annyi figyelmet várhatok el, amennyit én magam is adok.”

Ha lehet, menjünk ki a szabadba

„A jó fizikai állapot, az aktív élet meghatározó az életminőségünk szempontjából, éppen ezért, amikor csak tehetem, kimegyek a szabadba. Régebben sokkal többet sportoltam, ám a Covid nagy vízválasztó volt számomra ezen a területen.

Korábban, amikor csak tehettem, edzőterembe mentem, de a koronavírus-járvány leszoktatott a társas edzésről.

Mostanság a kutyám van nagy segítségemre a mozgásban, ahogyan az előbb említett »szeretet adok-kapokban« is. A gyalogláson kívül a sportok közül télen a sífutás része még az életemnek.” 

Valami újat alkotni

„Mentális és fizikai jóllétünk nem választható el egymástól. A „Pataki Ági TITOK” saját brandem szó szerint teljesíti számomra ezt a kettősséget. Egy új terület, inspiratív társakkal, kihívásokkal, kockázatokkal, és ugyanakkor az egészségre és a szépségre egyszerre fókuszáló fizikai hatásokkal.

A saját márka megteremtése óriási kihívás és váltás.

Már nemcsak az arcomat adom valamihez, hanem én magam hozok létre valamit a legjobb szakemberekre támaszkodva. Nem beszélve arról, hogy nem csupán a termék hatékonysága izgat, hanem izgatottan állok az üzleti kihívások, a további fejlesztések lehetőségei előtt is.”

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.